Menü

„Személyes távolság” – Besnyő Éva kiállítása női szemszögből

09 • 11 • 20Pál Gyöngyi

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Kassák Múzeumban megrendezett „Személyes távolság” című kiállítást finoman átjárja a női látásmód. Besnyő Éva fotográfusnő életművét két kurátor (Juhász Anna Mária, Csatlós Judit) szemszögéből ismerhetjük meg a tárlaton, de a projektvezetők (Feigl Nóra, Sasvári Edit), a dizájn tervezője (Thury Lili), a kiállítást megnyitó személye (Dr. Acsády Judit, szociológus), és még a megnyitó eseményt megörökítő fotográfus (Bényi Andrea) is nő, így nem teljesen váratlan, hogy hangsúlyt kap a válogatásban a női vonal, és e mentén újragondolásra hívja Besnyő Éva Hollandiába emigrált fotográfusnő alkotómunkáját.

 

0103

Besnyő Éva: Önarckép, Berlin, 1931, Maria Austria Intézet, Amszterdam

Besnyő Éva a hetvenes években csatlakozott a nők egyenjogúságáért küzdő holland Dolle Mina mozgalmához és a mozgalom tagjaként dokumentálta az akcióikat. Besnyő Évának ez a sorozata Magyarországon kevésbé ismert, mint a szociofotói, a kiállításnak mégis ezek a nyitóképei. A Dolle Mina mozgalom többek között kiállt a nők abortuszhoz való jogáért, az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazásért, a gyermekgondozáshoz való jogokért, sőt a nők nyilvános WC-khez való használatának jogaiért is.

A kiállított képeken több utcai akcióba kapunk betekintést, az egyik kép a mozgalom logóját vidáman mutogató nőket, egy másik óriási méretű fogamzásgátló tabletták transzparenseivel vonuló alakokat, míg egy harmadik egy rendőrségi furgonba bezárt nőalakot ábrázol. A nőmozgalmat bemutató képeknek a szűrőjén keresztül új értelmet kap Besnyő Éva életműve: egy tudatos, haladó szellemiségű, a szociális problémákra és kifejezetten a nők helyzetére érzékenyen reflektáló fotográfusként ismerkedhetünk meg vele és kaphatunk betekintést az életműbe. A női munkásmozgalmi dokumentumfotói, a szociofotói, a Bauhaus inspirálta önportréi, a gyerekfotói, az anyaságot ábrázoló képei, az öntudatos női portréi, vagy az alkalmazott munkái (az építészeti fotográfiától a csendéletig) kiadják az életműnek azokat a tematikus csomópontjait, amit a kiállítás átfogóan, de kissé szűkös válogatásban villant fel. A modern látásmód nem csak a témákban tükröződik, hanem a technikai megoldásokban és a használt formanyelvben is, a merész képkivágásokban, az alul-, és fölülnézetekben, a meglepő montázsokban, amellyel beleírja magát az új látásmódot propagáló fotográfusok körébe. A Pécsi Józsefnél tanult fotográfusnő látásmódját áthatja az a szellemi inspiráció, amit Berlinben szívhatott magába a 30-as években, ahol Kepes Györgyön keresztül kapcsolatban állt az emigrációban élő magyar művészkörökkel. Moholy-Nagy László, akinél Kepes György asszisztenskedett akkoriban, vagy Robert Capa, aki Besnyő Évának gyerekkori barátja volt és szintén Berlinben kezdte a felfutó karrierjét, az egyetemes fotótörténet elismert művészeivé váltak a későbbiekben csakúgy, mint Besnyő Éva.

 

0103

Enteriőrkép a kiállításról. Fotó: Bényi Andrea. A Kassák Múzeum jóvoltából.

