Menü

Mi lenne, ha a sejtjeim örökké élnének? – interjú Maija Tammival

15 • 11 • 19Schuller Judit Flóra

0103

Maija Tammi: Day 11 924, Pa-Ju. Részlet a White Rabbit Fever című sorozatból, 2016, archival inkjet print.

0103

Maija Tammi: Day 11. Részlet a White Rabbit Fever című sorozatból, 2015, archival pigment print.

S.J.F.

Maija Tammi (1985) Helsinkiben élő finn képzőművész és kutató. Munkáiban a természettudomány, az esztétika, a betegség, az idő és a halandóság/halhatatlanság különböző megközelítéseit vizsgálja. Idén tavasszal volt szerencsénk Helsinkiben röviden találkozni, most pedig sikerült sort kerítenünk egy transzatlanti Skype-beszélgetésre Montréal és Linz között. Tammit projektjeiről és a PaperLab Galériában éppen folyó kiállításáról kérdeztem.

Mit csinálsz Montréalban? Munka miatt látogattál oda?

M.T.

Részben munka miatt is. Családi okokból vagyok most itt, de az utazásom során a Hydra projekten is dolgozom Kaliforniában.

S.J.F.

Fotóriporteri háttérből jössz, művészként mégis igen szubjektív, gyakran lírai hangot ütsz meg. Hogyan tolódott el az érdeklődésed a médium művészi felhasználása felé?

M.T.

Hosszú ideig fotóriporterként dolgoztam, és időnként még most is vállalok ilyesmit, különösen a Finn Vöröskeresztnek. Nagyon élvezem a fotóriporterséget és az újságírást is. Valójában a fotóriporteri karrierem előtt újságíróként dolgoztam. Azért sodródtam el a művészet irányába, mert egy fotóriporter képei mindig csak egy konkrét hír kontextusában működnek, csak abban az egy „dobozban” hordoznak egyféle jelentést. Igaz ugyan, hogy a művészetnek is megvan a maga doboza, de ez egy másfajta doboz. Itt többféle különböző módon mondhatod el a dolgokat, és az emberek mélyebben át tudják élni a képeket, mint egy fotóriporteri anyagot. Legalábbis én így érzem. Ezért akartam inkább művészeti PhD-ra menni, nem pedig fotóriporterire.

S.J.F.

Számos projektednek van természettudományos háttere, illetve több közülük kutatókkal közös munkán alapszik. Hogyan viszonyulsz a természettudományokhoz?

M.T.

Az újságírás előtt biológiát tanultam egy évig, és a biológia a mai napig érdekel, valamint a fizika és a kémia is. Egyszerűen lenyűgöz, hogy mennyi olyan dolog van a tudományban, ami a képzeletet is felülmúlja. Most is épp itt van például a Hydra, amin dolgozom. Ez egy biológiai értelemben halhatatlan lény. Egy ilyen lénytől azt várnánk, hogy egy tudományos-fantasztikus műben bukkan fel, de nem, ez a való élet, pedig ellentmond mindennek, amit ismerünk. Képes saját magát klónozni, és akár újranőni egy apró sejtcsomóból, emellett egyáltalán nem öregszik.

S.J.F.

Szóval a munkád során a tudományból vonatkoztatsz el, a tudományt absztrahálod.

M.T.

Nem feltétlen. Valójában eléggé kézzelfogható dolgokból indulok ki, és alulról építem fel a projektet filozofikusabb és absztraktabb irányba. De a kiindulópont általában elég konkrét.

S.J.F.

Akkor fogalmazzunk inkább úgy, hogy tudományos alapokra építesz fel egy fikciót?

M.T.

Igen, mondhatjuk így. Konkrét, tudományos tényekkel dolgozom, onnan terjesztem ki a gondolatot, és nézem meg, mit jelent ez egy szélesebb perspektívában, hogyan viszonyul a világban való létezésünkhöz, a halandóságunkhoz, és ahhoz, hogyan látjuk a helyünket a mindenségben.

0103

Maija Tammi: Origin. Részlet a White Rabbit Fever című sorozatból. 2015–2016, vinyl fabric.

0103

Maija Tammi: Untitled #1. Részlet a Leftover című sorozatból, 2014, archival pigment print.

0103

Maija Tammi: Goiter. Részlet a Removals című sorozatból, 2011–2013, pigment print.

