Menü

A homok esztétikája és képzelt kirándulások – Zagyvai Sári: Távoli képzetek (2019-2020)

21 • 03 • 01Zagyvai Sári

Zagyvai Sári 2019-ben kezdett el foglalkozni a szűkebb környezetében fellelhető egzotikumok nyomaival.

„A hétköznapi monotonitásból elröpítenek a nyaralás és az egzotikum gondolatai, de hosszabb időre elmenni nem mindig lehet. Ebben az immobilis állapotban a helyi élmények után kutatok, amik szintén képesek arra, hogy a képzeletemet megragadják, és pillanatokra, néha hosszabb percekre, a távoli felé tereljék. Olyan, az otthonomhoz közeli budapesti helyszíneken készítem a képeimet, amelyek valamilyen részletükben közvetve vagy közvetlenül távoli képzeletet hordoznak.
Számomra ilyen jellegű helyszínek az otthonomhoz közeli homokozók, ahova kisfiammal naponta ellátogattunk, és ahol a homok esztétikája megragadta a képzeletemet. A homokozók látványa gondolataimat a távoli tájak felé irányították, és e képi asszociációs játék alapjai lettek: megépítettük például Petra romvárosát, a Gízai piramisokat, és a Nazca-vonalakból a madár- és majomformát.”

Zagyvai a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj második évében – hasonlóan az első ösztöndíjas évhez – a helyszínválasztás tekintetében szintén a lokálisra támaszkodott, miközben álomszerű vagy képzeletbeli utazásokat jelenített meg.

„A budapesti etnikai éttermekben kerestem az egzotikum nyomait. A helyek dekorációja ragadható meg és ábrázolható leginkább vizuálisan, de az illatok, és az ízek is a távoli felé terelik az oda betérők képzeletét.
Éppen ezért ételkonstrukciók formájában különféle távoli vidékeket építettem meg. A fantázia beemelése az alkotásba és a képi asszociáció arról a lehetetlen vállalkozásról szól, hogy beteljesítsük a vágyat. A képzelet láthatóvá teszi a láthatatlant, vagy hangot ad a hiánynak.”

0103

Fotó: Zagyvai Sári: Részlet a Távoli képzetek sorozatból, 2019-2020