Címke: hírek

Ansel Adams elveszettnek hitt fényképeire bukkanhatott egy műgyűjtő

Váratlan hír érkezett Ansel Adams rajongói számára. Egy Missouriban élő nő azt állította, hogy több tucatnyi fényképhez jutott hozzá, amelyeket az ikonikus amerikai fotográfus, Ansel Adams készített. A fekete-fehér tájképeiről ismert fotográfus munkái iránt igen nagy a kereslet, ezért különösen meglepő, hogy még a mai napig kerülnek elő olyan alkotások, amelyeket Adams készített. Bár hivatalosan még nem sikerült bizonyítani, hogy az előkerült alkotások valóban Ansel Adams munkái, szinte biztos, hogy a művész készíthette azokat.

Tovább

A fényképészeti piac helyzete 2024-ben

A fotográfia már igen régóta elfogadott művészeti ágnak számít, a huszadik században számos művészeti intézmény kezdett saját fotográfiai gyűjtemény létrehozásába. Az utóbbi időben már megszokott jelenség, hogy a legnagyobb kortárs – jellemzően képzőművészettel foglalkozó – intézmények fotográfiai kiállításokat szervezzenek. Ez azért fontos, mert a legrangosabb kiállítóhelyek képesek arra, hogy egy adott művészt, illetve egy adott művészeti ágat vagy stílust sokakhoz eljuttassanak, ezzel pedig népszerűsítsék azokat. A fotográfia helyzetét emellett jól jellemzi az árveréseken, illetve a művészeti vásárokon tapasztalható kereslet alakulása, amely azt mutatja, hogy az intézmények mellett a magángyűjtők is szívesen vásárolnak fotográfiákat.

„Nem túl közel, de nem is túl messze” – Fan Ho képei az UNSEEN-en is láthatók

A ma záró UNSEEN fesztiválon a Blue Lotus Gallery képviseletében Fan Ho (1931–2016) munkáit is bemutatják, akinek lenyűgöző fekete-fehér képei a 20. század közepi Hongkong mindennapjait örökítették meg. Kiemelkedő érzéke volt a kompozícióhoz, és mélyen értékelte a fény és árnyék játékát, ami lehetővé tette, hogy művei túlmutassanak a dokumentarista fényképezés határain, és művészeti alkotásokká váljanak.

A Google kilenc szeme – Jon Rafman utcaképei egyszerre ünneplik és kritizálják a jelenlegi világot

Tizenhét éve, 2007-ben indult a Google Street View szolgáltatása, amely addig elképzelhetetlen mértékben tágította ki mindannyiunk számára a világot – legalábbis a virtuális színtérben. A Street View szinte azonnal fajsúlyos etikai kérdéseket, valamint a fotográfia médiuma megkérdőjelezésének a problémáját is felvetette. Nem véletlen, hogy számos képzőművész és fotográfus látott azonnal lehetőséget az automatizált utcaképekben; köztük volt az egyik műfajteremtő alkotó, a kanadai Jon Rafman (1981), aki tizenhat éve dolgozik Nine Eyes of Google Street View című projektjén.

Pierre Verger: Az, aki nem vagyok – Válogatás az amszterdami Cobra Museum kiállításának képeiből

2024. szeptember 29-ig látogatható az amszterdami Cobra Múzeumban Pierre Verger: Az, aki nem vagyok című kiállítása, amely a francia fotográfus munkájának és életútjának sokszínűségét tárja fel. Verger – aki Frida Kahlo közeli barátja volt – több mint 50 évig dokumentálta az emberi élet mindennapjait a világ különböző részein, különösen Afrikában és Latin-Amerikában. A Cobra Múzeum ezzel a kiállítással tiszteleg a fotográfus előtt, aki munkásságával megörökítette az emberi élet sokszínűségét és egyetemességét.

Frida Kahlo fotógyűjteménye október 18-tól látható a Mai Manó Házban

A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba enged bepillantást, új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik legemblematikusabb alakjának szenvedélyes és szenvedésekkel teli sorsát. Frida személyes gyűjteménye halála után a Kék Ház néven ismert mexikóvárosi otthonuk egy elzárt fürdőszobájába került. A Kék Ház a világ egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé vált a Fridának emléket állító múzeumként, ám néhány személyes tárgya, köztük a több mint hatezer fényképet tartalmazó gyűjtemény csaknem ötven éven át rejtve maradt a nyilvánosság elől.

Ne akarj híres fotográfus lenni! – Martin Parr 10 szabálya feltörekvő fotográfusoknak

Mitől lesz egy kép meggyőző? Martin Parr számára ez az alapvető kérdés, amelyet minden feltörekvő fotográfusnak fel kell tennie, amikor képeket készít. Korunk egyik legeredetibb dokumentarista fotográfusa – aki hiperrealista, színes képeinek humoráról és különlegességéről ismert – mindenekelőtt az egyedi nézőpontot tartja fontosnak. A WePresent Manifesto sorozatában a brit fotográfus a múlt hónapban megosztotta tíz pontból álló manifesztumát, amelyben azoknak a feltörekvő fotográfusoknak ad tanácsot, akik tökéletesíteni szeretnék mesterségüket.

