Címke: PaperLab Galéria

„Nagyon vonzott, hogy alkossak valami maradandót” – beszélgetés Csákvári Péterrel

Csákvári Péter kreatív univerzumát olyan miniatűr figurákkal népesíti be, amelyeket szokatlan, meglepő, máskor egyenesen megdöbbentő helyzetekben örökít meg. A már több mint nyolc éve tartó fotográfiai projekt – a Tiny Wasteland – a közönség, és a szakma tetszését is elnyerte, a sorozat 2017-ben a Sony World Photography Awards harmadik helyezettje lett. A Tiny Wasteland – Csákvári Péter univerzuma című kiállítás május 28. és augusztus 19. között ingyenesen megtekinthető a Mai Manó Ház PaperLab Galériájában.

Tovább

Ingyenesen látogatható Mai Manó kiállítással ünnepli a Mai Manó Ház fennállásának 130. évfordulóját

Mint annyi más fényképészmestert a századfordulón, korunkban csak a szűkebb szakma egy része tartotta számon Mai Manót. Mára azonban a nevét viselő egykori műteremháza – az idén 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Ház – állít számára emléket. A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Martin Annand: Partra vetett – Ingyenesen látogatható kiállításon láthatók 2023 legjobb minimalista fotográfusának munkái

A Mai Manó Ház PaperLab Galériájában A kevesebb több – Minimalist Photography Awards 2023 című kiállításon látható 21 fotóból álló válogatásban olyan díjnyertes alkotásokat mutatnak be, amelyeken a zavaró tényezők eltávolítása után a fény, az árnyék és a téma kölcsönhatásának köszönhetően erőteljes vizuális történetek rajzolódnak ki. A 2023-as év minimalista fotográfusa címet és az ezzel járó 2000 dolláros pénzdíjat a brit fotográfus, Martin Annand nyerte el az időtlenséget sugárzó Ashored című sorozatával.

„A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki” – ln Memoriam D Uedd Udd – Mesterséges Archívum (2022–2023)

Munkám során egy bolhapiacon talált, eleinte ismeretlen fényképalbumot dolgoztam fel. Mint kiderült, a képanyag nem egy egyszerű családi fotóalbum, mindinkább egy fiatalon, a II. világháborúban elhunyt férj számára összeállított emlékkönyv. Az album főszereplője és családi háttere hosszas, a bolhapiacos árusnál kezdődő kutatómunkát megelőzően bukkant a felszínre. Az emlékalbum egy D Uedd Udd nevű férfi számára készült, az összeállítója pedig a 2006-ban elhunyt későbbi özvegye, illetve a vásári árus egy távoli rokona, Dorirs Aiusy volt.

„A mindennapi élet pillanatai és az álmaim inspirálnak” – Interjú Yelena Yemchukkal

Yelena Yemchuk egy különleges és sokoldalú művész, aki nemcsak a fotográfia területén tevékeny, hanem festményeket és videókat is készít. A kijevi születésű fotográfus tizenegy éves korában emigrált szüleivel az Egyesült Államokba, de ukrán gyökerei mindig is meghatározóak maradtak számára. A Depart Pour L’Image kiadó gondozásában 2022-ben megjelentetett УYY című könyv, mint egy személyes napló enged betekintést a fotográfus belső világába, hazájához fűződő érzelmeibe. Az album a Paris Photo/Aperture First book Prize jelöltje volt 2022-ben, idén pedig elnyerte a PHotoESPAÑA fesztivál legjobb fotókönyv díját a nemzetközi kategóriában.

Mit nézzünk júniusban? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

Júniusban sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. Fiatal magyar fotográfusok, mindennapi kudarcok, összegzések, boszorkányok és egy magyar szemorvos élete Kongóban. Ezekre a kiállításokra mindenképp érdemes ellátogatni.

Tudtam, hogy végül üres lesz a kocsifelhajtó, és egy legutolsó fotót is el kell készítenem – beszélgetés Deanna Dikemannal

Deanna Dikeman családját és környezetét azóta fényképezi, amikor 1985-ben otthagyta vállalati állását, hogy kipróbáljon egy fotográfus-tanfolyamot. A PaperLab Galériában március ötödikéig ingyenesen látható Leaving and Waving című kiállítása kapcsán beszélgettünk vele pályafutásáról, a halál és a fotográfia kapcsolatáról és a képeiben jelen lévő humorról is.

Én vagyok a képen #2 – André Kertész: New York (1969)

Zsilákék New York utcáin futottak össze André Kertésszel, aki ezt követően egy hétig fényképezte a cirkuszi társulat próbáit és előadásait, valamint egy közös kiállításlátogatást a MoMA-ban. Ezek a képek évtizedekig egy fiókban lapultak, ám Baki László kurátori munkájának köszönhetően most végre a nagyközönség is megismerheti az eddig ismeretlen Kertész-anyagot.

Tovább

Messzemenők. Ata Kandó 1956-os gyermekportréi a PaperLab Galériában

Violette Cornelius és Ata Kandó munkássága rendkívüli fontos volt az 1956-os forradalom képi láttatásában és jelentőségének elismertetésében, illetve az 1956-os magyar menekült helyzet dokumentálásában. A PaperLab Galériában látható válogatás Ata Kandó gyerekekről készített érzékeny portréit mutatja be, ahol a tekintetek többet mondanak minden szónál.

„Mert ha soha nem láttam volna a napsütést, talán nem bánnám az esőt” – Pacifico Silano a PaperLab Galériában

Pacifico Silano Paris Photo/Aperture First Book Prize jelölt I Wish I Never Saw the Sunshine című munkája egy olyan generációs traumát dolgoz fel, amely átível a meleg és queer identitások, a maszkulinitás mai jelentése és lehetőségei, a személyes emlékezet és az emlékezetpolitika, valamint a transzgenerációs gyász kérdésein egy meglepő és sokrétű felosztású koncept-fotókönyv formájában.

Múzeumok Éjszakája programajánló a fotográfia szerelmeseinek

A Múzeumok Éjszakáján idén is számtalan program kel versenyre a látogatók kegyeiért. Hadd ajánljunk most néhány olyan eseményt, amely fotográfusokkal, fotográfiával és annak társművészeteivel tűnik ki az események sokaságából.

Az alkímia diszkrét bája – Jana Hartmann kiállítása a PaperLab Galériában

A Frankfurt am Mainban dolgozó Jana Hartmann német fotográfus könyve, a Mastering the Elements annak a sokrétű történetét dolgozza fel az alkímiától a transzhumanizmusig a művész egyedi és progresszív eszközeivel, hogy a „tudományos” ember milyen módon igyekezett visszahatni világára, milyen módon befolyásolta a társadalom és a történelem változásait.