Kézzel faragott különleges arcképek – Nerhol: Misunderstanding Focus (2012)

Ebben a projektben egy mozdulatlanul ülő modellről három perc alatt nagyjából kétszáz képet készítettek. Mivel teljesen mozdulatlannak lenni ennyi ideig lehetetlen (persze a fotográfia korai szakaszában ez elvárt volt az éles képhez, viszont ott állványok segítettek a modellek támasztásában) minden képen kisebb változások láthatóak. Ezeket a fotókat egymás tetejére tették és egyenként fölvágták hasonló formára úgy, hogy mindegyik képből csak egy pár milliméteres rész legyen látható, míg el nem értek a kupac aljáig. Az így elért vizuális hatás távolról nézve akár egy photoshopban elmaszatolt portré is lehetne, azonban közelről láthatóak a rétegelt vágások, és a mozgásszekvenciákból álló kép csak szemből látszik kétdimenziósnak. A kétszáz fotó körülbelül húsz-huszonöt centi vastag egymásra rakva, oldalnézetben könnyen látható, hogy nem egy darab képpel van dolgunk.

Bár több interjúban is azt állítja Yoshihisa Tanaka és Ryuta Iida, hogy azért készítik így a képeiket mert egy darab portréban szerintük nem lehet összefoglalni egy embert, és a képek erre próbálják felhívni a figyelmet, de ezen kívül a Misunderstanding Focus két másik témával is foglalkozik. Az egyik a fotográfia reprodukálhatósága és eredetisége, a másik pedig a mozgás és idő megjelenítése képekben, azonban, hogy ezeket kontextusba tudjuk helyezni, egy rövid fotótörténeti áttekintésre lesz szükségünk. A mozgás és idő szorosan összefügg a fotográfiában. Mozgás nélkül nem érezzük az idő múlását, egy csendéletet akár több napig is fotózhatunk ugyanabból a szögből, ugyanolyan világítással és a kép elemeinek változása nélkül nem érzékelünk időbeli különbséget. Ha azonban egy kép bemozdult, vagy akár egymás mellett mutatja be a helybeli változásokat, a mozgást az idő múlásával egyeztetjük. A kései 19. és a korai 20. századi fotó már felfedezte ezeket a lehetőségeket, Eadweard Muybridge a Ló mozgásban c. képsorozatával beírta magát a történelembe, a fotóit időbeli elmozdulásként érzékeljük, nem véletlen, hogy ez a sorozat a mozgókép alapja. Étienne-Jules Marey több képet exponált egyetlen negatívra, az elmozdulásokat így egy keretbe sűrítette, emiatt a képein jobban lehetett követni a mozgás vonalát. A futurista Anton Giulio Bragaglia követte Marey technikáját, egy képbe sűrítette a mozgást, viszont több expozíció használata nélkül, egyetlen hosszú expozícióra hagyatkozott, így leginkább elmosódott foltok jellemzik a képeit. Ő a mozgás dinamikáját szerette volna láthatóvá tenni és nem volt érdekelt a mozgásfázisok elemzésében.

Nerhol projektje valahol Marey és Bragaglia technikája közé esik, távolról egy elmosódott képnek, míg közelről fázisokban és több fotónak látjuk a műveket. A legnagyobb újítás a Misunderstanding Focus-ban azonban az, hogy a három percnyi idő a téren keresztül jelenik meg, a képek egymásra helyezése és “faragása” teszi lehetővé, hogy a fotókon lévő változásokat lássuk. Ez a technika azonban nem csak egy új mozgásábrázolást tesz lehetővé, hanem a médium reprodukálhatóságára reflektál és itt is újszerű eredményt ér el. A fotográfia a 20. század nagy részében reproduktív médium volt, az ezüst zselatinos eljárás átvette a vezető szerepet, így egy negatívról akárhány, ugyanolyan másolatot készíthettünk, míg előtte jó néhány eljárás nem volt utánozható, például a daguerrotípia. A mostani digitális világban még könnyebb másolni egy fotót, pár kattintással tudjuk szabályozni hány példányt szeretnénk nyomtatni képeinkből. Nerhol pontosan ezt fordítja vissza azzal, hogy a digitális nyomatokat egymásra helyezi majd kézzel “kifaragja”, eredeti, nem reprodukálható alkotássá teszi az addig akárhányszor másolható képeit. A papír vágása mivel kézzel történik soha sem lesz pontosan ugyanolyan formájú, főleg akkor nem, ha ezt háromszázszor kell megismételni úgy, hogy mindegyik képből hasonló mennyiség legyen látható, de kissé eltérjen az előző formájától. Nem véletlen tehát, hogy a Misunderstanding Focus-szal több díjat nyertek és globális elismerést kaptak, hiszen több szempontból is újszerű megoldásokat használnak. Nerholnak eddig ez az egyetlen fotográfiát felhasználó projektje, a többiben is ugyan ezzel a technikával dolgoznak, viszont fotók helyett képregényeket és könyveket “faragnak ki”.