A hagyományteremtő, 2019-ben elindított szavazás után idén is arra voltunk kíváncsiak, hogy a fotográfiához köthető szakemberek véleménye alapján melyek voltak 2025 legfontosabb hazai fotókiállításai. A lista élén ezúttal is olyan tárlatok végeztek, amelyek nemcsak szakmai minőségükkel, hanem újdonságértékükkel és nemzetközi kontextusukkal is kiemelkedtek a hazai kínálatból.
Alex Webb készítette a Lavazza 2026-os naptárját, amelyhez az olasz élet mindennapi jeleneteiből merített inspirációt. A Magnum Photos tagjaként ismert fotográfus karakteres színvilága és energikus képi nyelve új fejezetet nyit a több mint harmincéves múltra visszatekintő, Lavazza-naptársorozat történetében.
A LensCulture Black & White Photography Awards 2025 eredményei jól mutatják, milyen sokféleképpen gondolkodnak ma a fotográfusok a monokróm képről. Az idei díjazottak képeit 2026 tavaszán New Yorkban mutatják be egy csoportos kiállításon.
A Louisiana Museum of Modern Artban Jon Rafman Report a Concern – The Nine Eyes Archives című kiállítás először mutatja be múzeumi környezetben a művész projektjét, a Nine Eyest. A közel két évtizedet átívelő munka a Google Street View véletlenszerűen rögzített képein keresztül vizsgálja a digitális megfigyelés korszakának hétköznapjait és egzisztenciális kérdéseit. A tárlat több mint ötven nagy méretű nagyítást, egy 320 képből álló archívumot és új, mesterséges intelligenciával készült munkákat is bemutat, arra reflektálva, hogy miként formálja a technológia a valóságról alkotott képünket.
A magyar fotográfiának számos elfeledett alakja van, közülük az egyik Nora Dumas, aki 1890-ben Budapesten született Telkes Nóra néven. A francia fotótörténetbe azzal írta be magát, hogy képein a francia paraszti élet hétköznapjait örökítette meg, egy eltűnőben lévő világ életformáját dokumentálva. A dokumentarista látásmód és a rusztikus festőiség sajátos ötvözete alapozta meg helyét a párizsi művészi körökben és a francia fotográfia történetében.
Az arizonai University of Arizona művészeti intézménye, a Center for Creative Photography (CCP) bejelentette, hogy megkapta a LIFE egykori fotográfusa, Benn Mitchell teljes hagyatékát, valamint özvegye, Esther Mitchell egymillió dolláros adományát, amelyből létrejön a Benn and Esther Mitchell Endowed Collection Fund. Az alapítvány célja a gyűjtemény hosszú távú gondozása, katalogizálása és hozzáférhetővé tétele, az adomány a CCP egyik legnagyobb magánfelajánlása az elmúlt évtizedben.
Az angliai Atlas Gallery kiállítása a francia származású Magnum-fotográfus, Marc Riboud életművét mutatja be. A Peace in the Making címet viselő tárlat Riboud ikonikus felvételeiből mutat be válogatást, amelyek a béke lényegét ragadják meg, miközben a második világháború és a vietnámi háború után következő évtizedek történelmi kontextusára is reflektálnak. A háború utáni újjáépülés és a mindennapi emberek élete markánsan megjelenik a művész alkotásain, amelyek a ma emberének is sokat megmutathatnak az akkori viszonyokról.
Nemrég egy különleges Frida Kahlo-festmény bukkant fel egy aukciós ház árverésén. Az álom (Az ágy) című festményt a művésznő Nickolas Muray – eredeti nevén Muray Miklós – számára készítette. A magyar származású amerikai fényképész és olimpiai kardvívó, aki csaknem egy évtizedig állt intim kapcsolatban a művésznővel, sosem kaphatta meg a művet, mert éppen akkor kezdett mással új életet, amikor a festmény elkészült. A különös életű kép most a Sotheby’s aukcióján kelt el, 54 millió dolláros áron. Ekkora összeget korábban még sosem fizettek árverésen női alkotó munkájáért.
