Menü

Ház, haza, otthon

18 • 02 • 20Istvánkó Bea

Január utolsó napjaiban két egymástól független, mégis tematikusan egymáshoz kapcsolódó és egymást kiegészítő kiállítás nyílt a Budapest Galéria Lajos utcai (egyelőre egyetlen) kiállítóterében. A földszinten a négy kortárs művész munkáiból szemezgető Hazaúttalan című nemzetközi csoportos kiállítás, az emeleten pedig ezzel párhuzamosan Szász Lilla, Üdvözlet új otthonomból című önálló tárlata látható. Mindkét kiállítás központi témája az otthontalanság, ezen belül is szűkebb értelemben az otthon, tágabb értelemben pedig a haza külső nyomásra történő elhagyása, valamint az ezt követő honvágy feldolgozása.

0103

Szász Lilla: Üdvözlet új otthonomból, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

0103

Szász Lilla: Üdvözlet új otthonomból, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

Szász Lilla projektje egy konkrét 20. századi történeti eseményre fókuszál, amellyel a Budapest Galéria művészcsere programjának nyerteseként találkozott lisszaboni tartózkodása során. 1974. április 25-én Portugáliában a Szegfűs forradalom során megválasztott demokratikus kormány tizenhárom évnyi gyarmati háborúnak vetett véget az ország afrikai kolóniáinak felszabadításával. Ez azt is jelentette azonban, hogy az egykori gyarmatokról, Angolából, Mozambikból, Guinea-Bissauból, Cape Verde-ből és São Tomé e Príncipe-ről, mintegy 800 ezer portugál állampolgár tért vissza az anyaországba a következő egy-két év leforgása alatt. A katonai puccsok és polgárháborúk elől menekülőket sok esetben szabályosan ki kellett menekíteni Afrikából (Angolából például 260 ezer embert egy nemzetközi összefogással létesített légifolyosón keresztül), mindezt pedig úgy, hogy Portugáliában valójában nem várta őket semmi. A visszatelepültek, az úgynevezett retornadók egy részének volt ugyan rokona Portugáliában, de egész életüket és egzisztenciájukat a gyarmatokon építették fel, sőt, sokan a fiatalabbak közül ott is születtek. A portugál állam emiatt a retornádókat először átmeneti megoldásként különböző ideiglenes szálláshelyeken helyezte el. Ezek között akadtak kempingek, laktanyák, ugyanakkor panziók és ötcsillagos szállodák is. Ez utóbbiak igen radikális váltást jelentettek a gyarmati háborúk világához szokott leszerelt katonák számára például.

0103

Szász Lilla: Üdvözlet új otthonomból, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

0103

Szász Lilla: Üdvözlet új otthonomból, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

Szász Lilla ennek a történeti eseménynek a kutatásába kapcsolódott be a kortárs fotográfia vizuális eszközeivel. Projektje során a témát hosszú évek óta vizsgáló és archiváló Elsa Peralta szociológussal működött együtt, akivel közösen egy photobookot is készítettek. Peralta egyébként az etnográfia kutatás mellett bárki számára tanulmányozható és kiegészíthető online archívumot épít, amely a kiállításon is böngészhető egy tablet segítségével. Szász Lilla elsősorban a személyes emlékezet irányából egészíti ki a témát; egyrészt portrékat készített számos érintettről, másrészt közel ötven évvel később végigjárta a retornádókat a visszatérésük után elszállásoló számos helyszínt és ezekről is felvételeket készített. A kiállításon - és a kiállítás címében is - a képeslap-formátum mint turisztikai metafora jelenik meg, amely utal az utazásra, az átmenetiségre, valamint utólagos emléket állít egy olyan időszaknak, amelyet a résztvevők akkor feltehetően nem dokumentáltak. A kiállítás első termében a visszatérők érkezését bemutató archív dokumentumfilm, a ‘70-es évekből származó turistatérkép és a fotókönyv mellett szerepel pár névtelen visszaemlékezés is az érintettek tollából, amelyek talán még a fotóknál is jobban artikulálják az eseménysorozat személyes tragikumát. Az egyik anonim szerző a Visszatérés című fejezetben tökéletesen összefoglalja azt az identitásválságot, amelybe a gyarmatokról visszatérők keveredtek önhibájukon kívül: “Az embert két oldalról támadták. Abból, amit megértettem, és amit láttam, így lehetne leírni: egyrészről a konzervatívabb és xenofób oldal úgy nézett rád, mint egy másodrendű portugálra, függetlenül attól, hogy fekete vagy fehér voltál, és mint egy primitív emberre, aki nem alkalmas a nagyvárosi életre, mert nagyon sokan jöttek ide, Lisszabonba. Másrészről, aki balos volt, úgy nézett rád, mint egy rasszistára, aki elfogadta azokat a körülményeket, melyek között élt, mintha a portugálok mind fasiszták lennének, mert diktatúrában éltek ebben az időben.”

