Menü

Dobozember-vallomás

28 • 10 • 20Körösvölgyi Zoltán

Nem kell a szemünket becsukni, hogy magunk elé idézhessük a képet: az egykori lakásbelsőkből, szobákból megmaradt, porladó vakolat finom erezetét, a mellőle elbontott épület után pőrén maradt, fésületlen téglasorok bordakosarát, az egykori tetősíkok haránt irányú halántékvonalait. Az utcanév, a házszám elmosódott emlékezetünkben, ám anélkül is pontosan felismerjük e nagy gangos dobozok világát, amelyekben élünk („neve is van: Budapest”[1]), a díszes homlokzatok és az organikusan alakuló, vedlett tűzfalak kontrasztját.

A lakásokban kisebb-nagyobb pakkok, amelyekből legtöbbször már ki sem csomagolunk, vagy ha mégis, akkor összehajtva az ágy alatt vagy a szekrény tetején tartjuk, hiszen nemsokára ismét szükségünk lesz rájuk. Úton vagyunk, az évszámokat rendre eltévesztjük, nem dokumentálunk, emlékezünk: a bezárt papír- és házdobozok lassan fakuló titkok őrzői. Hányszor is költöztünk eddig? Van-e még olyan kerület, ahol nem éltünk?

 

0103

Enteriőrkép a kiállításról. Fotó: Czigány Ákos. A Várfok Galéria jóvoltából.

0103

A Dobozember kiállítás meghívóképe a művészek munkáival.

„A modern ember egyik legfőbb jellemzője” – idézi Christian Norberg–Schulzot magyarul is elérhető könyvében Frédéric Debuyst – „hogy hosszú időn át a nomád életvitelt magasztalta; »szabad« akart lenni, és meg akarta hódítani a világot. Ezzel szemben ma mindinkább rádöbbenünk, hogy a valódi szabadság feltételezi a valahová tartozást. »Lakni« annyit jelent, mint egy konkrét helyhez kötődni.”[2]

Átmeneti létezésünk, köztes tereink és állapotunk ismeretlenül is ismerős titkaival állunk szemben a Várfok Galéria régi, évtizedek óta ismerős szuterénjében. Czigány Ákos és Néma Júlia Dobozember című közös projektjének sokadjára prolongált, a galéria teréhez igazítottan interpretált előadása ez: Frankfurt, Veszprém és Csíkszereda után haza- és megérkezett. Az utcáról pár lépcsőt leereszkedve kristálytiszta installált világba merülünk: körben képek, fotográfiák, porcelánreliefek, plasztikák rendje. Az installált tér tisztasága egyrészt a geometriáé, a konstruktumoké, másrészt az átható fényé. Jelen van a kiállított tárgyak összességében, összerendezettségében, viszonyában éppen úgy, mint magukban az alkotásokban, azok belső rendjében.

 

0103

Czigány Ákos-Néma Júlia: Otthon (Zarándoklat A), 2014/2016, mázas kőedény, fatüzes égetés 1320 °C, 33x30x2 cm

0103

Enteriőrkép a kiállításról. Fotó: Czigány Ákos. A Várfok Galéria jóvoltából.

0103

Enteriőrkép a kiállításról. Fotó: Czigány Ákos. A Várfok Galéria jóvoltából.

„A tárlaton a két vezérmotívum, a léptékükben különböző, ám lényegüket tekintve hasonló fogalom, a doboz és a ház a legkülönbözőbb módokon jelennek meg” – olvashatjuk a galéria honlapján.  „Mindkettő egy-egy sajátos mikrokozmosz: a doboz egyfajta hordozható otthon, amiben minden fontos kéznél van, míg a ház az ember otthona, amelyben életünk legtöbb idejét töltjük, ahol – mint egy nagy dobozban – összegyűjtjük a legkedvesebb tárgyainkat, így identitásunk egyik meghatározó tényezője.” A kiállítás e mozdítható és rögzített dobozok világába kalauzol: Czigány Ákos Otthonok című sorozatának fotográfiái és Néma Júlia keretbe foglalt papírporcelán relief-képei, a fal síkjából kitörő kikristályosított szilícium-karbid és kőedénytárgyai, porcelánobjektjei, kartondobozt imitáló alkotásai között nem csak azok címei, de tartalmuk is közös. Ház, Alaprajz, Beltér, Tartalom és Tárgy, Otthon otthonos viszonyban, jól megférnek egymás mellett. Talán csak a Zarándoklat printje lóg ki a sorból a felületes szemlélő számára, ám annak tartalma, a balról jobbra visszafelé soroló betűkkel és az idő múlását jelző fénycsapda-képek változásával tükrözi a hazatérés, a visszaolvasás, visszaszámolás rítusát.

0103

Néma Júlia: Hajlék #2, 2008, papírporcelán gázkemencében égetve, 1360 °C, 35x35 cm

0103

Czigány Ákos: Otthon 1097-1100, 2013, archival pigment inkjet print - Ed. 5, 52x42 cm

0103

Czigány Ákos: Tárgy 8, 2014, archival pigment inkjet print - Ed. 5, 79,5x76 cm

0103

Néma Júlia: Tartalom, 2014, kristályosított szilícium-karbid, 1600 °C, 16,5x22x3,5 cm

Ha feltétlenül megfejtést keresünk e kiállításra, akkor a bejárat melletti falon olvasható Abe Kóbó-idézet: „Ebben a házban el van rakva minden, ami árnyékot teremthet és kirajzolhatja a formát…”[3] mellett talán az azzal szemközti falon látható közös műalkotás, az Otthon (Zarándoklat A) adhat választ. E munka két egyszerűnek látszó, ugyanakkor mégis szimbolikus és hihetetlenül intim, házalakú mázas kőedényen, amelyek ebben az installálásban képként helyezkednek el, a geometrián és a tisztaságon, az otthonosság és a személyesség, az alapokhoz és a lényeghez visszatérés gondolatán túl érezhető annak a mélységes köteléknek a jelenléte is, amely az alkotókat és viszonyukat az általuk vizsgált világgal összefűzik. A Dobozember így, szeretettel fog kézen bennünket és vezet vissza a rendhez, tisztasághoz és szépséghez. Hazaérkeztünk. És jó ez így.

 

0103

Néma Júlia: Dobozember #2, 2014, papírporcelán gázkemencében égetve, 1360 °C, 18x18x4,5 cm

Czigány Ákos és Néma Júlia Dobozember c. kiállítása a Fotóhónap 2020 programsorozat részeként 2020. november 14-ig látható a Várfok Project Roomban.

Jegyzetek

[1] Cseh Tamás, „Budapest”, Levél nővéremnek, zene: Cseh Tamás, Másik János, szöveg: Bereményi Géza (1977)

[2] Frédéric Debuyst, A hely szelleme a keresztény építészetben, ford. Szilágyi Klára, Pannonhalma: Bencés Kiadó (2005), 13.

[3] Ld. Abe Kóbó, A dobozember, ford. Antal László (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1973).