A hazai városfényképezés kiemelkedő alakja – Klösz György (1844–1913) élete és ritkán látott képei

Valószínű, hogy a műtermen kívüli fényképezésben szerzett gyakorlata indokolta, hogy osztrák kollégái hatodik tagnak a 29 éves pesti Klöszt meghívták a Wiener Photographen Association-ba, az 1873-as bécsi világkiállítást dokumentáló, fényképezésre monopoljoggal rendelkező bécsi fotográfusok munkacsoportjába. A Bécsi Fényképészeti Szövetkezet hihetetlen teljesítményt nyújtott. Fél év alatt mintegy 3600 felvételt készítettek, ugyanarról a témáról háromféle méretben és sztereó változatban is, másolták, sokszorosították a képeket, mintegy másfél millió kópiát juttatva a műkereskedelembe. A hatalmas kiállítás szinte minden, külsőben és belsőben lévő látványát dokumentálták: a helyszíneket és rendezvényeket, felülnézetből készült totálképeket, kiállítási enteriőröket, szobrokat, iparművészeti tárgyakat, gépeket, szerszámokat, használati tárgyakat stb. Az ember nélküli látványok mellett jó néhány – többnyire beállított – csoportkép, és gyepet locsoló munkásokról, sétálókról készült zsánerkép is tudósított a világkiállítás mindennapjairól. A legsikerültebb, kartonra kasírozott felvételekből díszes, bőrbe kötött, aranyozott albumot állítottak össze. Többnyire nem tudni, hogy a hat résztvevő közül ki melyik felvételt készítette, de az bizonyos, hogy korrekt és kifogástalanul elvégzett munkája jelentős tekintély szerzett a fiatal mesternek, akinek a nemzetközi zsűri érdeméremmel jutalmazta munkáját. Ettől kezdve képeinek hátoldalán, az ún. verzón feltüntette első szakmai díjának képét.

A bécsi kiállítás után a műtermen kívüli fényképezés meghatározóvá vált Klösz munkásságában. Az elkövetkező években háromféle méretben több száz felvételből álló, nagy képsorozatokat készített az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejövő fővárosról. Az 1870-es évektől a századfordulóig az új városrendezési koncepciók alapján a Fővárosi Közmunkák Tanácsa megbízásából, illetve a sajtó számára sok ezer Klösz fotó készült. Felvételei a néhány évtized alatt nagy változások korát élő, milliós fővárossá fejlődő, megújuló, önmagát szinte napról-napra kinövő város gyökeres átalakulásának leghitelesebb dokumentumai. Fényképi kvalitásuk mellett felbecsülhetetlen forrásértékkel bírnak, a korabeli Budapestet jórészt az ő képein keresztül ismerjük. Kamerájával követte az átalakulás szinte minden mozzanatát, képein megjelennek a nagyszabású építkezések nyomán születő új épületek, városrészek, parkok, a Margitsziget és a Városliget. A századforduló táján végigfényképezte az Andrássy út, a Nagykörút kiépítését, az Országház, a Vár és palotái felépítését, az egyesült városrészeket összekötő hidak sorát, a rakpartokat, 1895-96-ban a kontinens első földalatti vasútjának megvalósítását, a villamosközlekedés és telefonhálózat kiépülését, és még hosszan sorolhatnánk. Nemcsak a város reprezentatív részeiről tudósított, hanem a külvárosokban a nagy gyárépületek, malmok, szerelőcsarnokok építkezéseiről is. Belső felvételein bemutatta a templomok, paloták, kávéházak, szállodák, iskolák, fürdők, áruházak belső tereit, lakóházak belső udvarát is lakóikkal. Képeit hétköznapi közemberek, kereskedők, vásározók, boltosok, cselédlányok, népesítik be. Bár budapesti városképei a legismertebbek, már a 70-es években bejárta kamerájával a főváros környékét is, legalább húsz különböző helyszínen fényképezett. A nedves eljárás idején a fővároson kívül többnyire valószínűleg sztereó képeket készített, mert ezek kisebb, 7x7 cm-es mérete viszonylag kisebb technikai problémát jelentett az utazásnál. De Gödöllőn, Zsámbékon nagyobb méretre is dolgozott, külön sorozatot készített a Dunakanyarban Visegrád és környéke címmel, majd távolabbi tájakra, Hévízre, Sümegre, Salgótarjánba, sőt, Zólyomra, Selmecbányára is elutazott.

