Címke: galéria

Fókuszban az MFSZ új tagjai: Bátorfi Andrea

Az Angolkert című sorozat fotói a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben készültek, ahová tizenkét éve járok vissza fényképezni. Gyerekkoromban a szüleim vittek rendszeresen a parkba, felnőttként visszajárva a megújulás, a feltöltődés és az elmélyült szemlélődés helye lett számomra. A kertben tett sétáim és alkotás közben határtalan belső lényegemmel kerülök kapcsolatba.

Tovább

Tihanyi Anna: Budapesti AblakZsiráf (haszontalan útikalauz térkép nélkül)

Az Artphoto Galéria tárlatán sorra veszem azokat a személyes élményeket és kollektív emlékezeti ismeretanyagokat, amelyek egy letűnt koron keresztül villantják fel Budapest arcait. A generációm számára jól ismert, ikonikusan magyar értéket képviselő Ablak-Zsiráf felépítésén keresztül állítok össze olyan fogalmakat, melyek a város jellegzetességeire vagy történeteire utalnak.

A nyugati identitás kérdéseit járja körül az egyik legnagyobb olasz fotográfiai fesztivál

A Fotografia Europea fotográfiai fesztivált már 18. alkalommal rendezik meg különböző helyszíneken, így az utóbbi időben a nemzetközi közönség figyelmét is felkeltette. A rendezvény most április 28. és június 11. között visszatér Észak-Olaszországba, Reggio Emilia városába. A fesztivál most a globalizáció témájára összpontosít, így tíz külön kiállítással olyan kérdésköröket mutat be, mint a nemzeti identitás, a marginalizált közösségek, a Brexit, vagy a társadalmi aktivizmus.

A méltánytalanság sorozata – Ansel Adams, a fotóriporter

Ansel Adams élete során számos könyvet adott ki és kiállításai voltak neves intézményekben, miközben elsősorban vállalati megrendelésekre dolgozott. A második világháború azonban megszakította addigi karrierjét, amikor a tájképfényképészet piaca hamar megrendelők nélkül maradt. Ekkor kezdett neki pályafutása egyik legfontosabb projektjének, a Born Free and Equal című sorozat elkészítéséhez.

A vizuális művészetek úttörője – Válogatás VALIE EXPORT kiállításának képeiből

VALIE EXPORT – Die Fotografien címmel nyílt meg februárban az első olyan kiállítás, amely Valie Export fotóművész életművét állítja a középpontba. A művész provokatív performanszai, illetve kísérleti installációi számos vitát váltottak ki, a mostani kiállítás azt vizsgálja, hogy Export hogyan alkalmazza a fotográfiát az ábrázolási folyamatok kritikájaként.

Gabriele Galimberti: Az amerikai fegyverfétis arcai

Gabriele Galimberti, olasz fotográfus az Egyesült Államok minden szegletébe eljutott – New York Citytől Honoluluig –, hogy találkozzon a büszke fegyvertulajdonosokkal, megértse gondolkodásmódjukat és viszonyukat, és lefényképezze őket és fegyvereiket – persze arra nem gondolva, hogy egyes otthonokban micsoda arzenálokra talál majd, amelyek európai szemmel szinte hihetetlennek is hatnak.

Fókuszban az MFSZ új tagjai: Haid Attila

A Gyűjtemény című sorozatot körülbelül 12 éve kezdtem el. Középső fiam óvodás korában kezdett el lelkesen gyűjteni mindenféle növényi és állati maradványt, ezeket rendszerezte, rakosgatta, majd különféle dobozokban, ládikókban tárolta. Néha meglepetésszerűen bukkant elő ez a sokféle „lelet”, és az eltüntetésük helyett megpróbáltam dokumentálni ezt a sajátos kollekciót, ami időközben egyéb tárgyakkal is bővült.

Samuel Fosso nyerte el a Deutsche Börse Photography Foundation 2023 díját

2023. május 11-én a londoni The Photographers’ Gallery-ben (TPG) rendezett ünnepségen jelentették be a Deutsche Börse Photography Foundation 30.000 font értékű díjának 2023-as nyertesét. A díj azokat a művészeket és projektjeiket jutalmazza, akik az előző 12 hónap során a legjelentősebb mértékben járultak hozzá a kortárs fotográfia világához.

Fókuszban az MFSZ új tagjai: Horváth Barnabás

Horváth Barnabás 1996-ban tette le a fényképész vizsgáját, és első egyéni kiállításán a Ház című sorozatát mutatta be 1998-ban a Művész Moziban. Horváth 25 éve foglalkozik hivatásszerűen a fotográfiával. A legtöbb időt alkalmazott fotográfusként töltötte, de mellette folyamatosan kísérletezett és készített saját anyagokat is.

Photo London 2023: az eddigi legerősebb rendezvényt ígérik a szervezők

A május 11 és 14. között immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Photo London 2023 néhány év alatt nemcsak a brit, de a nemzetközi fotográfiai színtér egyik legfontosabb eseményévé is vált. Idén a világból mintegy száztíz fotógaléria mellett az elmúlt száz év brit női fotográfusai, Martin Parr öt évtizede formálódó életműve, valamint Mexikó kortárs fotográfiája kerül fókuszba a londoni Somerset House kiállítótereiben, miközben fiatal magyar alkotót is találunk a négynapos eseményen.

76 ismeretlen fénykép Saul Leiter életművéből

A fotográfia rajongói számára Saul Leiter (1923–2013) neve épp annyira egyet jelent New York városával, mint egy-egy klasszikus szitkom díszletei — bár másképp. Leiter egy festő szemével pásztázta a metropoliszt, hogy konstruktivista, absztrakt képein a színek életre keljenek. Őszinte csodálat árad minden egyes fotójából annak tárgya iránt; négyszögletű ódák a megörökítetthez.

Fókuszban az MFSZ új tagjai: Kleb Attila

2014 óta a fotózás mellett jazz koncerteket szervezek. Miután rutinná vált a koncertek bonyolítása, elkezdtem fotózni az általam meghívott zenészeket. A koncert helyszínétől függ, hogy az öltözőben, a folyosón, vagy a színpadot körülvevő függöny mögött készítem róluk a portrékat. A képekben három közös nevező van: mindig egy lámpával világítok, a modelleket nem instruálom és sosincs több időm 5 percnél a portrék elkészítésére, mert várja őket a színpad.

Moholy-Nagy eddig nem látott művei a stockholmi Fotografiskában

A Moholy-Nagy Foundation és a Fotografiska Stockholm együttműködésében Moholy-Nagy László (1895–1946) hatvannyolc fotóját, valamint fotóalapú – köztük kevésbé ismert vagy eddig még nem látott – munkáit mutatják be a svéd fővárosban május 7-éig látható kiállításon. A két intézmény és Moholy-Nagy leszármazottainak nem titkolt célja, hogy új értelmezési keretet adjanak az interdiszciplináris alkotó és gondolkodó fotográfiai munkásságához.