Menü

Kontakt a filmvásznon, Bartha Máté filmje a Verzió Filmfesztiválon – UPDATE

19 • 11 • 13Punkt

Az idei, 16. Verzió Filmfesztiválon debütál Bartha Máté dokumentumfilmje, a Szél viszi. A film főszereplője Vivien, a Honvédsuli Egyesület diákja, az ő életét ismerhetjük meg a 35 perces dokumentumfilmben. Vivient gyerekkorában választották el édesanyjától, élete nagy részében egyik nevelőszülőtől a másikig sodródott, egyedüli támasza egy katonai ifjúsági közösség. A lány a Honvédsuli Egyesület által szervezett táborok egy résztvevője, Bartha többszörösen díjazott, Kontakt című fotósorozatának egyik portréalanya, akivel a fotózások során ismerkedett meg.

Bartha Máténak az idei arles-i fotófesztiválon komoly díjat nyert sorozata – amelyről tudósítottunk – a civil, de katonai szabadidős programokat létrehozó szervezet mindennapjaiba enged bepillantást. Fő témája a felnövés folyamata, akárcsak Ottlik Géza Iskola a határon, William Golding A legyek ura című regénye, vagy a napokban a mozikban játszott Monos dél-amerikai nagyjátékfilm.

Míg fotósorozatában Bartha a közösségre koncentrál, addig a Szél viszi című filmjében egy konkrét szereplő életét kíséri végig. A fotósorozat és a film egymásra reflektál és az egyéni és közösségi életutak bemutatása mellett egy igencsak megosztó témával foglalkozik: hol a helye a háborúnak, az erőszaknak, a fegyvereknek a társadalomban és a gyerekek életében?

0103

Bartha Máté: Kontakt, 2018.

A Szél viszi a fotográfusként és dokumentumfilmesként egyaránt ismert Bartha Máté diplomafilmje, melyet a Verzió diák-és elsőfilmes versenyprogram részeként mutatnak be november 13-án, a bemutató után még egy alkalommal lesz látható a fesztiválon.

UPDATE

Kiosztották a filmszemle díjait, Bartha Máté munkája elnyerte a Legjobb diák- és elsőfilm díjat!

A további díjazott munkák:

Magyar közönségdíj: A LÉTEZÉS EUFÓRIÁJA // Szabó Réka
Nemzetközi közönségdíj: COLECTÍV // Alexander Nanau
Legjobb emberi jogi film díja: AZ ÜGYVÉD // Rachel Leah Jones és Philippe Bellaiche
A Diákzsűri különdíja: BŰN + BŰNHŐDÉS // Stephen Maing
A Nemzetközi zsűri különdíja: ZORYANA DÖNTÉSE // Elita Klavina
Gyerekzsűri díja: MATANGI / MAYA / M.I.A. // Steve Loveridge

0103

16. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjátadó. A díjjal Bartha Máté, az oklevéllel Csáki Vivienn, filmje főszereplője áll. Fotó: VERZIÓ

Jegyzetek

Szél viszi (35', 2019)

Rendező: Bartha Máté

Producer: Muhi András Pires, Horváth-Szabó Ágnes

Co-producer: Bosnyák Miklós

Vágó: Érdi Zsófi

Dramaturg: Daoud Dániel

Operatőr: Bartha Máté

Hang: Nagy Botond

Zene: Bartha Márk

Gyártó: ELF Pictures, University of Film and Theater Arts Budapest (SZFE)