A padovai Centro Culturale San Gaetano kiállítása Saul Leiter életművét a mindennapok finom, lírai megfigyelésén keresztül mutatja be. A gazdag válogatás fotográfiákból, festményekből és archív anyagokból rajzolja ki azt az érzékeny, rétegzett vizuális világot, amelyben a hétköznapi pillanatok csendes intenzitással válnak költészetté. A tárlat 2026. január 25-ig várja látogatóit.
Az amerikai Modern Művészetek Múzeumának eseménye – amely a New Photography 2025: a hovatartozás vonalai címet viseli – a kiállítóhely évente megrendezett New Photography sorozatának 40. tárlata. A friss fotográfiai munkákat bemutató kiállítássorozatot minden évben nagy figyelem övezi, a 40. évforduló pedig még különlegesebb eseményt jelent: 13 nemzetközi művészt és kollektívát vonultat fel, akik négy, különböző kontinenseken fekvő városból érkeztek és munkáikkal a kortárs fotográfia új irányait tárják fel. A kiállítás január 17-ig várja látogatóit New Yorkban.
Október 19-én nyílt meg az Onassis Foundation új kiállítóterében, az Onassis Readyben Juergen Teller eddigi legnagyobb görögországi egyéni tárlata, a you are invited. A kiállítás a német fotográfus pályájának bemutatása, ugyanakkor egy új kulturális tér avatása is volt Athénban. A közel négyezer négyzetméteres, korábban műanyaggyárként működő épület kísérleti, határokat feszegető művészeti projekteknek ad otthont.
Diane Arbus 1971-es halála után Neil Selkirk – egyik korábbi tanítványa és az egyetlen személy, aki jogosult volt az eredeti negatívokról nagyítani – nyomatokat készített a művész hagyatéka számára. Az októberben nyílt berlini Gropius Bauban a Diane Arbus: Konstellationen című kiállítás Selkirk összesen 454 nyomatát mutatja be, ezzel a korán elhunyt mesterének eddigi legnagyobb és legteljesebb bemutatóját hozva létre.
A Magyar Fotográfiai Múzeum Csáder Judit / Judita Csáderová – Pillangó szemmel című kiállítása a szlovák–magyar fotóművészet egyik különleges, eddig kevéssé feltárt életművét mutatja be. A retrospektív tárlat Csáder Judit konceptuális és meditatív fotográfiai gondolkodását állítja középpontba, amely a dokumentarista hagyományon túl, a látás, a test és a jelenlét kérdéseit vizsgálja. A kiállítás 2026. január 17-ig látogatható.
A Fülöp-szigetek nem kevesebb mint 7000 szigetből áll és ezen a területen mintegy 130 különböző nyelvet beszélnek. Ez a kulturális, társadalmi és földrajzi sokszínűség határozza meg a helyi fotóművészetet is, és ezt ünnepli a New Beginnings: Philippine Photographic Art című kiállítás is Frankfurtban.
Az Üres szobák (All the Empty Rooms), Joshua Seftel 2025-ös rövid dokumentumfilmje harminchárom percen át igyekszik megragadni azt a társadalmi valóságot, amelyet düh, fájdalom és tehetetlenség hat át. A film Steve Hartman televíziós újságíró és Lou Bopp fotográfus amerikai útját követi – ezt a vállalkozás azonban jóval több egyszerű terepmunkánál: sajátos, modern kori zarándoklat. A két alkotó iskolai lövöldözések áldozatainak érintetlenül hagyott gyerekszobáit dokumentálta, és ezzel nemcsak a személyes gyász legintimebb tereibe nyertek betekintést, hanem a hiánnyal átitatott mindennapokba is, amelyek ezeket a tragédiákat követik.