A tárlat első terme a magyar kapcsolatokon túl az életművet egy tágabb társadalmi és fotótörténeti kontextusba is be kívánja helyezni, így a kiállított vitrinekben meghatározó korabeli fotóalbumokat láthatunk, amelyek minden bizonnyal inspirálták a fotográfusnőt[1], újságokat és könyveket, amelyekben megjelentek Besnyő fotográfiái (pl.: Edward Steichen, The Family of Man, Moma, 1955), valamint személyes tárgyakat, dokumentumképeket, leveleket. A hálózatkutatás trendi múzeumi gyakorlatába kapunk általa betekintést (amire a Kassák Múzeum különösen nagy hangsúlyt fektet[2]), kirajzolódnak azok a kapcsolatok, fontosabb szereplők, amelyek Besnyő Éva művészetét meghatározták, amelyet a kiállítás plakátjának dizájnján az egymástól különböző távolságra elhelyezett sárga pöttyök is szimbolizálnak. A kurátorok különleges trouvailleként említik azt, hogy azonosítani tudták a több fényképen is szereplő Paul Becket, akiről kiderült, hogy szintén magyar kötődésű hiszen Beck Ö. Fülöp szobrász fia[3].

A kiállítás címe a „személyes távolság”, talán arra is utal, hogy bár emigránsként Hollandiában futott be Besnyő Éva karrierje, mégis fontosak voltak számára a magyar kapcsolatai, még ha a távolból, levelezés útján is ápolta ezeket a kapcsolatokat. Ugyanakkor a választott cím minden bizonnyal a fotográfusnő stílusára és munkamódszerére utal elsősorban, amit a falra írt idézetekből következtethet ki a látogató. „Összhangot kerestem a részvétel és a fényképezés között”, „kapcsolódom ahhoz, amit fényképezek és hasonló kapcsolódást kell a nézőnek is éreznie” – olvashatjuk a falon a képek fölött. A cím persze nem is lehetne kevésbé találó a covid-19 járvány helyzetében, amely újraírja a személyes és szociális távolságtartás szabályait, és amelynek ellentmondásokkal teli sajátos magyar kontextusának lehetünk tanúi, és amely a kiállításlátogatás szabályait is átírták.

0103

Besnyő Éva: Dora Gerson Amszterdam, 1936, Iara Brusse Gyűjtemény, Maria Austria Intézet, Amszterdam

0103

Enteriőrkép a kiállításról. Fotó: Bényi Andrea. A Kassák Múzeum jóvoltából.

0103

Enteriőrkép a kiállításról. Fotó: Bényi Andrea. A Kassák Múzeum jóvoltából.

A kötelezően viselendő maszk ellenére, aki teheti, feltétlenül nézze meg a kiállításon prezentált majdnem egy órás dokumentumfilmet (Leo Erken és Anke Teunissen: Eva Besnyő – The Choice Collection – 2003), ha csak nem teszi meg előre vagy utólag interneten keresztül. A dokumentumfilm betekintést enged a Besnyő hagyaték válogatásának történetébe, amin keresztül felsejlik a tudatosan építkező fotográfusnő alakja. Talán nincs is bátrabb gesztus annál, mint hogy valaki felismerje, hogy az idő eljárt felette és nem teherként, hanem lehetőségként él egy életmű lezárásával. Az is kitűnik a kerekre sikerült életútból, hogy Besnyő Éva jókor volt, jó helyen[4], mintha a pillanatkép esztétikájának létmódja, a szerencsés véletlenek kihatottak volna az életútra is. Maga Besnyő Éva is megállapítja a dokumentumfilmben, hogy a fotográfiai trendek túlhaladták, már nem úgy fényképeznek a kortársak, ahogy az ő idejében. Már túlléptünk a fénykép valóságának kételyén, és nem hisszük, hogy a riportfotográfia vagy a szociofotó meg tudná váltani a világot. Ugyanakkor a Besnyő képekkel visszautazhatunk abba az időbe, amikor még nem szűnt meg a fényképeknek a varázsa, és ez is hozzátesz ahhoz, hogy szerethetőek legyenek a képek.