Az 1880-as évektől a fénykép már közvetítő eljárás nélkül, tónusos klisék felhasználásával, fénynyomással vagy más fotomechanikai eljárással is megjelenhetett a lapokban, főként a Vasárnapi Újságban láthatók az eseményeket általában totál-képben ábrázoló tudósítások. A 90-es években Klösz szinte minden fontos hazai eseményen ott volt segédeivel, így több pontról is tudták követni a történést, sőt, olykor külföldi eseményről is tudósított kamerájával. Mint Mai Manó és más fotográfusok, 1894-ben ő is megörökítette Kossuth Lajos hamvainak hazahozatalát és temetését. A Nyugati pályaudvartól a Nemzeti Múzeumban felállított ravatalig kísérte végig a koporsót követő díszmenet útját. Segédei segítségével négy helyszínen állították fel gépeiket, s a ravatalnál utólag is készített képet. 24 felvételből álló riportsorozatát albumban adta közre. Sok fontos eseményről tudósított: 1892-ben Ferenc József koronázásának 25 éves jubileumi ünnepségeiről, majd hadgyakorlatokról, II. Vilmos császár budapesti látogatásáról, építkezésekről, ünnepségekről, szoboravatásról, a Vaskapu szabályozási munkáiról, s különösen nagyszámú képen örökítette meg a millenniumi kiállítást. 1896-ban a Vasárnapi Újság címlapján közölte a Vérmezőn megtartott ünnepélyes katonai felvonulásról Klösz György képét A június 9-iki díszmenetről címmel.[10] 1894-96-ig szakaszról-szakaszra követte a Ferencz Józsefről elnevezett földalatti villamos vasút építési munkálatait. A Gizella téren (ma Vörösmarty), a Deák téren és az Aréna úton (ma Dózsa György) a lejárócsarnokokat, illetve a kioszkot, a Városligetben, az alagút végének homlokzatát, az Oktogonon az állomást, a gép- és kazánházat belülről, mesterséges világításban, és a kocsikat örökítette meg. A szabadtéri munkák, utazások mellett az 1885-ös országos kiállításra a portréfényképezés terén is nagy vállalkozást tervezett Toldy Lászlóval. A kor jelentős személyiségeit, az ország szellemi életének kiválóságait tervezték nagyszabású portréalbumban bemutatni. A gyűjtemény hét csoportra tagolódott: a Parlament, a közélet, a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek, az írók, tudósok, szerkesztők, a művészek, és az országos kiállítás bizottságának portréi és életrajzai reprezentálták „a szellemi és anyagi művelődés vezetőit és munkásait.”[11] A tervezett Hazánk jelesei című könyv végül nem valósult meg, de az elkészült 100 felvételből összeállított, oldalanként kilenc felkasírozott, összesen 63 portrét tartalmazó mintakönyv maradt fenn. Ezek a félalakos képek Klösz legszebb portréi közé tartoznak.

