Menü

Megvannak az idei év Balogh Rudolf-díjasai

20 • 03 • 17Punkt

Idén március 15-én is kiosztották a Balogh Rudolf-díjakat. Az 1992-ben alapított állami díj a magyar fotográfia egyik legrangosabb szakmai díja, melyet kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenységért adományoznak évente maximum három személynek. Idén a Balogh Rudolf-díjat Czigány Ákos fotóművész és Szigeti Tamás fotográfus, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának titkára kapta.

0103

Czigány Ákos: Gazdaság 9349-55, 2016. © Czigány Ákos

Czigány Ákos (1972) a kortárs magyar fotográfiai színtér meghatározó alakja, számos elismerésnek örvend. Legismertebb munkái közé tartozik a budapesti bérházak udvarait alulról megörökítő Egek – hommage à Hiroshi Sugimoto című sorozata, mellyel 2010-ben elnyerte a neves Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díjat. Legutóbb A földön címmel volt látható kiállítása a Pozsonyi Magyar Intézetben, Szlovákiában. Rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi kiállításokon, képzőművészeti vásárokon.

0103

Czigány Ákos: A művészet fénye (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest), 2009

Szigeti Tamás (1956) 1983-ban végzett a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporter tagozatán. 1986-tól a Magyar Hírlap fotóriportere, 1993-tól a fotórovat vezetője, képszerkesztő. 2002–2011 között a Best Magazin, később a 168 Óra és a Figyelő képszerkesztője. 2009–2011 közt az NKA Fotóművészeti Kollégiumának tagja. 2008-ban és 2009-ben a Magyar Sajtófotó Pályázat zsűri elnöke, 2012-től rendszeres tagja a cseh sajtófotópályázat zsűrijének, 2015 óta a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora, rendezője. Legendás képei közé tartozik Göncz Árpádról készített fotója, melyet 1990. augusztus 3-án, köztársasági elnöknek választásakor készített.

0103

Szigeti Tamás: Göncz Árpád köztársasági elnökké választása 1990-ben.

0103

Schiff András zongoraművész 1990-ben és 2018-ban.