 

0103

Besnyő Éva: Napozók, 1931, Berlin, Wannsee, Maria Austria Intézet, Amszterdam jóvoltából

Ahogyan a kiállítást megnyitó Dr. Acsády Judit is kifejtette a beszédében, könnyű a képek között olyat találni, ami akár egy kis képrészletével különösen erős hatást gyakorol a nézőre. Az én egyik személyes kedvencem egy tengerparti kép, amelyen a modell sáros magassarkú cipője punktumként vonzza oda a tekintetet. A képen hátulról látható egy fürdőruhás női alak (Besnyő Éva húga, Magda), aki félig összegörnyedve áll egy mólón a szélben. Törékenységét kiemeli a megdöntött horizont, a haját felborzoló szél és a sáros sarkú, hófehér magassarkú cipők. A kép tele van rejtéllyel, és kérdések sokaságát veti fel: Miért van az alak magassarkúban? Hol sározta be a cipőjét? Fürdeni indult? És végül fürdött-e? Mit keres a parton ebben a szélben?

Ebben a sáros magassarkú cipőben benne van ugyanakkor az a női sors, amin még a mai napig sem léptünk túl. Hiába az elméletben kivívott gender fluidity eszméje, (egy viszonylagos szabadság annak eldöntésére, hogy milyen mértékben azonosulunk a születéskor rendeltetett nemi identitásunkkal, milyen mértékben követjük a sztereotip női és férfi viselkedésmintákat), ha a társadalmat széles körben továbbra is a férfi tekintet uralja és a nők is alávetik magukat ennek a férfitekintetnek. Kényelmetlen és lehetetlen szituációkban is magassarkút hordani és tetszeni akarni annyit tesz, mint belső kényszerré alakítani a külső elvárásokat. Azonban valami mára mégiscsak elmozdult, hiszen azok a jogok, amikért a hetvenes években többek között a Dolle Mina mozgalom is küzdött, manapság a nyugati civilizációban már többnyire evidenciáknak számítanak, és mi sem természetesebb, hogy a kiállítást összehozó stáb főként női tagokból áll. Ugyanakkor ahhoz, hogy ez természetessé váljon, végig kellett járniuk sokaknak azt az utat, amelyet Besnyő Éva is végigjárt, ugyanis tudatosan tudott élni azzal az emancipációs lehetőséggel, amit a modern nők számára jelentett a professzionális fotográfusi szakma, és sikerült nőként boldogulnia a fotográfusi hivatás férfiak által uralt terében. Ellentmondásos módon az volna a női és férfi egyenjogúság útján az elért cél, ha említeni se kellene, hogy női alkotóról van szó. A kiállításon mégis tetten érhető a női szemszög a válogatásban, az elrendezésben, a letisztult dizájnban. Ugyanakkor nem hangsúlyos és nem hivalkodó, mint ahogyan Besnyő Éva életútjában a feminista vonal is inkább a tudatos, emberséges, egyetemes, együttérző és egyben professzionális hozzáállásban figyelhető meg.

Jegyzetek

[1] Albert Renger-Patzsch, Die Welt ist schön, Kurt Wolff Verlag, 1928 ; Pécsi József, Photo und Publizität, Josef Singer A.-G, 1930.

[2] Lásd a 2019-es „Aktív ábrák. Kapcsolatépítési stratégiák az avantgárd hálózatokban” című kiállítást és ahhoz kapcsolódó programokat.

[3] A fényképezés társadalmi szerepe - Interjú a Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái kiállítás kurátoraival (Utolsó letöltés időpontja: 2020.10.01.)

[4] Ahogyan Willem Diepraam, Besnyő Éva monográfusa is megjegyzi (Focus, 1999), annak ellenére, hogy zsidó származásából adódóan nem volt mindig egyszerű élete, és Berlinből többek között a zsidóellenes közhangulat elől menekült Hollandiába.