Vallomások a szerelemről – kettős fotókiállítás a 2B Galériában
20 • 11 • 03Punkt
November 5-én 14 órától látogatható A szerelemről című kiállítás, mely két fotográfus, Maria do Mar Rêgo és Szász Lilla együttműködésében született meg, a kiállítás a művészet örök témájával, a szerelemmel foglalkozik. A két alkotó 2018-ban találkozott Lisszabonban, ahol hamarosan kiderült számukra, hogy munkáikban ugyanannak a szerteágazó és kimeríthetetlen témának, a szerelemnek a kérdéseit vizsgálják. A sorozatok által két különböző nézőpont fogalmazódik meg: Maria do Mar Rêgo közel négy éven keresztül rögzítette kapcsolatának alakulását, állomásait. Szász Lilla 2009 és 2018 között követte ismerősei baráti-szerelmi történeteit. „Gyűjtöm a kapcsolatokat. A barátaimat, szerelmeimet, idegeneket és nem idegeneket fényképezek.” - mondja Szász.
„A budapesti 2B Galériában látható kiállításon a két sorozat párhuzamosan, de különböző formában jelenik meg. Míg Maria fényképei a hosszú távú kapcsolat linearitására reflektálva klasszikus formában a falon, addig Lilla képei a kapcsolatok sokféleségre utalnak, egy képzeletbeli rengeteget képezve a térben lebegve jelennek meg. Az egyes fotók sűrítve idézik meg az átélt érzelmeket." - írja a kiállítás kurátora, Gellér Judit.
Maria do Mar Rêgo 2006-ban végzett a barcelonai Képzőművészeti Egyetemen, 2007-2010 között fotográfiát tanult az arles-i művészeti főiskolán, az École Nationale Supérieure de Photographie-n. Szász Lilla legutóbbi, portugál vonatkozású munkájáról mi is beszámoltunk a Punkton.
A kiállítás a Fotóhónap 2020 eseménysorozat része, 2020. november 4. - december 10. között látogatható.