A fotográfia egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetésén, a Hasselblad Masters 2026-os versenyen a szervezők váratlan vitába keveredtek. A Redditről indult feltételezés alapján a döntősök között egy olyan kép is szerepelhet, amelyet mesterséges intelligencia hozott létre, ezzel alapjaiban kérdőjelezve meg a pályázat hitelességét.
Phillip Toledano legújabb, a berlini Fotografiskában látható projektje, az Edward Trevor: Never Seen the Light, korunk egyik legfontosabb művészeti kérdését szegezi a nézőnek: mi tesz egy képet igazsággá? Toledano egy zseniális kurátori trójai falovat épített, amely a klasszikus archívumok tekintélyével él vissza, hogy aztán a falak között darabokra szedje a dokumentarista fotográfiába vetett hitünket és leleplezze saját mesterséges eredetét.
Joan Fontcuberta spanyol konceptuális alkotó friss kötetében a mesterséges intelligencia és a fotográfia viszonyát elemzi. Esszéi széles körben nagy figyelmet kaptak. Az idén tavasszal kiadott Immagini Latenti azért válhatott hamar fontos hivatkozási ponttá, mert a fény- és a szoftveralapú képalkotás körüli viták legfontosabb példáit elemzi. Foglalkozik többek között a német Boris Eldagsen 2023-as AI-képével, amely a Sony World Photography Awardson aratott győzelmet valódi fotográfiák között, de előkerül Miles Astray esete is, aki egy valódi fotográfiát nevezett be egy AI-képeknek szóló pályázatra és nyerte el a fődíját. A könyvben megfogalmazott meglátásokra a hivatkozott szerzők is reagáltak, akik szintén fontosnak látják a problémakör aktív tematizálását, de sokban bírálták is a szerzőt.
René Groebli 2026. május 5-én, 98 éves korában, szülővárosában, Zürichben hunyt el. Halálhírét svájci galériája, a Bildhalle jelentette be, amely közleményében kiemelte, hogy távozásával egy innovatív és kísérletező művészt veszített el a fotográfia, aki élete végéig fáradhatatlanul alkotott, és akinek életműve maradandó hatást gyakorolt a svájci és a nemzetközi fotográfiár
Joel Meyerowitz életműdíja nemcsak egy kivételes pálya elismerése, hanem egy világos állásfoglalás is a fotográfia jelenéről. Miközben a legendás alkotó üdvözli az okostelefonos képalkotás demokratizáló hatását, a mesterséges intelligenciát tudatosan kívül tartja saját gyakorlatán. Nézőpontja élesen rávilágít arra, hogy a fotográfia tétje ma is a fizikai jelenlét és a valóság közvetlen megtapasztalása.
Májusban sem maradunk fontos és izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen számos múzeum és galéria várja remek tárlatokkal a látogatóit. Még tart a Budapest FotóFesztivál, így ebben a hónapban is a tizedik születésnapját ünneplő BPF kiállításainak képeiből válogattunk. Hazai divatfotók, az analóg szerelmesei, egy világhírű olasz fotográfus építészeti képei és egy szakítást követő pillanatok képei. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.
Miután Nicéphore Niépce 1826–1827-ben feltalálta a fényalapú képalkotást, a technika hamar elterjedt, és gyors fejlődésen ment keresztül. Megjelentek a photochrom, illetve az üveglemezes sztereoszkopikus eljárások, amelyeknek köszönhetően a könnyen reprodukálható tájképek, utcai jelenetek és portrék eláraszthatták a piacot. A 20. század legelejére hatalmassá nőtt iparág fontos szereplője volt az amerikai Detroit Publishing Company, de ekkor élte aranykorát Európában a Léon & Lévy Studio is, amelynek gyűjteményéből a párizsi Galerie Roger-Viollet nemrég egy online, mindenki számára hozzáférhető kiállítást mutatott be, amely június 6-áig tekinthető meg.
