Menü

Nem ragaszkodni a művészet fogalmához – Csörgő Attiláról

20 • 05 • 19Cséka György

Csörgő Attila a 2009-es, nagy Ludwig Múzeumbeli kiállítása óta inkább csak egy-egy művével volt jelen a magyar művészeti életben, jobbára a nemzetközi színtéren lehetett a munkáival találkozni. Legutóbb, művészetének fontosságát jelezve, az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále egyik, a főkurátor által jegyzett válogatásában. Szerencsére mostanában változni látszik a hazai helyzet, sűrűsödik jelenléte, talán a 2017-ben frissen indult, ám azóta annál fontosabb szereplővé vált Glassyard Gallerynak köszönhetően, amely a művészt képviseli.

0103

Csörgő Attila: Ütközések. Fotó: Eln Ferenc.

A galéria rendezte meg 2018 márciusában Ütközések című kiállítását, amelyben számos fontos, itthon még nem látott, régi és új művet mutatott be. A Csörgőtől már megszokott módon, nem pusztán művészetének legfrissebb alakulását, fázisát láthattuk, hanem életművének, gondolkodásmódjának szervességét, következetességét hangsúlyozandó, és e korpusz jelentéseit folyamatosan átértelmező, tektonikáját mozgásban tartó módon, különböző korszakokba tartozó alkotásokat. Mintha Csörgő Attila, és ez már az Arkhimédészi pontot is jellemezte, folyamatosan válogatott műveit mutatná be, mindig más-más szeletet és összefüggésrendszert. Ez a permanensen átstrukturálódó, mozgását tekintve hol előre haladó, hol visszaforduló, visszahajló, mégis állandóságát és következetességét megőrző rendszer öntükröző alakzatként Csörgő individuális munkáinak karakterét is jellemzi.

0103

Mozgásterek, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

Válogatott művei bemutatásának átgondoltsága figyelemreméltó, és időben elszórt kiállításainak összeolvasására ad lehetőséget. A 2019-es Mozgásterek a 2018-as Ütközésekkel együtt mintha a 2009-es Arkhimédészi pont továbbírása, kibővítése volna egy már-már retrospektív kiállítássá, mivel mindegyik tárlaton újabb és újabb, de sokszor időben korábbi korszakhoz tartozó művét ismerjük meg. Akár ha egy folyamatosan táguló, alakját változtató halmazt vagy felhőt látnánk.

0103

Mozgásterek, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

A Mozgásterek anyagai 1991 és 2018 között keletkeztek, nagyobb fókusszal az 1992-1993-as tanulmányi évei (Képzőművészeti Egyetem, festő szak, majd hollandiai tanulmányok) alatt alkotott műveire. A nagyszabású, elegáns és reflektált tárlat Csörgő összefüggésrendszerének már ismerős motívumait hozta mozgásba. Sok esetben egymásra reagáló, egymást továbbgondoló, de alapvetően egyedi, bizonyos értelemben zárt (más értelemben pedig radikálisan nyitott), műveket láttunk. Pontosabban időbeli-, térbeli-, és mozgásproblémák megoldási javaslatait, amelyek mögött legtöbbször figyelemreméltó matematikai apparátus és speciális technológiai megoldások állnak.

0103

Csörgő Attila: Mágnesrugó, 1991. Fotó: Juhász G. Tamás.

A művek jellegzetessége, hogy a zárt forma, a rendszer, és ennek kijátszása, kifordítása, dekonstruálása, azaz a rend és rendetlenség között oszcillálnak. Csörgő Attila gondolkodásmódját, problémaérzékenységét egy igen határozott „mi lenne, ha” mondattal lehetne a legjobban jellemezni. Nem elégszik meg sem a valóság, sem a valós esztétikailag tetszetős megmutatásával, sem a legtöbb inherens művészeti, festészeti, szobrászati vagy épp fotográfiai probléma továbbgondolásával, hanem az előbbi mondatot feltéve magának, szétszereli a különböző, tudományos, művészeti diskurzusokat, lebontja határaikat, és összeépít belőlük valami igen egyedit, mindig egy-egy konkrét kérdés feltevésével, és képlet megoldásával foglalkozva. Munkáit szemlélve nehezen eldönthető, hogy éppen igen speciális felkészültséget igénylő tudományos probléma rekonstrukcióját látjuk, vagy műalkotásokat. Ahogy egy interjúban Csörgő megfogalmazta: „Én nem ragaszkodom a művészet fogalmához…”. De éppen e nem ragaszkodás teszi olyan izgalmassá és jelentőssé egész pályáját.

