Menü

„A tehenek megérzik a halál szagát” – Válogatás Michał Dyjuk díjnyertes sorozatából

22 • 02 • 20Punkt

Michał Dyjuk fotóriporter és dokumentarista fotográfus 1990-ben született Lengyelországban. Mindig is repülőgép-pilóta szeretett volna lenni, de látászavart diagnosztizáltak nála. Varsóban évekig fotóriporterként dolgozott és tudósított az eseményekről, majd egy idő után saját projektjeire összpontosított. Munkáiban az emberi jogokkal és a mindennapi élet társadalmi vonatkozásaival kapcsolatos témákat tárgyalja.

A Punkt megkereste a fotográfust, aki megírta nekünk, hogy a legmeghatározóbb fotóalbumnak Anais Lopez A migráns című művét tartja.

„Elképesztő volt látni, milyen sokféleképpen lehet egy projektet publikálni, a kiadványt megtervezni. „Inspirációt” mindenhol keresek, épp csak nem a többi fotográfusnál, de időről időre persze megnézem, amit csinálnak. A közelmúltban nagyon megtetszettek Edgar Martins munkái.”

2018-ban Not Our Homeland (Nem a mi hazánk) című sorozatának képeit a hannoveri 6. LUMIX Fiatal Fotóriporter Fesztiválon és a perpignani VISA Pour l'Image-en állították ki. Michał Dyjuk a lengyel kulturális és nemzeti örökségvédelmi miniszter ösztöndíját kapta 2021-ben, ugyanebben az évben A tehenek megérzik a halál szagát című alábbi sorozatával a Black & White Photography Awards fotópályázat 2. helyezettje lett.

0103

Fotó: © Michał Dyjuk: Részlet A Tehenek megérzik a halál szagát című sorozatból

Michał Dyjuk: A tehenek megérzik a halál szagát (folyamatban lévő sorozat)

1945 júliusában a szovjetek egy titkos akció keretében 600–2000 embert öltek meg a lengyelországi Podlasiében. Úgy tartják, ez volt a legtöbb áldozattal járó népirtás Európában a második világháború végétől a balkáni háborúig. A Vörös Hadsereg és az NKVD különleges alakulatai, a SZMERS-sel, valamint a lengyel Belbiztonsági Szolgálattal, a Lengyel Néphadsereggel és a Belbiztonsági Csapatokkal (KBW) együttműködve fegyveres akciókat hajtottak végre civilek ellen. A kommunisták átfésülték a falvakat, tanyákat és erdőket, olyan emberek után kutatva, akik kapcsolatban állhattak a földalatti ellenállással. A letartóztatottakat ismeretlen helyre vitték, és valószínűleg meggyilkolták őket, mert soha többé nem kerültek elő.
A lengyelországi kommunizmus 40 éve alatt tilos volt beszélni erről az eseményről, a mélyen elrejtett titokról keveset lehetett tudni, csupán szájhagyomány útján szállt a tudás egyik generációról a másikra. A kommunista rendszer idején az áldozatok családjai sikertelenül próbáltak információt szerezni eltűnt szeretteikről. A dédapámat, Michal Wołąsewiczot is ekkor tartóztatták le, és tűnt el örökre. Emlékére kaptam én a nevét. A munkám a történelmi számvetés reményével készül, és a kollektív emlékezet feltárását célozza. A kutatás bemutatja, a helyi közösség hogyan adja tovább a fontos eseményeket és traumákat illető emlékeket, valamint hogyan birkózik meg a már három generáción át tartó nyomasztó terrorral, hogy egy tudatosabb társadalmat hozzon létre.

Jegyzetek

A fotográfus további képeit ezen a linken lehet megtekinteni.