Patti Smith szívszorító levele, melyet már nem tudott elolvasni Robert Mapplethorpe

Patti Smith és Robert Mapplethorpe egészen különleges, mondhatni egyedülálló kapcsolatban álltak egymással, hiszen egyszerre voltak alkotótársak, barátok, szerelmesek és lelkitársak.

Smith és Mapplethorpe 1967-ben találkoztak először, hamar egymásba szerettek, és a következő néhány évben együtt éltek. Ez az időszak meghatározónak bizonyult művészi fejlődésük szempontjából; Mapplethorpe a hetvenes évek közepén jelent meg sikeres fotóművészként, Smith pedig költőként és punkzenészként vált egyre ismertebbé.

A két művész kapcsolata egy különleges szövetség volt, szerelmi kapcsolatuk pedig akkor ért véget, amikor Mapplethorpe ráébredt arra, hogy a férfiakhoz vonzódik, de kapcsolatuk nem szakadt meg, így a 20. század egyik legtermékenyebb művész-szerelmespárja egészen a fotográfus haláláig táplálta egymás kreativitását.

Patti Smith Just Kids című regénye a fényképésszel való kapcsolatáról szól, de Smith a The Coral Sea (1996) című kötetében is megemlékezik Mapplethorpe-ról:

Amikor először láttam Robertet, aludt. Fölé hajoltam — húszéves volt —, megérezte a jelenlétemet, kinyitotta a szemét és elmosolyodott. Néhány szava után tudtam, hogy barátra, társra, szerelmetes kalandra találtam.
Amikor megbetegedett, megállíthatatlanul rázott a zokogás. Nem szólt érte, de a tekintete lesújtott, megsemmisültem.
Amikor utoljára láttam, csendben ültünk, a feje a vállamon pihent. Fények táncoltak a kezén: a munkája, az életünk fölött. Később az ágyához kísértem és elbúcsúztunk. Valami mégis arra késztetett, hogy felútról visszaforduljak. Beléptem a szobájába, már aludt. Fölé hajoltam - haldoklott megérezte a jelenlétemet, kinyitotta a szemét és elmosolyodott. 

(részlet Patti Smith The Coral Sea (1996) című kötetéből, Lázár Júlia fordítása)

Mapplethorpe halálának évében, 1989-ben, 22 évvel az első találkozásuk és a barátságuk kezdete után, amikorra már rég elváltak egymástól, ők ketten még mindig a legszorosabb barátok voltak, akiknek egyedülálló kötelékük volt. Mapplethorpe tragikus halálának előtti napokban Patti Smith egy levelet írt a fotográfusnak, amelyet már nem volt alkalma elolvasni. A levelet 2013-ban egy rendezvényen is felolvasta Patti Smith, az ekkor készült felvételt és a levél magyar fordítását is megmutatjuk.

Drága Robert,

Álmatlan hajnalokon gyakran gondolok arra, vajon te is ébren vagy-e? Vannak-e fájdalmaid, magányosnak érzed-e magad? Fiatal életem legsötétebb időszakából rángattál ki, amikor bepillantást engedtél annak szent misztériumába, mit jelent művésznek lenni. Megtanultam rajtad keresztül látni, és azt, hogy egy sort se komponáljak, egy ívet se húzzak meg, ha az nem abból a tudásból ered, amelyre az együtt töltött értékes idő alatt tettem szert. Műveid választékos könnyedsége fiatalságod védtelen énekéig vezethető vissza. Aztán arról beszéltél, Isten kezét fogod. Ne feledd, bármi is történt, mindig azt a kezet fogtad. Szorítsd, Robert, ne engedd el!

Az egyik délután, amikor elaludtál a vállamon, én is elbóbiskoltam. Ám még előtte, ahogy végighordoztam tekintetem a holmijaidon és a munkáidon, ahogy leperegtek előttem az évek, az jutott eszembe, minden műved közül máig te vagy a legszebb. A legszebb mű.

Patti.

(Mihály Árpád fordítása)