0103

Szász Lilla: Üdvözlet új otthonomból, részlet a sorozatból, 2018–2019. © Szász Lilla

A kiállítás és egyben Szász Lilla projektje egy olyan megdöbbentő fejezetet mutat be a 20. század történelméből, amely egyrészt nagyon érdekes, másrészt magyarországi perspektívából nézve kevéssé ismert. Épp emiatt a kiállítás klasszikus, esztétikai szempontok mentén történő kritikai értékelését nehéz elválasztani a jó témaválasztástól. Talán nem is szükséges. Ugyanakkor mivel a képanyag fotókönyv formátumban, valamint a falakon műtárgyként is szerepel, így nem kerülheti el a figyelmünket, hogy könyvformátumban Elsa Peralta kompakt és világos bevezetőjével, a jó tipográfiával és a kiállítótérben sajnos nem szereplő képaláírásokkal mennyivel jobban működik az anyag. Épp ezért nagy szerencse, hogy a helyszínen a photobook is átlapozható.

0103

Hazaúttalan, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

0103

Hazaúttalan, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

A földszinti, Hazaúttalan című kiállítás Erőss Nikolett kurátori koncepciója mentén szintén fotó hangsúlyos, hiszen a két magyar résztvevő, Fátyol Viola és Neogrády-Kiss Barnabás mindketten ebben a médiumban alkotnak. Neogrády-Kiss a gyermekfalvak és a nevelőszülőknél hosszabb-rövidebb ideig élő gyermekek bizonytalanságát mutatja be sokrészes fotósorozatán, míg kicsit távolabbról kapcsolódik a témához Fátyol Viola A megadás zászlói című sorozata. A részben fekete-fehér, részben pedig színes képeken mindennapi tárgyakból házilag fabrikált zászlókat tartanak kezek. Az alkarokhoz, csuklókhoz és kézfejekhez tartozó személy ismeretlen, ahogy azt sem tudjuk, hogy minden zászló ugyanahhoz a valakihez tartozik-e. A sorozatot szemlélve mégis az az érzésünk támad, hogy valaki a valamiért veszélybe sodródott biztonságos otthonból jelez így megadást a keze ügyébe akadó változatos tárgyak segítségével.

0103

Neogrády-Kiss Barnabás: Behajtás, 2018. © Neogrády-Kiss Barnabás

0103

Fátyol Viola: A megadás zászlói, részlet a sorozatból, 2018. © Fátyol Viola

A kiállításra meghívott két külföldi művész és különösen a csecsen Aslan Goisum Következmény nélküli emberek című videója az, ami megteremti a kapcsolatot a földszinti és az emeleti kiállítóterek között. A számos alkalommal, többek között a 2018-as Riga Biennálén bemutatott mindössze pár perces videó megtörtént eseményt dolgoz fel. A művész 2016. április 16-án a Grozny-i közösségi házba hívta meg a II. világháború során Sztálin által Közép-Ázsiába deportált csecsen és ingus túlélőket. A 2016-ra megöregedett aggastyánok néma csendben sorjáznak be az üres konferenciaterembe és foglalják el helyeiket a feszült hangulatú videóban, drámai némasággal húzva alá a történelmi esemény és az ezek mentén történt személyes tragédiák felfoghatatlanságát.

0103

Hazaúttalan, Aslan Goisum, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

A román Iulia Toma a Budapest Galéria terébe tökéletesen passzoló textilinstallációja bár kevésbé drámaian, de szintén a történelmi körülményekből adódó kényszerű migráció témakörére reflektál, amikor a Romániába bevándorolt szír, afgán és iraki menekültektől elkért textilekből készít hímzett zászlókat. Bár a vidám színekben és mintákban pompázó textíliák alapvetően otthonossabbá teszik az amúgy rideg kiállítóteret, a hímzett motívumok - üres közel-keleti stílusú épületek, arctalan hidzsábos nőalakok - mégis baljós hangulatot sugároznak.

0103

Hazaúttalan, Iulia Toma, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás

0103

Hazaúttalan, Iulia Toma. Fotó: Juhász G. Tamás

Az otthon elvesztése, örökre, vagy legalábbis hosszú időre történő elhagyása akár a történelem viharaiból, akár személyes okokból történik, mindenképpen olyan traumatikus élmény, amely talán az egyik legnehezebben feldolgozható az emberi psziché számára. Hogy miért, annak pontos okait régóta vizsgálja a környezetpszichológia, egyértelmű válasz pedig még nincs. Bárcsak mindig olyan egyszerű lenne hazatérni, mint az Oz, a nagy varázsló Dorothy-jának: “Hunyd be a szemed, üsd össze a sarkadat háromszor, és mondogasd magadban: "Mindenütt jó, de legjobb otthon!", javasolja Glinda a jó, déli boszorkány, Dorothy pedig nem sokkal később megint Kansasban találja magát.

0103

Hazaúttalan, Iulia Toma. Fotó: Juhász G. Tamás

Jegyzetek

Szász Lilla: Üdvözlet új otthonomból

Kurátor: Szegedy-Maszák Zsuzsanna

Hazaúttalan

Kurátor: Erőss Nikolett

Budapest Galéria

  1. január 30 – március 15.