Kontaktban a televízió

A televízió az 1950-es évek közepétől viharos gyorsasággal terjedt el az Amerikai Egyesült Államokban; 1950-ben az amerikai háztartásokban 3 millió televíziókészülék működött, míg 1961-ben már 57 millió. A korábbi tömegmédiumokkal szemben a televízió volt az, ami a kezdetektől és leginkább inspirálta a művészeket, hiszen egy olyan vizuális eszközről volt szó, amely egyesítette az újság és a rádió képességeit. Az 1960-as és az 1970-es években még tisztázatlan volt a televízió médiumának néhány aspektusa, éppen ezért számos művész hatalmas lehetőséget látott benne. Nam June Paik és Wolf Vostell például egyenesen egy új képzőművészeti műfaj kialakulásának lehetőségét várta a televíziótól.

Egyes elemzések a vizuális fordulat okozta képi gondolkodással társítják a televízió beszédmódját, amely áttételesen a 20. század eleji kollázsok és montázsok képiségéből táplálkozik. György Péter például így fogalmaz: „Az a fejlemény, hogy bármilyen, odáig össze nem illőnek tekintett valóságelem egymás mellé kerülhet egy síkfelületen(!), csupán a művészettörténet tradíciója felől nézve volt forradalmi változás. A tömegkultúra fogyasztója számára az összefüggés nélküli szavaknak és látványoknak könnyed és sikeres értelmezése, a mégis helytálló jelentéstulajdonítás, mindennapos gyakorlatnak bizonyult.” Hans Magnus Enzensberger pedig egyenesen azt állítja, hogy a képernyő legnagyobb mintaképe Kazimir Malevics Fekete négyzet című 1915-ös alkotása.  Bár az 1980-as évek végére világossá vált, hogy a televíziózás kommerciális, vagy éppen propaganda célokat szolgáló jellege nem teszi lehetővé a műsorszórás kortársművészeti célokra való közvetlen alkalmazását, ugyanakkor Várnagy Tibor 1985 és 1993 között készült fotósorozatainak létrejöttében mégis nagy szerepet játszott a televízió, valamint az Enzensberger szerint a képernyő előképének számító Malevics mű is.

A mintegy harminc éve készült sorozatok újratárgyalásának apropója az acb Galéria által az idei év elején rendezett kiállítás, valamint a RESEARCHLAB által kiadott, Várnagy Tibor - fényképek kamera nélkül  1985-1993 címet viselő monográfia. Az acb Attachmentben februárban és márciusban kiállított anyag Tévé, Tűz, Malevics címmel elsősorban az 1985 és 1988 között készült képekre koncentrált, a könyv azonban ennél szélesebb merítést mutat be Várnagy gazdag életművéből, kiegészítve azt többek között az Eperjesi Ágnessel közösen folytatott fotóalapú kísérletekkel. Ahogy a kiállítás címe is elárulja a kötet és a kiadvány kiindulópontja három összefüggő és egymásból eredő sorozat, a TV fényképek, a Tűz kontaktok és a Fekete négyzetek. A fotózást soha nem tanuló Várnagy a ‘80-as évek elején kezdett el fényképfelvételeket készíteni a TV képernyőjéről, kisvártatva pedig a kamerát elhagyva olyan kísérletekbe kezdett, ahol a katódcső által kibocsájtott fény közvetlenül exponálta a képeket. Az eltérő fotópapírokra (leggyakrabban dokubrómra) készült felvételeken általában TV bemondók portréinak absztrahált lenyomatai láthatóak, melyeket a fotogram elkészülte után a művész számos esetben ráfestéssel egészített ki. A TV kontaktok vezették el Várnagyot a Tűz kontaktok sorozathoz, ahol a fotópapír égetésével járó fény exponálta a képet, részben meg is semmisítve önmagát. A legkésőbb készült és vállaltan művészettörténeti referenciát felmutató Fekete négyzetek sorozat készítése során pedig üres nagyítókeretek erős megvilágításának köszönhetően jöttek létre szándékosan túlexponált felvételek.