0103

Csörgő Attila: Dobókocka-tektonika, 2015, részlet. Fotó: Juhász G. Tamás.

Művei a műalkotás fogalmának és a jelentésnek, de az explicit nagy lét-és metafizikai problémáknak is (látszólag) a szétszerelései, lebontásai. Az alkotó kicsit a teljességgel meghatározhatatlan, de izgalmas jövő mérnökeként tevékenykedve állítja elő alkotásait, amelyek sok esetben totális zsákutcába vezetnek, önkioltó jelként viselkednek, noha effektíve nem semmisítik meg magukat. Ennek legszebb példája az 1993-as, egyszerűségében lenyűgöző Óra-mű című szerkezet, amelyben Csörgő abszurd örökmozgóként építi egybe két ébresztőóra szerkezetét, hogy egymást hajtsák, de paradox módon, az időt egymás ellenében mérjék, ugyanis az óramutatók bár szimmetrikusan és rendszerben, de épp ellentétes irányban haladnak, megkérdőjelezve és aláaknázva rendeltetésüket.

0103

Csörgő Attila: Óra-mű, 1993. Fotó: Juhász G. Tamás.

Az eddig még nem látott munkák között meglepetésként hat relatíve nagyszámú fotóalapú mű, különösen a ready made gondolatkörében mozgó Ál-művek (1993) sorozat, amelyben pusztán megörökíti a környezetében, az utcákon található műalkotásnak, installációnak tűnő tárgyakat, összeállításokat. Amelyeket azonban nem tudunk megnyugtatóan nézni, értelmezni, mert folyamatosan gyanakszunk, hogy amit látunk, az nem véletlen, hanem tudatos döntés következménye, azaz alkotás. A munka mű és nem mű határaira kérdez rá erőteljesen ironikus keretező gesztusával.

0103

Csörgő Attila: Ál-művek, 1993, részlet. Fotó: Juhász G. Tamás.

A problémák kivitelezése a megszokott módon izgalmas, érzéki. A személyesebb, egyedi kézi munka jelét magukon viselő művektől, mint a látszólag egyszerű, és kifejezetten kedves, gyermeki módon hajtogatós, ám szofisztikált topológiai problémákat megoldó Rossz kockák (2018), ível a technikailag bonyolultabb, perfektebben kivitelezett alkotásokig, mint a 2011-es Clock-work. Csörgő rendszerei a törvényszerűségek és a véletlen egybeépítésével konstruálódnak, előszeretettel aknázzák ki a hibát, nem törekedve mindenáron a tökéletességre. Ennek egyik, az alkotó által nem szándékolt, de esendőségében alapvetően vonzó esete volt az, amikor a kiállítás megnézésekor egyik Eseménygörbe műve tárcsái éppen egymásba akadtak, így nem adták ki azt a képet, amelyet az alkotó kiszámolt.

0103

Csörgő Attila: Clock-work, 2011, részlet. Fotó: Juhász G. Tamás.

A tárcsákat meghajtó motor zúgása és a tárcsák mozdulatlan, tehetetlen remegése mintha az ember és a tudomány mindig a tökéletességet megcélzó, minden hibát kiküszöbölni igyekvő, zárt rendszereket megalkotó törekvését helyezte volna ironikus zárójelbe.

Majdnem biztos, hogy ez messzemenően nem Csörgő Attila szándékai ellenére történt.

0103

Csörgő Attila: Eseménygörbe. Háromszög, 1998. Fotó: Juhász G. Tamás.

Jegyzetek

Csörgő Attila: Mozgásterek

Új Budapest Galéria

  1. március 8 – május 19.