Varrógép és közlekedési baleset: Uki 2019

Idén negyedik alkalommal rendezték meg az igencsak formabontó néven futó Ukmukfukk Zinefesztet. A mostanra már jól bejáratott és a fanzine rajongók körében kötelező programnak számító Uki küldetése a zine-kultúra magyarországi népszerűsítése és a hazai zine közösség összehozása, azaz egyfajta platform-teremtés.

De mit is értünk pontosan fanzine (vagy rövidebben zine) alatt és mi köze van egyáltalán a fanzine-oknak a fotográfiához? A „fanzine” szó az angol „fanatic” (rajongó) és „magazine” (folyóirat) szavak összetételéből jött létre még az 1940-es években. A fanzine eredendően egy olyan szabad publikációs forma volt, amely a különböző szubkultúrák közötti cenzúrázatlan információáramlást szolgálta, így például sci-fi társaságok tagjai, vagy punk-zenekarok rajongói használták kommunikációs csatornaként. A ‘90-es évektől, az internet elterjedésével azonban egyszerűbbé és könnyebbé vált a kapcsolattartás, e-mail listák és blogok vették át ezt a funkciót, így a fanzine-ok pozíciója is megváltozott. A posztdigitális korszak fanzine készítői számára továbbra is fontos szempont a tartalmi, formai szabadság és függetlenség, ugyanakkor hangsúlyosabbá vált a füzetek dizájnja, a szöveges és képes tartalom viszonya, az alkalmazott tipográfia, vagy akár az igényes és különleges nyomdai kivitel. Szintén fontos motiváció a füzetek tapinthatósága, kézzelfoghatósága és lapozhatósága, amely jól körülhatárolt és egyedi befogadói élményt nyújt a digitális világ megfoghatatlan végtelenségével szemben. Napjaink fanzine-jai általában limitált példányszámban készülnek, kézzel számozottak és gyakran szignáltak is, így valahol félúton helyezkednek el a kiadvány és a műtárgy státusz között.

A kortárs fanzine-ok tartalma, formája és kivitelezése igen változatos; a klasszikus hagyományokat követő, azaz olcsó papírra, kollázstechnikával készített (“összefénymásolt”) és korlátlan példányban sokszorosítható fanzine-okkal párhuzamosan készülnek minőségi papírra nyomtatott, dizájnerek által szerkesztett füzetek is. A fanzine gyűjtőfogalmán belül meghatározható alműfajok kutatása és definiálása egyelőre még gyerekcipőben jár, ugyanakkor egyre határozottabban látszik kirajzolódni a fotó alapú zinek külön csoportja („photo-zine”), amely nagyjából félúton helyezkedik el a fanzine és a fotókönyv között. A fotózinek jellemzője, hogy a szerkesztési elv fotóművészeti szempontok mentén alakul, azaz a füzetekben szereplő képek nem műalkotások reprodukciói, és semmiképpen sem rendelődnek alá a szöveges tartalomnak, azaz nem illusztrációként szolgálnak. A fotózinek gyakran adott fotóművész saját kiadásában („self-published”) jelennek meg, ugyanakkor léteznek kifejezetten fotóalapú zinek kiadásával foglalkozó független kiadók, vagy akár talált fotókból összeállított, konceptuális fotózinek is.

A 2016-ban startolt Uki az induláskor alapvetően illusztratív, rajzos, a képregények világához közelebb álló fanzine-ok platformja volt, idén azonban jelentős koncepcióváltáson ment át. Az eddigi évek gyakorlatával szemben, amikor a vásár asztalainak jelentős részét külföldi meghívottak kapták, az idei évben csak magyar kiállítók - szám szerint ötvenhatan - kaptak lehetőséget. Az idei vásár a nyílt felhívásnak és a kezdő fanzine-osoknak is teret engedő Zinekubátor asztalnak köszönhetően üdítően változatos képet nyújtott, és ennek megfelelően a fotózinek aktuális helyzetére és hazai tendenciáira is rálátás nyílt. A kiállítók között szerepeltek olyan, fotóalapú kiadványkészítéssel régóta foglalkozó szereplők, mint a MAMA Books, vagy a DEPOSIT, ugyanakkor a látogatók megismerhették a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) tagjainak vonatkozó munkásságát, vagy a nemrég startoló aula.co független kiadót is. Ez utóbbit emelném ki elsőként a vásár asztalainak hosszú sorából. A multidiszciplináris együttműködésen alapuló művészeti projektet csak pár hónapja indította útjára a projekt kurátora, Ausztrics Andrea, mégis az aula.co asztala vonultatta fel az egyik legizgalmasabb kínálatot az idei Ukin. Igaz az aula.co egészen friss kezdeményezés, ugyanakkor a projektgazda és a bevont résztvevők is régóta és igencsak otthonosan mozognak a fotóalapú kiadványok világában; a vásáron bemutatott Trash of America című füzetben például az alapító mellett Szombat Éva, Halász Dániel és Chantal Meng fotóin keresztül kaphatunk képet az USA kevésbé attraktív, ámde annál szórakoztatóbb arcáról. A fesztiválon a fotózine-t limitált példányszámos kiszerelésben is meg lehetett vásárolni, eredeti amerikai szeméttel ellátott tasakban, a harmadik dimenzióba terjesztve ki a zine-készítés határait.