Az 1880-as évek végétől a századfordulóig, kiváltképp a millennium körüli évek Klösz működésének nem véletlenül legtermékenyebb, legsokoldalúbb időszaka, hisz ez a magyar gazdaság prosperitásának is leglátványosabb időszaka volt. Az ezredéves ünnepségekhez kapcsolódva élénk építkezési konjunktúra bontakozott ki, 25 év alatt a város lakossága megháromszorozódott, milliós nagyvárossá nőtt. A Budapesti Kereskedelmi Iparkamara az 1890-es éveket „egy szinte példátlan gazdasági fellendülés korszaka”-ként értékelte. Klösz egyre nagyobb és sokoldalúbb szerepet nyert e korszak dokumentálásában, mind a fényképezés, mind a nyomdászat terén, hogy minél teljesebben, pontosabban megőrizzék legalább a képeken azt, amit az eltűnés fenyeget. Munkásságának egyik legjelentősebb része Budapest átalakulását örökítette meg, mintegy 1200 fennmaradt budapesti fényképén keresztül képet alkothatunk a rohamosan változó, fejlődő századfordulós Budapestről, rajtuk keresztül képet kaphatunk a múltról, amit összehasonlíthatunk a jelennel. Egyre több jelentős megbízást kapott, vállalata terjeszkedett, s a millenniumi kiállításkor jutott pályája csúcsára. 1895-ben a Fővárosi Tanács elhatározta az Erzsébet híd és a Ferencz József (ma: Szabadság) híd felépítését. A Közmunkatanács 1895. május 22-iki jelentése szerint elkészült a belváros végleges rendezési terve, mely a hidakra vezető utak megépítése miatt szükségessé tette a pesti és budai oldalon álló városrészek szabályozását. Mivel a belváros és a Tabán szabálytalanul kialakított apró utcái, terei akadályozták ezt, mindkét oldalon nagyszabású bontások kezdődtek. Szerencsére voltak, akik felismerték, hogy az eltűnő városképet némiképp a fotográfia segítségével át lehet örökíteni az utókor számára. Dr. Toldy László főlevéltárnok javaslattal fordult Budapest Székesfőváros Tanácsához: „A régi Pest, sőt Buda és kisebb mértékben Óbuda is napról napra tűnik el a föld színéről. Majdnem minden napra esik egy-egy háznak lebontása, s maholnap senki sem fog emlékezni az egykori utczák képére, pedig nem lenne érdektelen az utókornak tudni azt, miképpen nézett ki egykor fővárosunk. Van egy mód, mellyel azt lehetne elérni, az t. i. ha minden ház legyen az a legigénytelenebb is, leromboltatása előtt képben megörökíttetnék az utókor számára. … Azon előterjesztéssel járulok tehát a Tekintetes Tanácshoz, méltóztassék az ügy fontosságához képest sürgősen megbízni a mérnöki hivatalt, hogy ezentúl minden lerombolás alá kerülő házat, sőt, némely esetekben egyes utcarészeket, melyekben azon házak állnak, leromboltatásuk előtt fényképeztessen le, s e fényképek egyik példánya a fővárosi képgyűjteményben való megőrzés végett egyelőre a levéltári hivatalnak adassék át.” Klösz maga is felismerte, hogy az eltűnő városrészek dokumentálása a jövővel szembeni kötelesség, s az új építkezések kontrasztjaként az utolsó pillanatban örökítette meg azokat a régi hangulatos utcákat, tereket, öreg házakat is, amelyek lebontásra kerültek, beépültek. Ezért maga kezdeményezte a Fővárosi Tanácsnál a lebontásra ítélt Tabán megörökítését,[12] s még több alkalommal is részt vett az átalakuló főváros eltűnő részeinek dokumentálásában. Öt látképben hagyta az utókorra az épülő Erzsébet híd útjában lévő régi Városháza tornyából nyíló látványt az 1900 előtti belvárosról.