A sorozatok, bár évtizedekkel ezelőtt készültek, eddig mégsem kaptak kiemelt szerepet Várnagy életművében és nem is mutatták be őket együtt Magyarországon. Az USÁ-ban azonban igen; a kiadott monográfia egyik szerzője ugyanis az a John P. Jacob, aki a ‘80-as évek során több magyar művésszel is - köztük Várnaggyal - levelező kapcsolatban állt, valamint Budapesten és az USÁ-ban is számos kiállítást szervezett az általa összegyűjtött anyagokból. A rendszerváltást követően, 1990-ben Jacob meghívására Várnagy személyesen is ellátogatott az USÁ-ba a New York-i Franklin Furnace-ben szervezett Hidden Story: Samizdat from Hungary and Elsewhere című kiállításra. A kiállítás művészettörténeti jelentőségén kívül, ez a látogatás azért volt különösen fontos Várnagy életművében, mivel ekkor vásárolta meg azt a Polaroid 600-as fényképezőgépet, amely 1990 utáni fotókísérleteit inspirálta és amelyekből válogatás szerepel a most kiadott kötetben. Ebben az időszakban a Polaroid művészet pártoló programjának (ASP) köszönhetően a vállalat nagy mennyiségben osztott ki szabadfelhasználású tekercseket a normál esetben igencsak drága alapanyagból, így Várnagy és az akkor alkotótársaként dolgozó Eperjesi Ágnes számára is adott volt a lehetőség, hogy megpróbáljanak fotogramokat létrehozni a Polaroid papírok felületén.

Jacob amellett, hogy összefoglalja és személyes kapcsolatukból eredően érdekes részletekkel egészíti ki Várnagy ‘80-as évek végi és ‘90-es évek eleji alkotói periódusát, arra is vállalkozik, hogy tágabb kontextusba helyezze a szóban forgó munkákat, párhuzamot vonva, vagy éppen ellentétbe állítva Kepes, Moholy-Nagy, Erdély Miklós, vagy éppen a Łódź Kaliska és Alison Rossiter munkásságával. Ezen túlmenően a szerző még arra is kísérletet tesz, hogy egy még globálisabb nézőpontba helyezkedve választ keressen a kelet-európai művészet késő-szocializmus alatti időszakának nyugati perspektívából való értelmezési nehézségeire, így a szöveg létrejötte mindenképpen jelentőségteljes.

Várnagy Tibor életművét tárgyalva természetesen kihagyhatatlan a Liget Galéria története, amelynek a művész 1983-tól napjainkig igazgatója és programszervezője. A kötetben szereplő másik terjedelmes tanulmány szerzőjének, Balázs Katának is a Liget a kiindulópontja. A szerény Megjegyzések Várnagy Tibor kamera nélkül készült fotográfiai munkái elé címet viselő szöveg sokkal több, mint tudta-e kategóriájú megjegyzések gyűjteménye. Balázs Kata ugyanis az 1976-os, Beke László és Maurer Dóra nevével fémjelzett Expozíció: Fotó/Művészet című kiállításig visszamenve foglalja össze a magyarországi újhullámos fotó történetét. A tárgyalt időszakban feltehetően Várnagy személyes érdeklődésének köszönhetően a Liget Galéria volt a Flussernél apparátus nélküli fotográfia néven szereplő, Hajas Tibor által pedig kreatív fotónak nevezett irányzat művészeti központja. A művészeti praxis mellett intézményvezetőként és kurátorként is meghatározó tevékenységet folytató Várnagy így a Ligetben olyan művészek fotográfiai kísérleteinek biztosított kiállítási lehetőséget mint Ujj Zsuzsi, Sugár János, Szilágyi Lenke vagy Lugosi Lugo László. A legfontosabb és cseppet sem evidens magyarországi párhuzamok feltárása mellett ez a tanulmány tér ki a TV kontaktokból kiinduló és a kötet képanyagában bemutatott egyéb kontaktkísérletekre is, amelyek során Várnagy változatos anyagok (nyál, vizelet, sperma, cukor) levilágításával kísérletezett.