SJF

Korábban mesélted, hogy 2017-ben az Aalto Egyetemen doktoráltál. Az értekezésedet könyvként is kiadták Sick Photography, vagyis Beteg fotográfia címen. Ebben a betegség ábrázolásaival foglalkozol a művészeti felhasználású fotográfiában. Bemutatnád a kutatásod lényegi elemeit?

MT

A gyakorlati, művészeti munkákkal is kiegészülő disszertációban azt vizsgálom – egészen a fotográfia korai szakaszától kezdve –, hogyan ábrázolják a betegséget a fotóművészetben. A kutatásban az antropológia, a pszichoanalízis, a pszichológia, a társadalompszichológia, az agykutatás, a biológia és a művészet elemei közt tárom fel a kapcsolatokat.

SJF

A kutatásod vizuális, művészi része két sorozatban testesült meg, ezek a Leftover (Maradék) és a White Rabbit Fever (Fehér nyúl láz). Úgy tekintesz a White Rabbit Fever-re, mint a Leftover folytatására?

MT

Az összes munkám összefügg bizonyos szinten. A könyvben - ami a doktori értekezés kutatás része - egy olyan antropológiai modellt alkalmazok, amely különbséget tesz betegség, betegeskedés és megbetegedés között. A betegség a betegeskedés és a megbetegedés fölé rendelt gyűjtőfogalom, és arra utal, hogy általánosságban miként kezeljük a betegséget, és milyen sokféle módon jelenik meg a társadalomban. Többek közt politikai, gazdasági és intézményi hatalmi struktúrákat érint. Ugyanakkor a megbetegedés egy biológiai vagy orvosi modell, és a betegség tudományos és objektivitásra törekvő megközelítését jelenti. A betegeskedésen pedig azt értjük, ahogy mi magunk megéljük a betegséget.

A disszertációmban több mint 60 műalkotást helyeztem el ebben a definíciós háromszögben az alapján, melyik mozzanatot és milyen módon ábrázolják leginkább. A Leftover (Maradék) című munka a Removals (Eltávolítások) folytatása, mely utóbbit még a PhD megkezdése előtt készítettem. A Removals a háromszög megbetegedés csúcsán helyezkedik el, mivel igazi, testből kimetszett tumorokkal és rákos szövetekkel foglalkozik, illetve azokat mutatja meg csendéletszerű, távolságtartó formában. A Leftover sugárterápiás maszkokat mutat be, amelyek egyénileg készülnek azoknak, akiknek a feji vagy nyaki régióban van daganatuk. Több mint 300 ilyen maszkot gyűjtöttem össze, majd építettem belőlük egy szobrot. És amíg nem gyűlt össze elég, portrékat készítettem róluk. Valójában mindegyik maszk mögött egy sebész van. Számomra a Leftover egy kísérlet volt, hogy megmutassak valamit az ezek mögött a tárgyak mögött rejlő személyes tapasztalatból. A munka fényképes része egy repetitív sorozat, amely a rákos megbetegedések statisztikai gyakoriságát próbálja hangsúlyozni. A Leftover hangvétele még mindig távolságtartó, mégis a munkáim közt ez áll legközelebb a betegeskedés fogalmához. A White Rabbit Fever a betegség általánosabb szemszögéből közelít, és azt vizsgálja, hogy a betegség hogyan kapcsolódik a halandóságunkhoz, a létezésünkhöz.

 

A White Rabbit Fever a betegség általánosabb szemszögéből közelít és azt vizsgálja, hogy a betegség hogyan kapcsolódik a halandóságunkhoz, a létezésünkhöz.

0103

Maija Tammi: Day 23379, HeLa. Részlet a White Rabbit Fever című sorozatból. 2015–2016, archival pigment print.

0103

Volunteers 1, 2, 4. Részlet az Immortal's Birthday című sorozatból. 2017–2020.

S.J.F.

Miért választottad épp ezt a címet?

M.T.

A fehér nyúl láz vagy tularémia egy létező megbetegedés, a fehér nyúl pedig a fikció szimbóluma, gondoljunk csak az Alice Csodaországban című regényre vagy a Mátrixra. A fehér nyúl vezet át minket a fikció világába. A címmel azt akartam jelezni, hogy a munka a valóságot ábrázolja, ám emellett arra buzdít, hogy lépjünk be a nyúl üregébe, és gondoljuk tovább.