Városképeivel, műszaki felvételeivel hazai és nemzetközi kiállításokon egyaránt sok rangos elismerést aratott. „A város és épületfotográfia legmarkánsabb egyénisége nemcsak a műfaj megújítója, de három évtizedes munkásságának eredményeképpen az első lesz, aki a nyolcvanas és kilencvenes években (ez utóbbiban már Erdélyi Mór társaságában) a magyar fotográfiát az országhatárokon túl, évről-évre a világ élvonalában képviseli, és akinek életműve az egyetemes fotográfia világszerte számon tartott értékei között szerepel.”[13] – értékelte Klösz jelentőségét Szilágyi Gábor. A bécsi világkiállítási siker után 1878-ban párizsi ezüstérem, 1881-ben újra bécsi, 1882-ben trieszti kitüntetés következett, 1885-ben az Országos Általános Kiállításon, 1887-ben az Iparcsarnokban rendezett kiállításon szerepelt sikerrel, a millenniumi kiállításon nagy millenniumi éremmel tüntették ki munkáit s megkapta a császári és királyi udvari fényképész kitüntető címet, majd 1900-ban újra Párizsban szerepelt sikerrel. Az 1885-ös kiállításon – ahol fotográfusaink ’sokszorosító műiparágak’ elnevezéssel önálló kiállítási részt foglaltak el – Klösz  különleges teljesítményét láthatták a látogatók: 200 összefüggő felvételen a benyíló utcákkal helyes távlatban ábrázolva, 1:100-as léptékben mutatta végig az egész Andrássy út mindkét házsorának panorámáját. Az Ezredéves Kiállításon a Fényképészeti Szövetkezés tagjaként anyagának sokoldalúságával tűnt ki, több mint 700 felvételén a kiállítás szinte minden fontos részletét, eseményét rögzítette, önállóan is kiállított, fotóit számos pavilon szerepeltette anyagában. Felvételei sorra jelentek meg a kor sajtójában, a Vasárnapi Újság rendszeresen közölte képeit.

A szépülő főváros hírnevének öregbítése, idegenforgalmi célú népszerűsítése új feladatot jelentett. A főváros idegenforgalmi bizottsága 1888-ban döntést hozott, hogy „lefényképeztetik Budapest szebb pontjait, középületeit és tereit, és a fényképeket a kelet nagyobb városaiban, vendégfogadókban, hotelekben és vasúti indulóházakban kifüggesztik.”[14] Megbízták Klöszt, hogy a városnak a bizottság által kijelölt 22 pontjáról sztereoszkóp felvételeket készítsen, hogy ezeket az európai nagyvárosokban működő nemzeti panoráma vállalat rendelkezésére bocsáthassák a főváros népszerűsítése, idegenforgalmának fellendítése érdekében. Klösz 1890-1894-ig társtulajdonosa volt a háromnyelvű idegenforgalmi havi folyóirat, a Budapesti Látogatók Lapjának, melyben a rengeteg megjelent Klösz kép témáinak rendkívüli változatosságát reprezentálták. A 90-es években a szép számban közölt budapesti és vidéki városképei mellett előtérbe kerültek a nagy volumenű műszaki–fényképezési dokumentációs feladatok. Elkészítette az első budapesti villamosok megépítésének dokumentációját, sorozatot jelentetett meg Budapest köztéri szobrairól, kiállításokról, kaszinókról stb. A századforduló után egyre gyakoribbá váltak számára az ilyen feladatok. Megrendelői közt jelentős vállalatok és intézmények, a Siemens és Halske, a Ganz Járműgyár, a posta, a vasút, bányák stb. voltak. Fényképezett iskolákat, gyárakat, vágóhidat stb. 1908-ban a távbeszélő hálózat kiépítését, postai távírdai központ építését és technikai berendezéseit fotografálta.

A millennium után legmonumentálisabb vállalkozása a vidéki kastélyok, kúriák, várak nagy fényképsorozata volt, mely az 1900-as párizsi világkiállításra küldött Magyar kastélyok című, bronzérmet nyert albumába került. A 415 felvételt tartalmazó két albumba 65 birtokos család 100 kastélyáról és a hozzájuk kapcsolódó parkokról készített külső és belső képeket. Az egész országra kiterjedő, nagyszabásúan kidolgozott program alapján harminc megyében dolgozott, minden tájegységet bejárt. Az épületetek fényképezésénél a rájuk legjellemzőbb részt és nézőpontot választotta, hol elölről a homlokzatot fotózta, máskor oldalról vagy a kert felől, olykor távolabbról, környezetével együtt mutatta a kastélyt. Rendkívül változatosak az enteriőrök is. Nemcsak dokumentálta, hogy hogyan nézett ki egy arisztokrata család szalonja, úri szobája, ebédlője, könyvtára, dolgozó szobája, dohányzója, pálmaháza és egyéb helyiségei, hanem sorozatának többnyire átlós kompozícióban, fölülnézetből felvett, az ablakokon beáramló fény hangulati hatását kihasználó darabjai egyben egy letűnt korszak főúri életmódjának és lakáskultúrájának szemléletes megidézése. A nagy tükrök, nyitott ajtók képbe komponálásával további helyiségek tárulnak elénk, fokozza a terek nagystílű látványát. E munkával párhuzamosan erdélyi és felvidéki fürdőhelyekről készített képsorozatot.

