Megszokott környezetünk és életstílusunk lehetséges felborulásának tudata nyomasztó,
szorongató érzés, amit bűntudat súlyosbít, hiszen ugyanezen életstílust követve lépten-nyomon hozzáteszünk a feltételezett ökológiai kataklizmához vezető tényezőkhöz. Ez sakk-matt helyzet, amiben egyszerre próbálunk távolságot tartani valamitől, tiltakozni ellene, miközben tudjuk, hogy cinkosai is vagyunk.
Az elmúlt pár évemet alapvetően határozta meg az a lelki munka, amiben saját, ezzel kapcsolatos szorongásomat próbáltam helyre tenni, hiszen a világ jövőjéről alkotott elképzelés nagyon is közvetlen összefüggésben áll bizonyos kifejezetten praktikus életvezetési döntésekkel. Hol van a remény helye ebben a helyzetben? És az önzőségé?
Meddig tart a személyes felelősség, és ezt hogy befolyásolja saját lelki-fizikai jólétünk,
kényelmünk? Helyesen járnék el, ha egy moralitástól mentes, nem-emberközpontú nézőpontból a törvényszerű következmények sorát szemlélve mindent tökéletesen helyénvalónak látnék?
Szerencsésnek tartom magam, amiért a megfigyelés, mint tevékenység, szakmai életem alapja; ezt a megfigyelést, és az ezáltal való tudásszerzést, megértést szeretném e sorozat alapjává tenni. Ilyen értelemben kutatásom, és a konkrét képek elkészítése végső soron csupán keretet ad számomra egy egészségesebb lelki-szellemi viszony kialakításához, amelynek központi tényezője az elfogadás. A változás sorsszerűségének, az értékek relativitásának, a tervek változékonyságának elfogadása. Érdekel, hogy vajon képes vagyok-e saját civilizációmat a hangyafarm-tulajdonos távolságtartó érdeklődésével szemlélni, és hogy ez majd vajon milyen változást hoz az ebben való szerepvállalásomat illetően.
Az antropocén és a klímaszorongás fogalmai köré szervezett, kutatási fázisban lévő, és
egyelőre munkacím nélkül futó projektemet első ízben a Capa Központban, a 2019 december közepén történt MAGNUM workshopot követő popup kiállításon mutattam be.
www.barthamate.com
https://www.instagram.com/mate.bartha/
