A 2026-os Sony World Photography Awards díjait 2026. április 16-án egy londoni gálán adták át, ahol Citlali Fabián nyerte el Az év fotográfusa címet. Emellett a tíz professzionális kategória győzteseit, valamint az Open, Student és Youth kategóriák összesített nyerteseit is bejelentették. A díjazott képek április 17. és május 4. között tekinthetők meg a Somerset House-ban.
2026 márciusában hatvannégy országból érkező, több mint ezer pályázatból választották ki az Aperture Portfolio Prize 2026 öt döntősét, akik munkáikkal a kortárs fotográfia globális és kritikai irányait képviselik.
Marco Zanella az olasz fotográfiai szcéna egyik legkiemelkedőbb alkotója. Fiatalon kezdett fényképezni, később szakirányú tanulmányokat is folytatott. Sorozataiban elsősorban szülőföldjére koncentrál, különálló művészeti projektjei mellett mindennapi életét is folyamatosan dokumentálja. Munkáira nemrég a Circulation(s) fesztivál kurátorai figyeltek fel, akik Mezzogiorno című sorozatából mutattak be felvételeket a nagyközönség számára.
Ha van kortárs filmrendező, aki a kényelmetlenséget esztétikai kategóriává emelte, az Yorgos Lanthimos. Mozgóképes univerzuma – a Kutyafog steril terrorjától a Szegény párák barokkos testhorrorjáig – mindig a valóság rétegeinek felfejtéséről szólt. Most azonban az athéni Onassis Stegi falai között a görög auteur megállítja az időt: a Yorgos Lanthimos: Photographs című kiállítás nem csupán egy rendező hobbifotóinak gyűjteménye, hanem egy vizuális gondolkodó autonóm, csendes forradalma a narratíva diktatúrája ellen.
Egy brit önkormányzat, pénzügyi nehézségekre hivatkozva, március elején árverésre bocsátotta műgyűjteményének egy részét, amelyben több fénykép is volt. Az aukciós tételek közül 33 fényképet Tony Ray-Jones (1941–1972), a brit fotográfia egyik legmeghatározóbb alakja készített. Az önkormányzatot számos kritika érte, a bírálók szerint nem volt megfontolt döntés egy ilyen neves művész alkotásait pénzügyi nehézségek kezelésére felhasználni, az önkormányzat pedig azzal érvelt, hogy kényszerhelyzetben voltak, és a képek szakszerű és műtárgyvédelmi szempontokból is biztonságos tárolását egyébként sem tudták biztosítani.
Az orángutánok eltűnő élőhelyétől a sarki tájakig: a Nature Photography Contest 2025 díjazott képei – melyeket közel 500 pályázó munkáiból válogatták ki – egyszerre lenyűgözőek és nyugtalanítóak, miközben ezúttal is a természet szépségére és egyúttal sérülékenységére emlékeztetnek.
Áprilisban sem maradunk fontos és izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen elindult a Budapest FotóFesztivál, így számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal és programokkal a látogatóit. Az egyéni- és csoportos kiállításokon olyan témákkal találkozhatunk, mint a fotográfia kétszázadik jubileuma, a hétköznapi valóság apró, látszólag jelentéktelen pillanatai, a kortárs fotográfia és a társművészetek határterületei, valamint Csernobil archívuma.
A Los Angeles-i székhelyű J. Paul Getty Museum Irving Penn egy olyan jelentős sorozatának lett birtokosa, amely a divatfotográfus pályafutásán végigtekintve is kiemelkedő és fordulópontként értelmezhető alkotói látásmódjának kialakításában.
Cindy Sherman egyetlen nagyjátékfilmje, a Kiiktatva (1997) évtizedeken át a kritikai értetlenség peremére szorult, miközben radikális képi világa szorosan kapcsolódik a művész fotográfiai munkásságához. A nemrég 4K-ban restaurált újrakiadás – mely április 28-án jelenik meg – nemcsak egy elfeledett kultuszfilm újrafelfedezésére ad lehetőséget, hanem arra is, hogy Sherman testiséget és groteszk esztétikát vizsgáló látásmódja mozgóképes formában is új kontextusba kerüljön.