1896 után a vállalat erőteljesen terjeszkedett, a nyomdai és műszaki feladatok, tervrajzok, térképek készítésére helyeződött a hangsúly.  A városegyesítést követő szabályozási munkákat helyszínrajzokon, térképeken is rögzíteni kellett, erre a Fővárosi Mérnöki Hivatal magánvállalkozókat kért fel. Klösz kőnyomdája a nyolcvanas évek közepétől egyre több fővárosi megrendelést nyert el, a fakszimiléktől a modern kataszteri térképekig mindent készített. A megnövekedett feladatok miatt a Hatvani utcai műterem kicsinek bizonyult. 1894-95-ben a Városliget fasor 49. szám alatt Klösz lakás és műterem, és a hozzá kapcsolódó 800 m²-es nyomda céljára kétemeletes épületet építtetett. Ekkor már a kézisajtók mellett a nagy példányszámú sokszorosítások kőnyomdai gyorssajtókon készültek. 1906-ban Klösz visszavonulásakor Pál fia – aki a bécsi grafikai főiskolán végezte tanulmányait – vette át a végérvényesen a nyomdászat felé forduló cég vezetését, s vezette évtizedeken át sikeresen a nyomdaipari vállalatot, mely az 1948-as államosítás után Offset Nyomdaként működött tovább. Klösz már a 70-es évek elejétől alapító tagként folyamatosan részt vett a fényképészeknek az 1871-ben alakult Magyar Fényképészek Egylete által szervezett szakmai életében. Szerepet vállalt a nagy országos kiállítások zsűrijében, s az idős, tekintélyes mestert az 1906-ban megalakult Magyar Fényképészek Országos Szövetsége egyik alelnökévé választotta. 1913. július 4-én halt meg Budapesten, a Kerepesi temetőben nyugszik.

1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában A magyar fotoművészet 125 éve[15] című kiállításon egy riport-felvétele, az 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981.[16] című átfogó fotótörténeti kiállításon kilenc képe volt kiállítva. A Magyar Történeti Múzeum 1981-ben rendezett Századvégi pillanatok című Klösz György kiállítása – melynek anyaga Bach Melitta – Lackó Mihály Leselkedők[17] című kötetében jelent meg – érdekes szempont alapján közelített Klösz képeihez. Bach Melitta Klösz 1876 és 1903 között készült nagyméretű üveglemez-negatívjainak figurális részleteit nagyította ki. Ezáltal a környezet vált hangsúlyossá, a háttérben lévő sétáló, bámészkodó, dolgozó alakok kerültek előtérbe, rengeteg információt szolgáltatva a századforduló üzleteinek portáljától, cégéreitől a különböző foglalkozású, társadalmi státuszú emberek szokásaiig, öltözködéséig, a korabeli járművekig. A könyvben Lackó Mihály a különböző életképekhez irodalmi szövegeket fűzve fiktív történetet állított össze. 1992-ben a Liget Galéria Klösz zuglói helyszíneken készült képeiből mutatott be válogatást. 2002-ben jelent meg Lugosi Lugo Lászlónak a bevezetőben már említett monográfiája és Klösz-albuma. Ennnek anyagából és a gyűjteményében őrzött képekből rendezett Kisgalériájában kiállítást[18] a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár. A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum Fényképgyűjteménye 2012-ben  fotótörténeti kiállítást rendezett Buda-pesti horizont — Panorámaképek Budapestről címmel.

