Esszé

A hazai városfényképezés kiemelkedő alakja – Klösz György (1844–1913) élete és ritkán látott képei

Mindig maximális teljesítményre törekedve, mindig a legújabb és legjobb, mások által már kipróbált technikát alkalmazva több fényképi területet művelve egyformán magas teljesítménnyel működött. Különösen egyes városképein – amellett, hogy nagyon pontos képekben hagyta ránk a 19. század utolsó harmadának látványait – a hely sajátos atmoszféráját tükrözve képes volt művészi rangra emelni a városfényképezést. A lényeget fogalmazta meg Lugosi Lugo László a múltunk elidegeníthetetlen részét alkotó hagyatékról: „Klösz György a 19. század pillantása.”

Tovább

„Szeretem, ha a fotográfiám tiszta, nem manipulált, minden trükktől mentes” – 160 éve született Alfred Stieglitz

Az évek során egyértelművé vált, hogy Alfred Stieglitz sokkal több volt, mint a kamera nagy mestere; a reneszánsz ember sokrétű képességeivel rendelkezett: zseniális fotográfus, kiadó, író, galériatulajdonos és kiállításszervező, karizmatikus vezető a fotográfia és a művészet világában. Oly mértékben hatással volt a fotográfia alakulására, hogy munkásságának köszönhetően szakítva a festészetutánzással a fotográfia a huszadik század egyik fő művészeti ága közé emelkedett.

„Egyszerre kell rendelkeznünk a tudós agyával, a festő szemével és a költő szívével.” – Kepes György (1906–2001) élete és ritkán látott fotói

Kepes Györgyöt világszerte a leghíresebb magyarok között emlegetik, a fotográfiát is magába foglaló fényművészet legelismertebb, egyik legnagyobb hatású nemzetközi tekintélye volt. A legtöbb vizuális művészet köszönhet valamit neki és tanainak. Könyvei és alkotásai hidat vernek a 19. és a 21. század művészete között.

A kódolt előítéletesség demokratizálódása? – A mesterséges intelligencia társadalmi-etikai vonzatai a vizuális képalkotásban

Írásomban a képalkotás és vizuális ábrázolás szélesebb kontextusában vizsgálom a témát illetően a leggyakrabban felmerülő dilemmákat, egyfajta kezdeti betekintőként, mely kérdéseket fogalmaz meg, nézőpontokat villant fel, amik természetesen a fotóalkotás területére is erősen kihatnak. Ezeket érintve mi is beszámoltunk Boris Eldagsen 2023-as díjnyertes AI által generált képéről felmerülő kérdésekről, vitás pontokról, így az eset kitűnő illusztrációnak is tekinthető.

Palatin Gergely (1851–1927) pannonhalmi szerzetes fotói és élete

Palatin Gergely világa az élet nehéz és derűs oldalának megmutatásával együtt harmonikus kerek egész. Kincses Károlyt idézve: „A képek szépek, egy rendezett, önmagával tökéletes harmóniában élő világot mutatnak. Ilyen fotókat csak az tud csinálni, akinek fejében, lelkében hasonló rend, békesség és harmónia uralkodik. … Így hozott létre egy olyan fotográfusi életművet, melynek ismerete nélkül … nem lehet alapos magyar fotótörténetet írni.” Szépen komponált képei mindent elmondanak személyiségéről és az életről való felfogásáról.

Változó dimenziók – Gyenes Zsolt kiállítása a Magyar Fotográfiai Múzeumban

Gyenes Zsolt felteszi a kérdést, mik a határai a fotográfiának, egyáltalán, mit nevezhetünk annak a 21. században. A kérdés művészeti szempontból, szerintem irreleváns, technikai szempontból viszont alapvető. Végső soron a mű önmagáért szavatol, bárhogyan is jött létre, és teoretikus szempontból ez a folyamat a leglényegesebb. Attól függ mire helyezzük a hangsúlyt.

„A műtörténeti detektív” – Divald Kornél (1872–1931) élete és fotói

Divald Kornél, a 19-20. század fordulóján az akkor szinte még ismeretlen, felfedezésre váró régió, Felső-Magyarország legjobb ismerője volt. A Felvidék fáradhatatlan kutatója, főként középkori és reneszánsz művészeti emlékeinek forrásértékű dokumentálója volt, akinek művészettörténeti, topográfiai gyűjtőmunkája során készített fényképfelvételei nélkül a Felvidék számos művészeti emlékéről azok pusztulása után nem alkothatnánk semminemű képet.

