Menü

0103

Fotó: Margaret Watkins: Cím nélkül, év nélkül © Margaret Watkins / Joseph Mulholland Gyűjtemény, Glasgow

35 kiállítással indul a Fotóhónap2021 – Válogatás a kiállítások képeiből

21 • 10 • 12A Fehér Vera

Idén is országos programkínálattal indul a Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezésében megvalósuló Fotóhónap. Számos fotográfiai kiállítás csatlakozott az idei fesztiválhoz, amelyeket október 12. és november 30. között nyitnak meg.

A fesztiválprogramban a kisebb galériák mellett részt vesznek az olyan nagy nevű intézmények is, mint a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár vagy az Art Market Budapest. Az összesen 21 budapesti galéria és intézmény mellett vidéki helyszíneket is szép számmal találunk: idén Salföld, Pécs, Cegléd, Kecskemét és Debrecen is helyszínt ad majd a programoknak. A hagyományos fotográfiai kiállítások mellett videóművészettel, szobrászattal vagy könyvillusztrációkkal is találkozhatunk a Fotóhónapon, sőt, a programhoz – mintegy utánpótlásként – csatlakoznak a legifjabb, fotográfia szakos kisképzős diákok is.

A fesztivál nyitóeseménye a Mai Manó Házban október 12-én nyíló, Margaret Watkins képeit bemutató tárlat, mely a korábbi Fotóhónapok Weegee, Nobuyoshi Araki és Robert Doisneau életműkiállításainak méltó utódaként jött létre a Mai Manó Ház és a Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében. A Fekete fény című tárlaton a kanadai származású fotográfus művészetére jellemző módon a korabeli hagyományok elutasításával járó lázadás, az erotika artikulálása és a feminizmus érhető tetten – ezekkel Watkins a korabeli közízlés új normáit alapozta meg.

Az eseménysorozat idősávjába két programmal is csatlakozik a TOBE Gallery, de az Artphoto Galéria és a Mai Manó Ház könyvesboltjában található PaperLab is, sőt, a Fotóhónap alatt három programot kínál a Foton Galéria, mely az idén nyitotta meg kapuit Budapesten, a Képíró utcában.

A klasszikus és experimentális irányzatok mellett a Fotóhónap tárlatain műfaji kereteket, különféle határterületeket érintő sokszínűség is megvalósul. Így a Magyar Természettudományi Múzeumban a természetfotót bemutató, a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége által 29. alkalommal szervezett, 116 képet felvonultató Az Év Természetfotósa tárlat mellett a fesztivál része a nemzetközi zsűrivel dolgozó, 151 sajtóképet kiállító World Press Photo 2021 tárlat is a Magyar Nemzeti Múzeumban. Itt a klasszikus fotográfiák mellett külön jegyváltás nélkül látogatható a Szebeni Műhely jubileumi tárlata is, a Lát-Lelet, de ugyanígy a Digital Storytelling film- és multimédiás vetítései is, szélesítve a műfaji felhozatalt az öt hétig nyitva tartó tárlat alatt.

0103

Fotó: Ralph Pace: A Környezetvédelem kategória első helyezettje

0103

Fotó: Hargitai László: Virágdísz, 2021

Klasszikusabb

Egy üres, ember nélküli, képzeletbeli Budapest időtlen tereibe kerülünk Gulyás Miklós Oroszlánváros című kiállításán az Artphoto Galériában. Az alkotót a városfejlődés organikus és mesterséges folyamatai, az építészeti terek elveszített aurája foglalkoztatja. Szintén az Artphoto Galériában mutatják be Szabó György Relikviák című anyagát, melyen a szobrászművész 1968-72 között készített, eddig kevésbé ismert fotográfiáit láthatják az érdeklődők.

A személyes élettörténet valódi és elképzelt emlékeivel, lehetséges élettörténetekből konstruált életutakkal játszik Bátori Zsolt a Retinába Égett Emlékek című kiállításán a Mácsai István Galériában.

A PaperLab Galériában október 24-ig tart nyitva Alan Huck fotográfus és író 2018-as sorozatát bemutató tárlat. Az alkotó két hónapon át rótta Új-Mexikó legnagyobb városának utcáit, a bolyongás útvonalait bemutató, Séták a horizont felé című fotókönyvét a MACK adta ki 2019-ben.

0103

Fotó: Gulyás Miklós: Oroszlánváros (részlet a sorozatból), 2021
archív inkjet print, 48,3×33 cm

0103

Fotó: Bátori Zsolt: Cím nélkül, a Retinába égett emlékek sorozatból, 2017
giclée print, 40×50 cm

0103

Fotó: Alan Huck: Séták a horizont felé (részlet a sorozatból), 2019
MACK

Kísérletezőbb

Az Art9 Galéria Kalligráfia című kiállításán a Kvartér fotóművészeti csoportot alkotó ‍Molnár Zoltán, Herendi Péter, Drégely Imre, Haid Attila munkái láthatók. Az alkotók a képi és a nyelvi jelek egymáshoz viszonyulását, a kézírás-szépírás fotográfiai megfeleltetéseit vizsgálják, a befogadó pedig eldöntheti, melyik jel irányából fog neki a megfejtésnek.

Október 27-én nyílik a PaperLab Galériában Anna Püschel szinesztéziával foglalkozó projektjét bemutató tárlata, a Valóságrétegek. A holland művész experimentális fotómunkái különböző diszciplínák tudományos megközelítéseivel egészülnek ki, miközben a szinesztézia körüli vitákat személyes irányból oldja fel.