Utóéletének további legfontosabb eseménye halálának 100. évfordulóján, 2013. május 24-25-én a Magyar Fotográfusok Társasága által a Magyar Képzőművészeti Egyetemen rendezett Klösz 100[19] elnevezésű, kétnapos konferencia volt, melyen a különböző szakterületek előadói igen változatos szempontokat figyelembe véve közelítették meg Klösz munkásságának szerteágazó területeit, kapcsolatrendszerét. Nemcsak a portré-, város- és eseményfényképészről adtak elő a kutatók, hanem az ipartól a művészetig, a városfejlesztéstől a tudományig sok területet érintő tevékenységét, életútját és utóéletét, hatását kortársaira és az utókorra ismertették. Emellett több, hozzá hasonló utakat bejárt, de nála kevésbé ismert kortársai munkásságát is megismerhettük. A konferencia alkalmat adott arra, hogy Klösz és kortársai munkásságán keresztül a korszak fotótörténetének, technikatörténetének, gazdaság- és ipartörténetének, társadalmi folyamatainak, az urbanizálódásnak, a korabeli sajtó szerepének számos új eleme, összefüggése került a kutatás látómezejébe. Az évfordulóhoz kiállítások is kapcsolódtak. Az ún. ’utazó kiállítás’[20] keretében Klösz budapesti városképei voltak láthatók a 2-es és 3-as metró szerelvényein. A Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház) a Budapest remake: Klösz György 1900 - Lugosi Lugo László 2000 című tárlaton 21 képpár szerepelt. Lugosi Lugo az 1900 – Budapest – 2000[21]című kötetben és a kiállításon látható képeken 100 évvel később a Klösz által megörökített helyszíneken pontosan ugyanazokról a pontokról, nézőpontból, ugyanolyan látószögből, a Klöszéhez hasonló nehézkes, nagyméretű lemezes fényképezőgéppel, állványról készítette felvételeit, mint 19. századi elődje, csupán a város képe változott nagyot száz év alatt. A zuglói Lipták villában[22] A Ferencziek terétől a Városligetig – Klösz György, a Millennium fotográfusa című  helytörténeti programon a Klösz által fényképezett zuglói helyszínekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. . 2014-ben a Ferenciek tere 1-ben, volt műteremházának, a volt Ferenciek bazárjának falán emléktáblát állítottak, és a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár Kisgalériájában emlékkiállítás[23] volt műveiből. 2015-ben a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola (Kisképző) archívumában, a Schola Graphidis Art Collectionban hála az iskola könyvtárosai, és művészettörténésze, Katona Júlia kutatásainak eredményeként 15 eredeti Klösz György fotóból álló, 1896-os albumot[24] találtak  a millenniumi földalatti vasút építéséről, egyes állomásairól, lejárócsarnokairól, kioszkjairól, gépházáról, vasúti kocsijáról, forgó alvázáról. 2015-ben Budapest Levéltára a Fortepanon mindenki számára szabad felhasználásúvá tett 1500 századfordulós Klösz György fotót.[25]

Klösz Györgyéhez mérhető mennyiségű kép csak nagyon kevés fotográfus után maradt fenn, számozott lemezeinek tanúsága szerint mintegy 60 ezer felvételt készített, melyből kb. 400 üvegnegatív és 4000 kópia található a közgyűjteményekben[26] és magángyűjteményekben. Mindig maximális teljesítményre törekedve, mindig a legújabb és legjobb, mások által már kipróbált technikát alkalmazva több fényképi területet művelve egyformán magas teljesítménnyel működött. Különösen egyes városképein – amellett, hogy nagyon pontos képekben hagyta ránk a 19. század utolsó harmadának látványait – a hely sajátos atmoszféráját tükrözve képes volt művészi rangra emelni a városfényképezést. A lényeget fogalmazta meg Lugosi Lugo László a múltunk elidegeníthetetlen részét alkotó hagyatékról: „Klösz György a 19. század pillantása.”[27]

(2020. április Tőry Klára)