Címke: Tóth György

„Engem nem a szépség érdekel, hanem az igazság” – Beszélgetés Tóth György fotóművésszel

Február 19-én nyílt meg a Mai Manó Házban Tóth György Út (Érzelmek a tudat alatt) című kiállítása. A válogatás a szó klasszikus értelmében nem retrospektív, inkább egy több évtizedes életmű újrarendezése. Nagy méretű, olykor triptichonszerű munkák kerültek egymás mellé a nyolcvanas évek végétől a kétezres évek derekáig, olyan képek is, amelyek eddig alig vagy egyáltalán nem voltak láthatók Magyarországon. A beszélgetés során a kronologikus áttekintés helyett alkotói döntésekről, technikáról, hatásokról és egy emblematikus képről, az Emeséről esett szó.

Tovább

Én vagyok a képen #3 – Tóth György: Emese (1995)

Az ezredforduló előtti kortárs magyar fotográfia emblematikus darabja Tóth György 1995-ben készült Emese című portréja. A női test ábrázolásának esztétikáját is újraértelmező mű 2007-ben kortárs fotóért fizetett hazai rekordáron, 1,8 millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria és Aukciósház árverésén. A Punkt Én vagyok a képen című videósorozatának harmadik részében az egykori modell, Török Emese emlékszik vissza a fotó történetére.

5kérdés – Tóth György

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Tóth György Balogh Rudolf-díjas fotóművészt kérdeztük.