Hírek

Az AI és a fotótörténet találkozása – Hogyan rontotta el a mesterséges intelligencia a világ első fotográfiáját?

A világ első fennmaradt fényképét próbálta digitálisan restaurálni a ChatGPT, pontosabban a DALL·E képgenerálója. A Redditen nyilvánosságra hozott kísérletből nem technikatörténeti áttörés, inkább látványos kudarc lett. De vajon valóban kudarcról beszélhetünk? Vagy az eredmény inkább látlelet arról, hogyan képzeljük el a múltat 2025-ben?

Tovább

„A szabadságról szól, amit nekik és magamnak kívánok” – megnyílt Tyler Mitchell első önálló kiállítása Svájcban

Március végén debütált első önálló kiállításával a svájci Photo Elysée-ben a fiatal divatfotográfus, Tyler Mitchell. A Vogue 125 éves tradícióját rúgta fel, amikor 2018-ban, mindössze 23 évesen, első afroamerikai fotográfusként Beyoncéról készített portréja került fel a magazin címlapjára. Hiába a hírnév, Tyler Mitchell Wish This Was Real című tárlata ugyanarról a társadalmilag érzékeny, rendkívüli esztétikai érzékkel megáldott művészről ad tanúságot, aki már a kezdetektől fogva tudta, hogyan nyúljon olyan kényes témákhoz, mint a rasszizmusba ágyazott szépségideál vagy az afroamerikai közösségek láthatósága és kulturális reprezentációja.

Arcok, jóslatok és előítéletek: Sheung Yiu a C/O Berlin Talent Award 2025 nyertese

A C/O Berlin Talent Award 2025 ismét aktuális témákat helyez középpontba: Sheung Yiu (Inter)Faces of Predictions című projektje a kulturális és technológiai arcelemzés kérdéseit vizsgálja, míg Megan Williams teoretikus az arcfelismerés és a képi technológiák etikai, társadalmi vetületeire hívja fel a figyelmet. Az idei díjazottak és shortlistes alkotók munkái a dokumentarizmus új stratégiáira adnak friss válaszokat.

Elena Efeoglou kitalált múltja – AI generált új portrék August Sander nyomán

Mi történik, ha egy történelmi fotóarchívum és a mesterséges intelligencia találkozik? Elena Efeoglou görög képzőművész legújabb projektje egyszerre idézi és kérdőjelezi meg August Sander híres portréalbumának hitelességét. A kölni Die Photographische Sammlung / SK Stiftung Kultur épületében megrendezett tárlat a fotográfia, az emlékezet és a fikció határait feszegeti.

Mit nézzünk júliusban? – a Punkt fotókiállítás ajánlója

Júliusban sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. André Kertész első feleségének képei, egy díjnyertes fotókönyv a vendéglátásról, a leghíresebb hazai sajtófotók és Szipál Márton életmű-kiállítása. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.

Centenáriumi Leica árverés, csillagászati leütési árakkal – 46. Leitz Photographica Auction

2025. június 27-én rendezte meg a bécsi Leitz Photographica Auction cég a 46. árverését a németországi Wetzlarban. A helyszínt magától értetődőnek mondhatjuk, hiszen a rendező 2017 óta a Leica Camera AG. hivatalos aukciósháza.  Az árverés sorszámozása jelzi: a jelenlegi vezetés is elfogadja az aukciós sorozat 2002. november 15-i, WestLichtben történt indítását. A rendezők a világ minden tájáról azért hívták a gyár melletti épületben megrendezett árverésre a gyűjtőket, mert éppen száz évvel ezelőtt került kereskedelmi forgalomba a Leitz Camera, azaz a Leica első, már sorozatban gyártott típusa.

Az univerzum új szeme – Ma 17.00 órakor bemutatják a világ legnagyobb digitális kamerájának első képeit

2024 májusában érkezett meg Chilébe a világ eddigi legnagyobb digitális kamerája, amelyet a Rubin Obszervatórium épített az amerikai SLAC Nemzeti Gyorsítólaboratóriumban. A kamerát 2025 elején szerelték fel a Simonyi Survey Teleszkópra, ahol a következő évtizedben az égbolt eddigi legrészletesebb feltérképezésére vállalkozik. A Rubin Obszervatórium első nyilvános bemutatkozása ma, 2025. június 23-án lesz, amikor világszerte élő közvetítés keretében mutatják be az első képeket és videókat.