Az Artemis–II küldetés nemcsak az emberi űrrepülés új mérföldkövét jelentette, hanem egy váratlan technológiai döntésre is rávilágított: miközben a NASA a legmodernebb kamerákat is a fedélzetre vitte, a misszió vizuális dokumentációjának kulcsszereplője egy közel egy évtizedes fényképezőgép lett.
A washingtoni National Gallery of Art legutóbbi vásárlása a dokumentarista rögzítés és az autonóm esztétikai minőség közötti átmenetet vizsgálja. Alexander Gardner, George N. Barnard és Andrew Joseph Russell polgárháborús felvételeinek, valamint a 20. századi modernizmus és Sebastião Salgado munkáinak beemelése a fotográfia technikai eszközzé minősítésétől a múzeumi tárggyá válásáig tartó folyamatot teszi láthatóvá.
Az UNSEEN 13. kiadását 2026 márciusában, a 27. Art Rotterdam (AR) keretében rendezték meg. A tavaly 28 000 látogatót számláló AR Hollandia legnagyobb művészeti vására, a frissen debütáló tehetségek számára is fontos esemény.
Martin Parr halála után nemcsak egy életmű zárult le, hanem a dokumentarista fotográfia egyik meghatározó fejezete is új értelmezési keretbe került. A The Last Resort: 40 Years On kiállítás a Martin Parr Foundation szervezésében Bristolban 2026. május 24-ig látogatható, és egyszerre vállalkozik az életmű egyik kulcsfontosságú sorozatának újrabemutatására, valamint a fotográfus halála utáni emlékezés gesztusára.
Egy londoni sötétkamra asszisztense által összeállított, több mint nyolc évtizeden át rejtve maradt album került elő, amely eddig ismeretlen felvételeket és korai nagyításokat őriz Lee Miller és Cecil Beaton munkásságából. A személyes megjegyzésekkel és korabeli újságkivágásokkal kiegészített gyűjtemény nem csupán ritka fotótörténeti dokumentum, hanem egy olyan intim nézőpont is, amely új megvilágításba helyezi a második világháború ikonikus képeinek keletkezését és utóéletét.
A Bonhams aukciós ház New York-i árverésén Diane Arbus, a 20. századi amerikai fotográfia egyik legnagyobb hatású alkotójának képei kapták a főszerepet. A helyi idő szerint április 8-án délután tartott árverésen a Lily Tomlin és Jane Wagner által felépített magángyűjtemény legkiemelkedőbb darabjaira lehetett licitálni. Az esemény után nem sokkal egy online aukció is lezárult, ahol Arbus munkái mellett fontos 20. századi művészek alkotásai is helyet kaptak. Ellentétben az elemzői és értékbecslői várakozásokkal Arbus képei iránt a korábbiakhoz képest kisebb kereslet mutatkozott és több kiemelt tétel vevő nélkül maradt.
Mike Disfarmer egy a korában ismeretlen fotográfus volt, aki monoton nyugalomban készített portrékat a stúdiójába látogató arkansasi lakosokról. Halála után azonban letisztult, érzelemmentes, fekete-fehér felvételei – amelyek hű korrajzot mutattak a kisvárosi amerikai miliőről – híressé váltak, az elhunyt fotográfus egy rokona pedig hat évtizeddel később pert indított a Disfarmer fényképeit őrző Arkansas Museum of Fine Art ellen, mondván, erkölcstelen módon sajátították ki a család örökségét.
Március végén az Artnet Auctions egy szokatlan tétellel próbált történelmet írni: 206, már kifutott Vivian Maier-nyomatot kínált egyetlen csomagban, 600 ezer dolláros nyitóárral és egymillió–1,5 millió dolláros becsértéken. A csomag március 26-án gazdátlanul zárult. Ez nem kudarc – legalábbis nem abban az értelemben, ahogy első hallásra hangzik. Inkább az aukciós tér kíméletlen racionalitásának megnyilvánulása, amely élesen rávilágít, hogy a fotográfia árazását sosem pusztán maga a vizuális tartalom, hanem a mű és az alkotó fizikai találkozása is meghatározza.