Joel Meyerowitz életműdíja nemcsak egy kivételes pálya elismerése, hanem egy világos állásfoglalás is a fotográfia jelenéről. Miközben a legendás alkotó üdvözli az okostelefonos képalkotás demokratizáló hatását, a mesterséges intelligenciát tudatosan kívül tartja saját gyakorlatán. Nézőpontja élesen rávilágít arra, hogy a fotográfia tétje ma is a fizikai jelenlét és a valóság közvetlen megtapasztalása.
Májusban sem maradunk fontos és izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen számos múzeum és galéria várja remek tárlatokkal a látogatóit. Még tart a Budapest FotóFesztivál, így ebben a hónapban is a tizedik születésnapját ünneplő BPF kiállításainak képeiből válogattunk. Hazai divatfotók, az analóg szerelmesei, egy világhírű olasz fotográfus építészeti képei és egy szakítást követő pillanatok képei. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.
Miután Nicéphore Niépce 1826–1827-ben feltalálta a fényalapú képalkotást, a technika hamar elterjedt, és gyors fejlődésen ment keresztül. Megjelentek a photochrom, illetve az üveglemezes sztereoszkopikus eljárások, amelyeknek köszönhetően a könnyen reprodukálható tájképek, utcai jelenetek és portrék eláraszthatták a piacot. A 20. század legelejére hatalmassá nőtt iparág fontos szereplője volt az amerikai Detroit Publishing Company, de ekkor élte aranykorát Európában a Léon & Lévy Studio is, amelynek gyűjteményéből a párizsi Galerie Roger-Viollet nemrég egy online, mindenki számára hozzáférhető kiállítást mutatott be, amely június 6-áig tekinthető meg.
Az Artemis–II küldetés nemcsak az emberi űrrepülés új mérföldkövét jelentette, hanem egy váratlan technológiai döntésre is rávilágított: miközben a NASA a legmodernebb kamerákat is a fedélzetre vitte, a misszió vizuális dokumentációjának kulcsszereplője egy közel egy évtizedes fényképezőgép lett.
A washingtoni National Gallery of Art legutóbbi vásárlása a dokumentarista rögzítés és az autonóm esztétikai minőség közötti átmenetet vizsgálja. Alexander Gardner, George N. Barnard és Andrew Joseph Russell polgárháborús felvételeinek, valamint a 20. századi modernizmus és Sebastião Salgado munkáinak beemelése a fotográfia technikai eszközzé minősítésétől a múzeumi tárggyá válásáig tartó folyamatot teszi láthatóvá.
Az UNSEEN 13. kiadását 2026 márciusában, a 27. Art Rotterdam (AR) keretében rendezték meg. A tavaly 28 000 látogatót számláló AR Hollandia legnagyobb művészeti vására, a frissen debütáló tehetségek számára is fontos esemény.
Martin Parr halála után nemcsak egy életmű zárult le, hanem a dokumentarista fotográfia egyik meghatározó fejezete is új értelmezési keretbe került. A The Last Resort: 40 Years On kiállítás a Martin Parr Foundation szervezésében Bristolban 2026. május 24-ig látogatható, és egyszerre vállalkozik az életmű egyik kulcsfontosságú sorozatának újrabemutatására, valamint a fotográfus halála utáni emlékezés gesztusára.
Egy londoni sötétkamra asszisztense által összeállított, több mint nyolc évtizeden át rejtve maradt album került elő, amely eddig ismeretlen felvételeket és korai nagyításokat őriz Lee Miller és Cecil Beaton munkásságából. A személyes megjegyzésekkel és korabeli újságkivágásokkal kiegészített gyűjtemény nem csupán ritka fotótörténeti dokumentum, hanem egy olyan intim nézőpont is, amely új megvilágításba helyezi a második világháború ikonikus képeinek keletkezését és utóéletét.
A Bonhams aukciós ház New York-i árverésén Diane Arbus, a 20. századi amerikai fotográfia egyik legnagyobb hatású alkotójának képei kapták a főszerepet. A helyi idő szerint április 8-án délután tartott árverésen a Lily Tomlin és Jane Wagner által felépített magángyűjtemény legkiemelkedőbb darabjaira lehetett licitálni. Az esemény után nem sokkal egy online aukció is lezárult, ahol Arbus munkái mellett fontos 20. századi művészek alkotásai is helyet kaptak. Ellentétben az elemzői és értékbecslői várakozásokkal Arbus képei iránt a korábbiakhoz képest kisebb kereslet mutatkozott és több kiemelt tétel vevő nélkül maradt.
Mike Disfarmer egy a korában ismeretlen fotográfus volt, aki monoton nyugalomban készített portrékat a stúdiójába látogató arkansasi lakosokról. Halála után azonban letisztult, érzelemmentes, fekete-fehér felvételei – amelyek hű korrajzot mutattak a kisvárosi amerikai miliőről – híressé váltak, az elhunyt fotográfus egy rokona pedig hat évtizeddel később pert indított a Disfarmer fényképeit őrző Arkansas Museum of Fine Art ellen, mondván, erkölcstelen módon sajátították ki a család örökségét.
Március végén az Artnet Auctions egy szokatlan tétellel próbált történelmet írni: 206, már kifutott Vivian Maier-nyomatot kínált egyetlen csomagban, 600 ezer dolláros nyitóárral és egymillió–1,5 millió dolláros becsértéken. A csomag március 26-án gazdátlanul zárult. Ez nem kudarc – legalábbis nem abban az értelemben, ahogy első hallásra hangzik. Inkább az aukciós tér kíméletlen racionalitásának megnyilvánulása, amely élesen rávilágít, hogy a fotográfia árazását sosem pusztán maga a vizuális tartalom, hanem a mű és az alkotó fizikai találkozása is meghatározza.
A 2026-os Sony World Photography Awards díjait 2026. április 16-án egy londoni gálán adták át, ahol Citlali Fabián nyerte el Az év fotográfusa címet. Emellett a tíz professzionális kategória győzteseit, valamint az Open, Student és Youth kategóriák összesített nyerteseit is bejelentették. A díjazott képek április 17. és május 4. között tekinthetők meg a Somerset House-ban.
2026 márciusában hatvannégy országból érkező, több mint ezer pályázatból választották ki az Aperture Portfolio Prize 2026 öt döntősét, akik munkáikkal a kortárs fotográfia globális és kritikai irányait képviselik.
Marco Zanella az olasz fotográfiai szcéna egyik legkiemelkedőbb alkotója. Fiatalon kezdett fényképezni, később szakirányú tanulmányokat is folytatott. Sorozataiban elsősorban szülőföldjére koncentrál, különálló művészeti projektjei mellett mindennapi életét is folyamatosan dokumentálja. Munkáira nemrég a Circulation(s) fesztivál kurátorai figyeltek fel, akik Mezzogiorno című sorozatából mutattak be felvételeket a nagyközönség számára.
Ha van kortárs filmrendező, aki a kényelmetlenséget esztétikai kategóriává emelte, az Yorgos Lanthimos. Mozgóképes univerzuma – a Kutyafog steril terrorjától a Szegény párák barokkos testhorrorjáig – mindig a valóság rétegeinek felfejtéséről szólt. Most azonban az athéni Onassis Stegi falai között a görög auteur megállítja az időt: a Yorgos Lanthimos: Photographs című kiállítás nem csupán egy rendező hobbifotóinak gyűjteménye, hanem egy vizuális gondolkodó autonóm, csendes forradalma a narratíva diktatúrája ellen.