Menü

Fotófesztiválok, mi lesz így veletek?

20 • 06 • 04Punkt

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések rengeteg előre eltervezett eseményt felülírtak, és sajnos ez alól a fotófesztiválok sem kivételek. Nemrég itt a Punkton is beszámoltunk az Arles-i fotófesztivál megrendezéséről, majd pár héttel később annak elhalasztásáról, ami jól mutatja, mekkora a bizonytalanság ezen a területen is.

 

A PHMuseum oldalán Simon Hall összegyűjtötte azoknak a hagyományosan júniusban megrendezésre kerülő fotófesztiválok aktuális helyzetét, ezt a válogatást mutatjuk be most:

Fotofestiwal / Łódź, Lengyelország - Elhalasztva, egyelőre nincs konkrét dátum

A FotoFestiwal kurátorai saját bevallásuk szerint A B, C és D terv alapján dolgoznak. Szeretnék bemutatni a nagyközönség számára azt, amit a kurátori stáb és a művészek eddig elértek. „Támogatni akarjuk a szerzőket ezekben a nehéz időkben, és mindezt okosan szeretnénk csinálni. Biztosak vagyunk abban, hogy az idei programot a lehető legérdekesebb módon tesszük majd láthatóvá a közönség számára, de a lehetőségeknek megfelelően, biztonságosan és felelősségteljes módon. Ha lehetséges, más időpontban, például augusztusban találkozunk Łódź-ban. Talán – részben vagy egészben – az internet lesz a találkozóhelyünk. Lehet, hogy néhány projekt teljesen más formájú lesz, mint ahogy korábban terveztünk. A művészekkel és a partnerekkel együtt most közösen vállaljuk a kihívást, amely minden bizonnyal értékes következtetésekhez és megoldásokhoz vezet a jövőben. A Fotofestiwal 2020 nem lesz ugyanaz, mint korábban, de ugyanolyan kivételes lesz, mint mindig!”

 

0103

The Past is Yours! Tamási Miklós és Virágvölgyi István 'Minden múlt a múltam' kiállítása is a fesztivál programjában szerepel. Fotó: Fortepan

Koppenhágai Fotófesztivál / Koppenhága, Dánia -  Törölve, digitális tartalom elérhető

A dániai nyilvános összejövetelek tilalmának meghosszabbításával a koppenhágai fotófesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy lefújják az idei fesztivált, amelynek tervezett időpontja június 4–14. lett volna. „Végig optimisták maradtunk, de a jelenlegi körülmények között lehetetlen megvalósítani az idei fotófesztivált olyan szinten, amit elterveztünk" – írta Maja Dyrehauge Gregersen, a fesztivál ügyvezető igazgatója, aki levelében együttérez azokkal a dán és nemzetközi művészekkel és munkatársaival, akikkel hónapok óta keményen dolgoztak a kiállításokon. Terveik szerint a fesztivál továbbra is a fotográfiát fogja ünnepelni a #cpflelebratingphotography kampányával, amelyet a fesztivál digitális platformjain már el is indítottak. A kampányban olyan művészekkel találkozhatunk, akiknek a munkáit a fesztivál ideje alatt mutatták volna be.

0103

Ilvy Njiokiktjien: Born free, 2019

Athéni Fotófesztivál / Athén, Görögország - Elhalasztva: 2020. szeptember 16. - november 15.

Az Athéni Fotófesztivál és annak központi helyszíne, a Benaki Múzeum képviselői nemrégiben bejelentették, hogy az idei fesztivált a tervezetthez képest három hónappal később, új időpontban, 2020. szeptember 16. és november 15. között tartják meg. Véleményük szerint az új dátumok a fesztivál szervezésében résztvevők számára elegendő időt biztosítanak majd a jelentkezési és a kiválasztási folyamatok lezárására, valamint a kurátori terv véglegesítésére.

0103

Jaakko Kahilaniemi © APhF2020

Jakarta Nemzetközi Fotófesztivál / Jakarta, Indonézia - Elhalasztva: 2020. augusztus 19. – szeptember 6.

A Jakarta Nemzetközi Fotófesztivál szervezői is úgy döntöttek, hogy a fesztivált későbbre halasztják – az eredeti téma (Space) és helyszín (Kota Tua) megtartásával.  A fesztivált 2020. augusztus 19. és szeptember 6. között rendezik meg, amelynek új nyitónapja így egybeesik majd a fotográfia születésnapjával. A biztonságos távolság megtartásának érdekében a látogatók számát korlátozni fogják, ugyanakkor ígéretük szerint digitális platformokon is követhetőek lesznek a tervezett programok.