A Foton Galéria ad helyet a Fiatal Fotóművészek Stúdiójába (FFS) idén felvételt nyert új tagok bemutatkozó kiállításának. A hagyományos szalon-típusú kiállítás kiindulópontjai a fiatal, kísérletező új tagok anyagai, de a látogatókkal történő interakció során a Ki? Kivel? Hol? Mikor? Miért? Mit csinált? című kiállítás kérdéseire adott válaszokkal további rétegek megfejtésére derül fény. Ugyanitt november 15-én nyílik, egy új FFS művészeti projekt, az Igaz Vagy Hamis? #Információdömping a 21. században című kiállítás. A Don Tamás által koordinált projekt a hitelesség, a manipuláció és az objektív igazság kérdésével foglalkozik a globális kommunikációs térben – így tehát a fotográfiaiban is. A Foton Galéria harmadik fesztiválprogramján a fotográfia hazai szakmai-elméleti oldaláról is ismert Fejér Zoltán György akrillal színezett kemogramjaiból álló, Interdiszciplináris Látomások című kiállításának ad majd otthont.

Virtuális és mesterséges terekkel, természeti és urbánus tájakkal, közterek és organikus tájak esztétikájával és transzformációs lehetőségeivel foglalkozik a Dokubrom – RANDOM Galéria, a fotográfiát és a fotó alapú médiumokat sokszínűen használó Random csoport prezentálásában.

Ember és környezete közötti kapcsolat alakulásáról, e tényezők egymásra hatásáról láthatunk képi és mozgóképi megfogalmazásokat a Mymuseumban Martinkó Márk és Piti Marcell Gaia című kiállításán.

Váratlan meglepetésekkel teli fotográfiai narratívával találkozhatunk Váradi Viktor Előhívás című kiállításán, mely valójában egy családtörténet, és mégsem az. A heterogén képanyag nem hagyományos szempontrendszerek szerint épül fel, a szavakkal felvázolt események Gulyás Miklós megfogalmazása szerint egy kiterjesztett haikuvá állnak össze a TOBE Galériában. Ugyanitt, a Fotóhónap fesztivál utolsó eseményeként, november 30-án nyílik Dora Kontha Soulscapes című tárlata, ahol az alkotó érzékeny, törékeny belső tájképei az instant fotográfia eszközeivel kelnek életre.

0103

Fotó: Anna Püschel: Valóságrétegek (részlet a sorozatból), 2017
The Eriskay Collection

0103

Fotó: Fejér Zoltán György: Műagy, 2019/2021
fotogram Agfa szines papiron; akril és tempera rafestés, 24x30 cm

0103

Fotó: Piti Marcell: Apaföld No. 3, 2019
giclée print, fa keretben / 80×120 cm
A MyMuseum Gallery jóvoltából

0103

Fotó: Váradi Viktor: Előhívás - 36 családi dia 4 perc 20 mp, 2018
archív pigment nyomat, 60×40 cm

Budapesten kívül

Salföldön a Pajta Galéria egészen jövő júniusig tartó tárlata a galéria 30. születésnapját ünnepli. A galériaalapító, a tavaly elhunyt Török László kortárs fotográfiai gyűjteményét reprezentáló, megújult helyszín továbbra is olyan alkotók munkáit mutatja be, akik kezdetektől részt vettek a galéria életében.

Hamarits Zsolt Posztamentum című kiállításán az alkotó személyes emlékeinek testamentumait mutatják be Pécsett, a Halász Rezső Galériában. Szintén Pécsett, a Trezorban Deim Balázs Space című tárlatán találkozhatunk az alkotó experimentális munkáival.

Cegléden a Kossuth Művelődési Központ Kamaragalériája Haller Frigyes tanítványának, a klasszikus fotográfia egyik utolsó, öt éve elhunyt mesterének, Tóth István Művészportrék című sorozatából láthatunk válogatást.

A debreceni Borsos-villa tárlatán a Debreceni Fotóklub és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár gyümölcsöző kapcsolata érhető tetten, ismert irodalmi alkotásokhoz készült képi gondolatokban, könyvillusztrációkban, a Képes Gondolatok című kiállítás látogatásakor.

Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban október 20-tól 2022 január elejéig látogatható Szamódy Zsolt Ez van című retrospektív tárlata. A tatabányai művész három évtizedet átfogó képalkotó munkásságából származó kezdeti táj- és csendéletkompozíciói, ipari emlékek pusztulásáról készített felvételei, a tatai Öreg-tóról készült fotóetűdjei, a tengerpart-képek, vagy az egzotikus vidékeket megörökítő riportfotók is feltűnnek.

0103

Fotó: Török László: Módosulás I., 1980
zselatinos ezüst nagyítás, 60×60 cm

0103

Fotó: Hamarits Zsolt: Posztamentum No. 12., 2020
giclée print, 29,5×20,5 cm

0103

Fotó: Tóth István: Műteremben (Czóbel Béla), 1972
zselatinos ezüst nagyítás

0103

Fotó: Szamódy Zsolt Olaf: Trió, a Vízpart sorozatból, 1991
zselatinos ezüst nagyítás, 40×50 cm

A Fotóhónap2021 kiállításai és eseményei az online elérhető katalógusban lapozhatók át.

Jegyzetek

A Fotóhónap2021 weboldala az alábbi linken érhető el:

Fotóhónap2021