The Family of Man – egy monumentális kiállítás története

Edward Steichen amerikai fotográfus, a MoMA fotórészlegének vezetője a második világháború után, annak traumatikus hatását, a reménytelenséget és a bizonytalanságot látva 1951-ben szükségét érezte, hogy felhívja a figyelmet az emberiség értékeire. A hidegháború idején tervezett kiállítás fő üzenete volt, hogy az emberek szerte a világon egyaránt szeretnek, örülnek, küzdenek, táncolnak, ünnepelnek és dolgoznak egy közös családot alkotva, akármilyen fajhoz tartoznak. Ez a humanista ábrázolás új volt, és sok ember számára idegen; a fotográfiai kifejezés középpontjában már nem csak az addig megszokott idillikus megjelenítés állt. Bizonyára nem az volt ennek a kiállításnak a célja, hogy egy új fotografikus divatot előkészítsen, vagy hogy a fényképezésen belül a súlypontot áthelyezze, de hosszútávon ez is a következménye lett.

Steichen 1952-ben Európába utazott, hogy ötletéhez fotósokat keressen, és a Life Magazine archívumán és olyan fotóügynökségeken keresztül, mint a Magnum Photos is gyűjtött képeket, ezenkívül a nyilvánossághoz fordult, hogy a tervezett kiállítás még gazdagabb és színesebb legyen. Így a felhívásra közel 2,5 millió fénykép érkezett a világ 68 országából, melyeket aztán Steichen irányításával három éven át válogatta egy lelkes és hozzáértő csapat. Ennek a hatalmas munkának eredményeként összesen 273 fotográfus 503 képe került a kiállítás anyagába. A kiválasztott képek között számos amatőr fényképe mellett, olyan híres fotósok munkáit találjuk, mint például Ansel Adams, Margaret Bourke-White, Henri Cartier-Bresson, Robert Doisneau, Alfred Eisenstaedt, Elliott Erwitt, Dorothea Lange, August Sander vagy W. Eugene Smith. De a kiállítás anyagába magyar származású alkotók képeit is beválogatták, így kerültek a Family of Man tárlat képei közé Besnyő Éva, Nora Dumas, Brassaï, Cornell és Robert Capa, valamint Susanne Szasz felvételei is.

„A kisgyerek első kiáltása, valahol Chicagóban vagy Zamboangában, Amszterdamban vagy Rangunban, mindig ugyanolyan hangosan jelenti be: ’Ez én vagyok! Megjelentem a világon! Az emberiség családjának tagja vagyok!’ […] Mindenütt szerelem és udvarlás, esküvő és gyerekek és így megy nemzedékről nemzedékre, hogy fennmaradjon az emberiség családja. […] Mi minden országban hasonlítunk egymásra. Ugyanúgy házasodnak, fogják ki a halakat, dolgoznak, veszekszenek, szoptatnak, harcolnak, imádkoznak minden szélességi és hosszúsági fokon.” – írta Carl Sandburg, amerikai humanista költő az 1955-ben megrendezett nagyszabású kiállítás katalógusának előszavában.

Steichen minden fotográfiát az eredetitől eltérő, a szerkesztés szempontjaihoz illeszkedő méretben és egységesen fekete-fehérben dolgoztatott ki. A fényképeket különböző témák (mint szerelem, család, gyermek, halál, szenvedés, munka stb.) köré gyűjtötte. A kiállított művek címét és az alkotó nevét nem tüntette fel, mert a fényképekre szerette volna helyezni a hangsúlyt a fényképészek helyett. A fotóhoz tartozó képaláírásokat feliratokkal, szállóigékkel, aforizmákkal és különböző szerzők irodalmi alkotásaival helyettesítette. Egyes fotósok azonban nehezményezték Steichen szerkesztési elveit: úgy vélték ezzel Steichen figyelmen kívül hagyta a fényképészek szerepét, tehetségét, melyek nélkül ezek a képek nem születhettek volna meg.

Az ember családja (The Family of Man) fotókiállítást első alkalommal 1955-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumában mutatták be január 24. és május 8. között és összesen 270 ezren látták. A nagy érdeklődésre való tekintettel New York után az Egyesült Államok több városában is bemutatták, majd a ’60-as években további 37 országba utaztatták a képeket. A kiállítás sikere továbbra is töretlen volt, 1955 és 1962 között világszerte több mint 150 múzeumban mutatták be és több mint 10 millióan tekintették meg. Érdekesség, hogy több országban is változtattak a címen, franciák így fordították: „Az ember nagy családja”, a németek pedig a „Mindnyájan” címet adták a kiállításnak, bár sajnos hazánkban nem mutatták be, de magyarul sok helyen az „Az emberiség családja” címen hivatkoztak a monumentális tárlatra.

1964-ben az amerikai kormány az utazókiállítás utolsó, teljes változatát Luxemburgnak adományozta, majd 1966-ban Edward Steichen is ellátogatott szülőföldjére, és kifejezte azon kívánságát, hogy az "Az ember családja" állandó kiállításának helyszíne a Clervaux-ban található kastélyban legyen. 1974-ben a Clervaux városában lévő kastélyban a felvételek egy részéből rendeztek kiállítást, ahol azok mintegy tizenöt évig voltak láthatóak. Az évtizedes utazás, a csomagolás nélküli szállítás azonban megviselte a fotókat, ezért 1989-ben az összes felvételt restaurálás céljából Párizsba szállították. Két évvel később Toulouse-ban, Tokióban és Hirosimában mutatták be a felújított felvételeket. Időközben a clervaux-i kastélyban múzeumot rendeztek be a képeknek, ahol 1994 óta állandó kiállításként tekinthető meg A világ emlékezete programba kulturális jelentősége miatt 2003-ban beválasztott eredeti kiállítás anyaga.

A múzeum 2010 és 2013 közötti bezárása alatt egy második restaurálási időszak következett. A fényképek helyreállításában alkalmazott tudomány és eszközök fejlődésének köszönhetően a legújabb eredmények lehetővé tették azok korszerű kezelését. A helyreállítási munkálatokat a milánói Berselli Studio (Silvia Berselli, Roberta Piantavigna, Francesca Vantellini, Isabel Dimas) együttműködésével végezték.

A kurátorok a kiállítás menetét és a képek kronológiáját tiszteletben tartották, és a MoMA eredeti kiállításának elrendezését követték. Így a kiállítás napjainkban ismét eredeti formájában látogatható a clervaux-i kastélyban található múzeumban.