S.J.F.

A sorozat hét részből áll, és ezeken két fő irányvonal – vagy, ahogyan te hívod őket –, idővonal fut végig. Hogyan kötődnek ezek a halandósághoz és a halálhoz?

M.T.

Egyrészről a sorozatban van egy fokozatosan lebomló nyúltetem. Megfigyelhetjük, milyen átalakulások történnek a nyúl élettelen testével, amely egy ponton túl már nyúlként nem is lesz azonosítható többé. Másrészről ott vannak a HeLa sejtvonalak, ezek halhatatlan rákos sejtek. Nagyon költőinek találom, hogy csak szaporodnak és szaporodnak. Mára olyan sokat termeltek, vagy termelődött belőlük, hogy a sejtek össztömege becslések szerint elérné a 10 000 kilogrammot, ami sokkal több, mint amennyi Henrietta Lacks, az a személy, akiből a sejtek származnak, valaha is lehetett volna. A sejteket tudományos célokra használták, és használják fel még ma is, például a gyermekbénulás vakcinájának kifejlesztésére és a HIV kutatására. „Nagyszerűen” végzik a dolgukat abból a szempontból, hogy bizonyos körülmények közt vég nélkül osztódnak. Igaz, az egyén szempontjából ez cseppet sem nagyszerű, ám mindez az evolúció része. A rák azért jelentkezik, mert a sejtjeink mutálódnak, és a mutálódás az evolúció alapja. Tehát bizonyos szempontból a rák az evolúció ára.

 

S.J.F.

Az új projekted címe az Immortal’s Birthday (Halhatatlan születésnapja). Kapcsolódik ez a halhatatlan sejtvonalakhoz?

M.T.

Az új projekt a Hydrával foglalkozik, amiről már beszéltem. Ez egy parányi édesvízi élőlény, amely képes örökké élni, nem öregszik. Két biológus kutatóval dolgozom együtt. Egyikük Daniel Martinez a Pomona Főiskoláról. Pályája elején azt próbálta bizonyítani, hogy a hidraállatoknak is öregedniük kell, akár az összes többi állatnak, ahogy ez akkor bevett nézet volt, de 12 év kutatás után mégis arra a következtetésre kellett jutnia, hogy a Hydra bizony nem öregszik.

S.J.F.

A projektjeid gyakran mozognak az abjekt határán, ami olyasvalami, ami undort kelt. A White Rabbit Fever esetén hogyan reagálnak az emberek a látványra?

M.T.

A HeLa sejteket ábrázoló képeknél a nézőnek szüksége van némi kontextusra arról, mit is lát, hogy egyáltalán reagálni tudjon. És ilyenkor érdekes gondolatok születnek… Néhányan elgondolkoznak, hogy „Mi lenne, ha a sejtjeim örökké élnének?” A nyúl esetében attól függ. A 10. napon készített képen néhány féreg is feltűnik, és egyeseknek határozottan felkavaró látni a halálban az életet. Ha valaki közvetlen velem közli a véleményét, főleg pozitív dolgokat mond. Nem fogják azt mondani, hogy „Te jó ég, annyira förtelmes volt, majdnem kisétáltam!” Úgyhogy azt hiszem, én nem kapok teljes képet erről.

0103

Videostill Maija Tammi Volunteer című munkájából, 2017.

0103

Maija Tammi: White Rabbit Fever, enteriőr. Fotó: Kiss Imre

0103

Maija Tammi: Dolly (Life and Death). 2016, archival pigment print.

0103

Charles Quevillon és Maija Tammi:1m3 of human experiment. Performansz fotó.

0103

Maija Tammi doktori disszertációja az Aalto ARTS Books kiadásában, 2017.

SJF

A White Rabbit Fever jelenleg a PaperLap Galériában látható, ahol túlnyomórészt fotókönyv alapú projekteket mutatunk be. Te a fotókönyvet tekinted a projekt elsődleges formátumának?

MT

Ami a White Rabbit Fever c. sorozatot illeti, a kiállítást tartom elsődlegesnek. Első kiállítása Helsinkiben, a Lapinlahti Galériában öt külön helyiségben volt berendezve, és egy kisebb utazássá komponáltuk meg az egészet. A fizikai teret arra használtam, hogy teret engedjek a gondolatoknak. A kiállítás utolsó állomása egy nagy installáció volt egymásra pakolható lightboxokkal. Ez egy fizikailag megtapasztalható élmény volt, olyan, amit egy könyvben nem tudok visszaadni. Tehát a könyv utána jön.

