A 352 oldalas album azokat a kontaktképeket mutatja be, melyek a művész Amszterdam, London és Chicago közti utazásainak időszakában keletkeztek. A több mint 1000 fényképet és egyéb illusztrációt tartalmazó kötet teljes rálátást nyújt Moholy-Nagy termékeny fotográfiájára, annak húszas évek közepi-végi tetőpontjától az alkotó Egyesült Államokba való 1937-es kivándorlásáig.
A munka és az állatok szeretete az az örökség, amely a tradicionális mezőgazdaság szép és (elsőre) kevésbé szép oldalát is megmutató fényképeken visszaköszön. Bányász felváltva forgatja a vasvillát és a fényképezőgépet, így szó szerint testközelből láttatja ezt a néha romantizált, néha démonizált világot.
Polixeni Papapetrou az egyik leghíresebb ausztrál fotóművész. A görög bevándorlók gyerekeként 1960. november 21-én, Melbourne-ben született Papapetrou művészi fotográfiáin részben a valóságot, részben a képzeletet ábrázolta. Véleménye szerint az álarcok – akár jelképes, akár szó szerinti értelemben – nem csak elrejtik személyazonosságunkat, hanem egyidejűleg kibővítik és át is alakítják azt.
A Chronicle of an Exile című tárlat Krull azon munkáiból válogat, amelyek az 1941. március 24-én Marseille kikötőjéből útnak indult Capitaine-Paul-Lemerle teherhajó utasait és kihívásait mutatja be.
Képeim kiindulópontjai az internetes archívumok népszerű tájképei. A talált képek olyan transzformáción mennek keresztül, amelyek spontán folyamatokhoz köthetőek és megismételhetetlenek. A digitális képek raszterének és a fotópapír analóg szemcséinek egy felületen való megjelenítésével kísérleteztem.
Hogyan válhat a nosztalgia kapaszkodóponttá egy olyan jelenben, ahol nap mint nap kontrollvesztettséget tapasztalunk az élet különböző területein? Hogy viszonyulunk ehhez a speciális múltidézéshez a virtuális és a valós élet határán? A technológia most vajon ismét forradalmasítani tudja az emlékek archiválásának, a múlt felidézésének módját? Miként tágul a fotográfia médiuma igazodva a korszellemhez?
A fesztivált 1970-ben Lucien Clergue fotográfus, Michel Tournier író és Jean-Maurice Rouquette történész alapították, mára pedig Európa egyik legrangosabb fotó-eseményévé nőtte ki magát. A rendezvény nagy mértékben hozzájárult a fotográfia egyenrangú művészeti ágként való elismertetéséhez.
A Capa Központban látható kiállítás egy egész életen át tartó utazás tájait jeleníti meg, országokat, ahol Nicolás Muller élt. A tárlatot százhuszonhat, többségében ez idáig még nem publikált kép alkotja, amelyek az 1930 és 1967 közötti időszakban készültek.
Láthatóvá tehető-e a múló idő, összeköthető-e a saját, szubjektív időérzékelésünk objektív időegységekkel? Az ember személyes, belső időészlelése a külvilágtól elvonatkoztatott, és csupán az átélt események, élmények határozzák meg tempóját, dinamizmusát. Ezzel szemben az objektív idő, egzakt időintervallumokkal mérhető. Szinkronba hozható-e ez a két idősík?
Modotti egyszerre volt fotográfus, forradalmár, kommunista harcos, politikai menekült, később pedig a Nemzetközi Vörös Segély tagja. Életvitelében és fotóiban is képviselte azt a hozzáállást, miszerint a nőknek is aktív helye és alakító ereje van a társadalmi és politikai életben. Művészetében is a társadalmi igazságosságért küzdött, esztétikai eszköztárának és látásmódjának hála, a propaganda művészetet teljes mértékben elkerülte.
Az ösztöndíjprogram második évében a Maga ura című fotósorozatom folytatásán dolgoztam. A célom az volt, hogy valódi alternatívákat mutassak be, hogyan lehet vidéken, illetve a klasszikus mezővárosok agglomerációiban környezettudatos gondolkodású családi vagy kistermelői gazdaságot alkotni különböző mezőgazdasági technológiákkal.
Az esemény első kiadását 1998. június 16-án rendezték meg Madridban, azzal a kiemelt céllal, hogy a fotográfia is fontos helyet kaphasson a kulturális közintézményekben, valamint, hogy a galériák és a fotóművészet platformjainak munkája még láthatóbbá váljék, nemcsak a szakmai közönség számára.
Hocks a kézzel festett nagyméretű fényképein ábrázolt tragikomikus világoknak egyszerre szereplője és alkotója is, ahol a saját maga által létrehozott beállításokban a szinte szürreális feladatokkal és környezetekkel szembekerülő középkorú férfi szerepét tölti be.
A sorozat különböző elemei – az egyes iparvárosok tájképei, valamint portrék fiatalokról, akik már nem folytonos haszonélvezői az iparváros ethoszának – mozaikként épülnek egymásra, hiszen a jelenkori kihívásaik és jövőképük az üresen kongó gyárak és telepek szellemével találkozik.
A Heart & Cherry elegáns budai terében a két művész képei akár egy alkotó több különböző sorozatának is tűnhetnének, amelyeket csak közös és valószínűleg régiósan jellemző koncentráltságuk rendez egy kiállítási anyaggá.