Szintén ismert fiatal fotósok neveivel lehetett találkozni a MAMA books asztalán, ahol a fotózinek mellett olyan, a klasszikus fotókönyv formátumnak megfelelő kiadványok is szerepeltek mint Hodosy Enikő bleu, vagy Gajda Barnabás Fake Plastic Tree című munkája. Bár az Ukmukfukk Zinefeszt, ahogy a neve is mutatja, elsősorban a fanzine műfajának dedikált esemény, mégis fontos, hogy a gerincesek osztályába tartozó photo- és artists’ bookok is megjelenhettek az eseményen. A MAMA books szomszédságában kapott asztalt, az Ukin idén debütáló FFS. A fiatal fotósok legfontosabb érdekképviseleti szervezeteként működő FFS, a tavaly felvett tagok bemutatkozó kiállításhoz saját kiadásban is megjelentetett egy fanzine-t (We don’t play guitars), ugyanakkor a vásárra számos tag saját kiadásban készült kiadványát is elhozta. A válogatásból érdemes kiemelni Németh Domonkos Tamás friss fotózinejét, Alternative Facts címmel. A számozott, mindössze 13 példányban készült, A4-es formátumú zine izgalmas vizuális gegekkel mutat rá napjaink alternatív valóságára.

Az Ukmukfukk hatalmas előnye a nagy külföldi művészkönyv vásárokkal szemben, hogy a professzionális kiadók és nagyobb intézmények mellett, az alkotók egyedi munkáinak is lehetőséget biztosít a bemutatkozásra. A saját kiadású fotózineket készítő művészek közül sokan idén először vettek részt az eseményen, így a nem elsősorban fotográfiával foglalkozó Ádám Anna is. Az utóbbi években főként performatív művészeti akcióiról ismert művész az idei évben kapásból több rajz- és fotóalapú zinet is készített. Szignált és számozott fanzine-jainak jellemzője, hogy minden darab egyedi, a kézzel készített elemeknek köszönhetően. A Regret, Remonds, Rêve című füzet például talált papírokból, festett borítóval, valamint varrott felületekkel készült 200(!) példányban. A füzetek fekete-fehér képekből álló anyaga azonos, ám a varrógéppel készült részleteknek és a változatos nyomtatópapíroknak köszönhetően valóban minden darab különálló műtárgyként is felfogható.

 

A fotózinek máig kiadatlan történetében külön fejezetet lehetne szentelni a talált fotókból készült füzeteknek. A DEPOSIT több ilyen típusú kiadványt is bemutatott az Ukmukfukkon. Az 50 példányos ACCIDENT II. című, frissen kiadott zine például már a második darab abból a sorozatból, amely 20. századi közlekedési balesetek képeiből készült tematikus válogatást mutat be. De hasonló tematikus szelekció a popcornos zacskóba csomagolt ‘cameraman’ című kiadvány is, amely címének megfelelően dolgozó operatőrök életébe enged bepillantást régi fotókon keresztül.

Bár a fotózinek általában mellőzik a narratívát, a szintén talált képekkel dolgozó Szántó Sári 2016-ban készített DISPLACED című füzete mégis kivétel. Az alapvetően illusztrációval foglalkozó, Moszkvában élő Szántó egy olyan ál-riportot állított össze, ahol a képekből készült fotókollázsok mellett rövid szövegek mesélik el egy fiktív sziget bevándorlóinak történetét.

A 2019-es Ukmukfukk Zinefeszten napestig lehetett bogarászni az érdekesebbnél érdekesebb fanzine-ok és kiadványok között, ahogy ebben a beszámolóban is szinte a végtelenségig lehetne sorolni az említésre méltó füzeteket, legyenek azok fotóalapúak, illusztratívak, vagy magazin típusúak. Az Ukihoz hasonló művészeti fesztiválok, vásárok és kipakolások legnagyobb előnye talán az, hogy ha csak pár óra erejéig is, de rálátást biztosít egy adott művészeti terület alakulására. Az idei Ukin talán még a független kiadványkészítéssel nap mint nap foglalkozók számára is meglepetésként szolgált, hogy 2019-ben Magyarországon milyen színes, változatos és sokszereplős a körkép. Reméljük jövőre ugyanitt!