„A fotó az emberiség életének egyik fontos kulturális eszköze” – Lengyel Lajos élete és fotói (1904 – 1978)

„Sorsa, minden tevékenysége összeforrott a nyomdával, a magyar nyomdaművészettel.” – mondta Kass János Lengyel Lajos 1979-es miskolci kiállítását megnyitó beszédében. Lengyel egy személyben volt fotóművész, tipográfus, könyvművész, a modern magyar alkalmazott művészet egyik kiemelkedő képviselője, aki grafikusként, könyvtervezőként gyakran használt fel fotókat, s akinek széles körű tevékenységébe beletartozott a fotográfia művelése is.

Tovább

A fényképezőgép legyen olyan kényelmes, mint a ceruza – 135 éve született az első Kodak kamera

Az amerikai feltaláló és üzletember, George Eastman 1888-ban olyan eszközt adott az emberiség kezébe, amellyel örökre megváltoztatta viszonyunkat a képekhez és a képek készítéséhez; a társadalmi hatások jelentőségéről nem is beszélve. Évfordulós írásunk aktualitását a ma 135 éve a rochesteri Eastman Dry Plate and Film Company által szabadalmaztatott első Kodak fényképezőgép adja.

A magyar műkedvelő fényképezés kimagasló alakja: Báró Eötvös Loránd (1848–1919)

Még az ELTE hallgatói közül is bizonyára kevesen tudják, hogy egyetemük névadója nemcsak a magyar tudománytörténet kimagasló egyénisége, a századforduló egyik legnagyobb magyar természettudósa és művelődéspolitikusa, hanem korának egyik legnevesebb sportembere, európai hírű hegymászó volt, s emellett kiváló fotográfus, sok ezer fotográfia készítője, aki nemcsak tudományága hasznos segédeszközeként használta a fotográfiát, hanem az esztétikai igényű fényképezésnek is hivatott művelője, jelentős fotóművésze volt.

Az akadémikus portréábrázolás megreformálása a XXI. században (science fiction) – Andrea Torres Balaguer képeiről

Andrea Torres Balaguer olyan elfeledett színeket hívott életre, amit a japán nyelvben a kinjiki (禁色) fogalma ír le. Léteztek olyan társadalmak, ahol bizonyos színek használatát, kasztokhoz, illetve társadalmi szerepvállalásokhoz kötötték. Ez alól a béklyók alól felszabadulva már bárki viselheti azt a színt, amelyet kíván, az európai kultúrákban.

Egy fényképészdinasztia közel százéves története – A Strelisky-műterem: Strelisky Lipót és Sándor

Közkedveltségének megfelelően a korabeli pest-budai lapok sokat foglalkoztak a híres műterem tevékenységével, rengeteg, sokszor egymásnak is ellentmondó történet keringett róla. A korai fotótörténeti írások is az elsők között emlegették a műtermet, de L. Baji Etelka alapos kutatásai kiderítették, hogy a legtöbb elbeszélés a megalapozatlan legendáriumok körébe tartozik, hogy a műterem-alapító életéről, munkásságának tényeiről nagyon kevés biztos adatot tudhatunk.

A transzgresszív fotóművészet a 20. században

A transzgresszív művészet a társadalmi, kulturális és morális szabályok megszegésével az élet és a halál közti határ megjelenítésével vagy éppen annak túllépésével, az öröklét és annak megvalósítási, megvalósulási lehetőségeivel, témáival foglalkozik. Módszerei közé tartozik a meghökkentés, a néző vagy éppen az alkotó kizökkentése saját biztonságos környezetéből és szembesítés a rideg valósággal. A transzgresszív művészek gyakran ábrázolnak eltorzult emberi alakokat, kipreparált maradványokat, vagy éppen rémálomszerű groteszk alakokat, „Frankeinstein-szörnyeket” alkotásaikon.

Az ember, aki „lefotografálta az egész világot” – Hopp Ferenc (1833–1919) képei és élete

Ferenczy Mária és Kincses Károly Hopp Ferenc jelentőségét így értékelték: „… a magyar fotográfia egyedülálló, sajátos figurája. Képei önmagukban is érdekesek, némelyik művészileg megformált, legtöbbje már nem létező, átalakított tájat, várost, helyet mutat, ám igazi dokumentumértéküket abban látom, mit tudnak megmutatni egy, a huszadik század fordulója körül élt tehetős magyar világpolgár habitusából, életéből, érdeklődési köréből.”