Berlin 1990-es évei elevenednek meg az OSTKREUZ fotóügynökség kiállításán

A német főváros 1990-es évekbeli világa elevenedik meg a független kiállítóhelyként működő C/O Berlin Dream On – Berlin, the 90s című, január 22-ig látogatható kiállításán. Az egykori keletnémet fotográfusok által 1990-ben alapított OSTKREUZ fotóügynökség tagjainak tárlata a berlini fal leomlásának harmincötödik évfordulóját ünnepli, miközben megvilágítja a múlt és a jövő dilemmái között a kilencvenes években újjászülető európai metropolisz izgalmas társadalmi és kulturális jelenségeit.

AI által generált képeken mutatták meg tinédzserek milyen lesz Berlin 2124-ben – Ezek az Utopia 2124 pályázat nyertes munkái

A C/O Berlin és az IFA nemrég jelentette be a 2024. július 29. és augusztus 3. között megrendezett Teens Workshop Utopia 2124 pályázat négy nyertesét. A C/O Berlin Education keretében tartott workshopon huszonnyolc 12 és 17 év közötti tinédzser kapott lehetőséget, hogy a professzionális workshopvezetők irányításával megörökítsék környezetüket, és az új, mesterséges intelligencia alapú eszközöket felhasználva megalkossák saját személyes utópiájukat 100 év távlatára.

Tovább

Mit nézzünk szeptemberben? – a Punkt fotókiállítás ajánlója

Szeptemberben sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja remek tárlatokkal a látogatóit. A beszédhiba ellenszere, a mesterséges intelligencia, Minyó 50. kiállítása, a fotófilm, valamint a divat ábrázolása kelet-európai fotográfusok munkáiban. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.

Amikor a fotográfia hat a divatra – Brassaï inspirálta ruhák a párizsi divathéten

Ariadna Gutiérrez, Kolumbia egykori szépségkirálynője egy magyar származású fotográfus inspirálta ruhákat mutatott be a Párizsi Haute Couture divathéten. A kolumbiai színésznő a közösségi médián keresztül is megosztotta a hírt, és mutatta be azokat a különleges ruhákat, amelyek Stéphane Rolland új kollekciójában szerepelnek, és amelyeket Brassaï háború előtti, az éjszakai Párizst ábrázoló fényképei is inspiráltak. Ez a bemutató remek példa arra, hogy nemcsak a divat képes meghatározni a fényképezést – például divatfotókon keresztül –, hanem a fotográfia is képes hatni a divatra.

Lee Miller öröksége: A divattól a háborúig vezető úton

A torontói The Image Centre-ben 2024. szeptember 11. és december 7. között lesz megtekinthető Lee Miller: A Photographer at Work (1932–1945) című kiállítás, amely a fotográfus karrierjét mutatja be, különös figyelmet fordítva arra az útra, amely a 20. század egyik legviharosabb időszakának kiemelkedő haditudósítójává tette őt. A tárlat nemcsak Miller munkásságának sokszínűségét mutatja be, hanem azt az utat is, amely során a divat világából a háború frontvonalába került.

A természet utáni állapot dokumentumfényképeit díjazta a C/O Berlin

A C/O Berlin a Crespo Alapítvánnyal közösen hívta életre az After Nature-díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a fotográfia és a természet kapcsolatára. A zsűri ezzel a díjjal olyan nemzetközi művészeket jutalmaz, akik a fotográfiát arra használják, hogy bemutassák az emberi beavatkozás hatására megváltozó természeti tájakat, és kritikát fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban. Az idei két győztes sorozat először az ausztriai Amerika Hausban lesz látható szeptember 14-től január 23-ig, a tárlat ezt követően a Crespo Alapítvány németországi kiállítóhelyére, az Open Space-be költözik.

Andy Warhol egy ritka digitális portréját kínálja eladásra Jeff Bruette, egykori Commodore technikus

A ritka portré – mely a Blondie énekesnőjét, Debbie Harryt ábrázolja – 1985-ben készült a Commodore Amiga 1000 számítógépét bemutató eseményen. Warholt a Commodore hívta meg, hogy bemutassa a számítógép képességeit, és ő az Amiga 1000-et használva készítette el a képet. Évekig elveszettnek hitték ezt az alkotást, de nemrégiben Jeff Bruette, egykori Commodore digitális technikus – aki Warholt a rendezvény során segítette – árverésre bocsátotta a tulajdonában lévő ereklyéket.

„A legértékesebb dolgok az életben az ember emlékei”– André Kertész polaroidjai a Capa Központban láthatók

A halott feleségének ajánlott from my window című albumában szereplő polaroid képek egy évekig tartó gyászmunka eredményei. A gyászfeldolgozás az apró színes kompozícióknakazonban csak egyik rétege. Kertész korábbi képeinek újraértelmezett motívumait is fellelhetjük ugyanis a késői polaroidokon. Mintha az idős művész „minden egyes képpel egy korábbira akart volna emlékezni”.