Radikális intimitás a káosz közepén – Myriam Boulos nyerte el a Foam Paul Huf-díjat 2025-ben

Myriam Boulos libanoni fotográfus nyerte el a 2025-ös Foam Paul Huf-díjat, a kortárs fotográfia egyik legjelentősebb nemzetközi elismerését. Munkáiban a test, a vágy és a politikai feszültség metszéspontjait kutatja egy olyan világban, ahol a személyes szabadság mindennapos küzdelem. Myriam Boulos az első közel-keleti művész, aki elnyerte a Foam Paul Huf-díjat.

Mit nézzünk a Múzeumok Éjszakáján? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

Közeleg a múzeumlátogatók egyik legnépszerűbb eseménye, a Múzeumok Éjszakája. Egy világhírű divatfotográfus ikonikus képei, a világ leghíresebb fotográfusainak autós képei, gyurmaikonok, AI és klasszikus portrék, valamint a Lee című film vetítése Veszprémben. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes szombaton időt szánni.

Tovább

Zoltai András nyerte el a Hemző-díjat 2025-ben

A 35 év alatti magyar fotográfusnak adható elismerést a Hemző Károly Alapítvány hívta életre azzal a szándékkal, hogy ápolja Hemző Károly emlékét és segítse a fiatal magyar fotográfusokat. Az idei pályázaton öt remek finalista – köztük Mohos Zsófia, Varga Dzsenifer, Mohos Márton és Horváth Júlia – közül választotta ki a díjra a szakmai zsűri Zoltai Andrást, akinek sorozatát már itt a Punkton is bemutattuk.

„Ma minden azért létezik, hogy egy fotón végezze” – Susan Sontag életművét reprezentáló kiállítás nyílt Bonnban

Március 14-én nyílt meg a bonni Bundeskunsthalléban a Susan Sontag. Sehen und gesehen werden (Látni és láthatóvá válni) című kiállítás. A teoretikus életmű sajátos retrospektívjeként is felfogható, szeptember 28-ig látogatható tárlat az amerikai írónő, kritikus és közéleti gondolkodó, Susan Sontag munkásságát és életét mutatja be, különös tekintettel a vizuális kultúrához fűződő viszonyára, valamint társadalmi és politikai szerepvállalására. Ingmar Bergmantól Andy Warholig, Eugene Atget-től Walker Evansen és Jevgenyij Haldejen át Annie Leibovitzig több mint harminc alkotó műve reprezentálja a kiállításban Sontag örökérvényű gondolatait.

Az öt legjobb ingyenes AI képgenerátor 2025-ben – A Punkt második tesztje

Tavaly májusban megjelent cikkünkben öt népszerű ingyenes vagy ingyenesen is használható AI képgenerátort teszteltünk a Punkton. Azóta eltelt egy év, és az AI képalkotás robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, de a folyamatnak messze nem látjuk még a végét. Új nevek kerültek a figyelem középpontjába, régiek bővítették szolgáltatásaikat, a képminőség pedig mára a fotográfia határait feszegeti. Ebben a cikkben összevetünk újabb öt ingyenesen is elérhető AI képgenerátort, hogy megnézzük, mire képesek a programok 2025-ben.

Elárverezik a világ első fotóit – 200 darab ritka dagerrotípia a Christie’s aukcióján

Júniusban a Christie’s az egyik legjelentősebb dagerrotípia-gyűjtemény darabjait bocsátja árverésre. A Lynn és Yann Maillet házaspár az 1960-as évektől kezdve szenvedélyesen gyűjtötte a ritka fényképeket, amelyekből olyan kollekciót állítottak össze, amely igazi ritkaságokat is tartogat. Az 1960-as években még viszonylag friss volt a dagerrotípiák gyűjtői piaca, így olyan darabokhoz is könnyebben hozzá lehetett jutni, amelyek ma már csak nagyon ritkán hozzáférhetőek. Bár a Maillet család visszavonultan élt, a szakmában jól ismerték őket, és hosszú évtizedek alatt figyelemre méltó, sokoldalú kollekciót építettek fel. A több mint 200 darabot számláló gyűjtemény most először kerül a nyilvánosság elé.

Világhírű fotográfusok álltak ki az igazságért – Még mindig tart a botrány az ikonikus kép körül

A Napalm girl botrányának koránt sincs vége. Oldalunk már többször is beszámolt a vietnámi háború fordulópontjaként is értelmezhető The Terror of War című képet övező hitelességi vitáról, amelyet a Sundance Filmfesztiválon bemutatott The Stringer című dokumentumfilm robbantott ki. Nick Ut korábbi szerkesztősége, az Associated Press (továbbiakban AP) egy majd száz oldalas vizsgálatot tett közzé a témát illetően, a World Press Photo pedig megkérdőjelezhető döntésre szánta el magát.