SJF

Nemrég néhány további projekted is megjelent fotókönyv formájában, például a One of Them Is a Human (Az egyikük ember) és a Milkyway (Tejút).

MT

Ezek különkiadású füzetek, nem fotókönyvek a szó klasszikus értelmében. Inkább csak nyomatok egy kisebb könyvben összefűzve. Őszintén szólva az első fotókönyvem, a Leftover/Removals elkészítése után nem akartam másik könyvet csinálni, olyan rettenetes élmény volt. De aztán találkoztam Alex Jutard-Verdonnal Kínában, aki a Bromide Books kiadó tulajdonosa, és szeretett volna könyvet csinálni a White Rabbit Feverből, és én beleegyeztem. És az Immortal’s Birthday projekt kapcsán most megint ott tartok, hogy könyvet készítek, pedig eredetileg nem volt tervben. De igazából most örülök ennek. Úgy tűnik, nem tervezem, mégis folyton a könyvkészítésnél kötök ki.

SJF

Tehát a könyvkészítés folyamata nálad nem egy tervezett dolog, sokkal inkább csak megtörténik.

MT

Amikor belekezdek egy projektbe, kiállításként képzelem el, és az izgat, hogyan lehetne azt térben megtapasztalni. A könyv nem központi dolog, de érzésem szerint mostanra kezdem kitanulni ennek a médiumnak is a csínját-bínját. Nem könnyű médium. Az új könyvön Ville Tietäväinen tervezőgrafikussal és illusztrátorral dolgozom együtt, és kitaláltunk a könyvhöz egy történetet egy képzeletbeli hidrakutatóról. Ez egy történet alapú könyv lesz, amely kombinálja egymással a valós tudományos kutatási eredményeket, a művészi elemeket és a történetmesélést. Nagy kihívás, de hiszem, hogy érdekes lesz.

SJF

A kiállítások és a fotókönyvek mellett zenészekkel is szoktál együttműködni élő produkciók létrehozásában. Honnan jöttek ezek az együttműködések?

MT

Nagyon szerencsés vagyok, hogy együtt dolgozhattam Pekka Kuusistóval, aki egy nagyszerű hegedűművész és zeneszerző. Ő szervezi a Meidän Festivaali elnevezésű fesztivált a finn Tuusulában. Ez egy komolyzenei fesztivál, amely a zenét természettudománnyal, képzőművészettel, versekkel és beszédekkel kombinálja. Együttműködésünk első évében felkért, hogy készítsek videót Arvo Pärt Fratres című darabjához. Én erre megkértem Aapo Huhtát, hogy működjön velem együtt ezen. Rendkívül izgalmas volt úgy megalkotni egy vizuális művet, hogy a kiindulópont egy zenei darab volt. Csak hallgatja az ember újra és újra, és próbálja kitalálni, mit is szeretne elmondani. A második évben Pekka egy 23 perces videót kért tőlem, úgy, hogy majd ő utólag komponál hozzá zenét. Tehát itt is a nulláról kellett kitalálnom valamit. Idén Charles Quevillonnal dolgozunk együtt. 2018-ban már csináltunk egy darabot 1m3 of the Human Experiment (1m3 emberi tapasztalat) címen, amely a performanszot és a videót ötvözte. Én készítettem egy videót az eseményhez, Charles pedig egy kis üvegdobozban adott elő. Nagyon érdekes volt látni, hogyan tud az élő performansz együttműködni a videóval. Ezeket a kooperációkat nagyon szeretem.

SJF

Az utolsó kérdésem egy kicsit személyesebb jellegű. Megváltoztatta-e a művészi gondolkodásmódod az, hogy anya lettél?

MT

Hogy megváltoztatta-e? Azt hiszem, az anyaságtól gyengédebb és szelídebb lettem. Úgy érzem, kevésbé vagyok szigorú másokkal. Az alkotással kapcsolatban, úgy gondolom, nem sok minden változott. Hatékonyabb lettem, mert kevesebb munkaóra van egy napban. Gyorsabbnak kell lennem.

Jegyzetek

Maija Tammi: White Rabbit Fever

2019.10.09 - 2019.11.17

PaperLab Galéria, Mai Manó Ház