Amikor Robert Capa 1936 telén a madridi Vallecas negyedben megörökítette a Calle Peironcely 10. szám alatti, srapnelek szaggatta falakat és a romok előtt mosolyogva játszó gyerekeket, a spanyol polgárháború pusztításának egyik legkifejezőbb dokumentumát hozta létre. A felvétel a sebezhetőség és a légitámadások okozta trauma feszültségét rögzíti, egyúttal a nemzetközi antifasiszta ellenállás hivatkozási pontjává is vált. Ahogyan azt korábban már megírtuk, az egykori nyomortelep épületét egy állhatatos civil kampány révén sikerült megmenteni a teljes lebontástól, majd hivatalosan is védetté nyilvánították. A történet azonban 2026 tavaszára éles fordulatot vett: a falak fizikai megóvása ugyan megtörtént, a helyszín szellemi öröksége felett azonban parázs vita lángolt fel.
Harold Edgerton mérnök, oktató, felfedező, vállalkozó és egyben forradalmi fotográfus is volt. Tudományos és művészi tevékenysége egymással párhuzamosan haladt életútja alatt, miközben a két terület szorosan átszőtte egymást. Pillanatfelvételei, vagy éppen a vakuvillantások sorozatával készített képei közül több mára ikonikus alkotássá vált, amelyek közül számos munka is szerepelt egyebek mellett az angliai The Photographers’ Gallery, a Hatton Gallery, és a Modern Art Oxford kiállításain. Legfontosabb fényképeit, illetve tudományos munkáját a német Steidl kiadó és a Cambridge-ben működő MIT Museum közös kiadványa, a Seeing the Unseen című album adta közre.
2026. április 1-től látogatható Maxim Dondyuk kiállítása a Mai Manó Házban, amely a csernobili katasztrófa 40. évfordulójához kapcsolódva a kollektív emlékezet kérdéseit helyezi a középpontba. A projekt alapja a tiltott zónában talált több ezer személyes tárgy – fényképek, levelek, negatívok –, amelyek egy letűnt világ hétköznapjait őrzik. Dondyuk nemcsak ezeket a fragmentumokat emeli be a projektjébe, hanem saját, a zónában készített fotóival is kiegészíti az anyagot, így párbeszédet teremt múlt és jelen között.
A Ralph Eugene Meatyard életművének egyik legsűrűbb és legnyugtalanítóbb fejezete kerül fókuszba a High Museum of Art 2025–2026-os téli kiállításán: The Family Album of Ralph Eugene Meatyard című tárlat 36 képen keresztül mutatja meg, hogyan válik a családi album a valóság és fikció határán egy groteszk, déli gótikába hajló vizuális kísérletté.
A Richard Prince: Retrospective című kiállítás 2026. április 17. és augusztus 16. között lesz látható a bécsi Albertinában. Átfogó képet ad arról az életműről, amely alapjaiban kérdőjelezte meg az eredetiség, a szerzőiség és a képhasználat fogalmait. A múzeum elsősorban Prince fotográfiai munkáira helyezi a hangsúlyt, de a bemutatott anyag a festészet, az installáció és a médiakultúra határterületeire is kiterjed. A tavasztól látható kiállításon Richard Prince olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma, a digitális másolatok korában talán aktuálisabbak, mint valaha.
Öt évtizednyi háborús és humanitárius konfliktust dokumentáló életművéből mutat be átfogó válogatást a Fotografiska Berlin, ahol James Nachtwey Memoria című kiállítása 2026. május 3-ig látható. A tárlat a kortárs fotóriport egyik legmeghatározóbb alakjának munkásságát vizsgálja, és arra hívja a nézőt, hogy a háborúk, humanitárius válságok és társadalmi katasztrófák képein keresztül az emberi méltóság, az empátia és a tanúságtétel kérdéseivel szembesüljön.