„Cooper ügynök a Twin Peaksből van rám a legnagyobb hatással” – Válogatás Tomasz Kawecki Rejtekhely című sorozatából
22 • 04 • 04Punkt
Tomasz Kawecki (1993) Krakkóban született képzőművész. Második éve tanul a csehországi Opavában, a Kreatív Fotográfiai Intézetben, korábban a Krakkói Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult. A Naga Art Gallery társalapítója. Érdekli az antropológia, az emberek és a tárgyak közötti kapcsolatok, műveihez a természet sajátosságainak különböző megnyilvánulásaiból merít ihletet. Az első önálló kiállítására 2021-ben került sor a Krakkói Fotóhónap keretében, ahol a Rejtekhely című munkája a ShowOFF szekcióban mutatkozott be. Kawecki Rejtekhely című sorozatát 2021-ben LensCulture Art Photography Awards fotópályázatán az egyik zsűritag Pauline Benthede, a Fotografiska International kiállításigazgatója a legkiemelkedőbb munkának jelölte meg.
A Punkt megkereste a fotográfust, aki megírta nekünk, hogy Edward Weston, Ren Hang, Piotr Zbierski és Rayan Mcginley voltak az első fotográfusok, akik komoly inspirációt jelentettek alkotói pályafutásában, mert ők
„lehámozzák a valóság rétegeit, hogy eljussanak a belsejébe, a dolgok rejtett lényegéhez, kompromisszumok nélkül mutatva meg az igazságot. Még ha gyakran át is alakították a valóságot, ez pontosan azért történt, hogy közelebb kerüljenek a tudatukban megjelenő lényeghez. Be kell vallanom azonban, hogy Cooper ügynök a Twin Peaksből van rám a legnagyobb hatással a művészi gyakorlatom szempontjából. Az intuícióra és a tudatalattira hagyatkozó hozzáállás a legnagyobb inspiráció számomra, amikor a kreativitás befolyásolásáról van szó.”
A fotóalbumok közül meghatározóak voltak Dylan Haustor és Paul Guilmonth Sleep Creek című albuma, Jana Hartman Mastering the Elements című fotókönyve, valamint Alec Soth meditatív munkái, Richard Billingham Ray’s a Laugh című könyve és a Diane Arbus An Aperture Monograph című albuma.
Tomasz Kawecki a pandémia miatt bevezetett 2020 márciusi karantén idején elköltözött nagyanyjához, a Witowice Dolne nevű dél-lengyelországi faluba, és úgy döntött, hogy e világ történeteit fényképekben mutatja meg. Kawecki a házban talált régi fényképeket is beépítette sorozatába, amely a Rejtekhely címet kapta.
„Igyekeztem minél többet meríteni nagymamám történetéből is. Átnéztem a fotóalbumjait, és szinte minden róla készült képen a természet veszi körül. Őt is a nagymamája nevelte vidéken, és már gyerekként is szerette a természetet. A részévé vált – ahogy nekem is.”
Kawecki a nagymamáját egy sámánhoz hasonlítja. A faluban lévő háza, ahol gyermekkorában vele lakott, amikor édesanyja még főiskolás volt, egy hatalmas erdő mellett fekszik, tele „varázslényekkel”. Kawecki egész életében mély tisztelettel kezelte e titokzatos helyet. Művészi gyakorlatában éppen ezért sem utasítja el a szimpatikus mágia hatását.
„A nagymamám biológus, mikológiára (gombatan) szakosodott. Emlékszem, amikor fiatalabb voltam, és már nem volt erőm sétálni a kirándulásaink során, felemelt, és a másik kezében egy gombákkal, gallyakkal és egyéb kincsekkel teli kosárral vitt át az erdőn. Megtanított a gombák nevére, elmagyarázta, melyik ehető, és hogyan lehet azonosítani őket.”
– olvashatjuk a LensCulture oldalán. Az évek során egyre több kincs, köztük szárított növények, és egyéb, a természetben található tárgyak (falevelek, csigaházak), valamint Kawecki nagymamája által gyűjtött régi fényképek töltötték be lassan az üres teret a házban.
Amikor 2020 márciusában visszatértek a házba, Kawecki és barátnője úgy döntöttek, hogy az ott talált kiszáradt növényekből szalmabábot készítenek, egy olyan, az európai folklórban mindenütt megtalálható figurát, amely gyakran az évszakok váltakozását jeleníti meg. Szalmabábjukat kivitték egy tóhoz és elégették, Kawecki pedig fényképezőgépével dokumentálta intuitív rituáléjukat.
„Tisztelegni akartunk az eltelt idő és a nagymamám itt tett erőfeszítései előtt. Így próbáltunk párbeszédbe kezdeni a vidékkel – egyfajta rendet teremteni.”
A ház Witowice Dolnéban a gyermekkorom háza. A szemem és azok a szellemek népesítik be, amelyeket életem első éveiben gyűjtögettem nagy odaadással.
Az erdő, amelynek szélén a ház áll, olyan zöld és érintetlen, hogy nem lehet nem találkozni benne varázslatos lényekkel. Visszatérve a mélyére, folytatom kalandjaimat, és újragondolom a megoldatlanul maradt rejtélyeket. Még mindig a válaszokat keresem. A nagymamám volt a kalauzom ebben a birodalomban. Ő volt az, aki elvezetett az erdőbe. A gombákat, köveket és gyökereket a valódi nevükön szólította. Néhánynak antropomorf vonásokat adott, és hazavitte őket. Az évek során ezek a tárgyak megtöltötték a házat. Soha semmit nem dobott ki; ha hazahozott valamit, az örökre vele maradt. A ház vele együtt öregedett meg. Minden valamilyen természetes körforgás része volt.
Gyerekkoromban a padláson aludtunk. A szél, amely a külvilág hangjait hordozta, átfújt a falakon. Azt képzeltem, hogy egy fára épített házikóban alszom az erdő közepén. Dideregtem a szobában fütyülő hegyi széltől, de soha nem féltem. Biztonságban voltunk, mert nagyanyám bűvös amulettjei megvédtek minket. Hatalmas, állatokra emlékeztető gyökerek, növénycsokrok és az öreg kályhára helyezett kavicsok vigyáztak ránk. Békét teremtettek a ház és a sötét erdő között. (Tomasz Kawecki – Aleksandra Przybysz)
Kawecki bízik benne, hogy Rejtekhely című sorozata másokat is arra ösztönöz, hogy felfedezzék saját örökségüket és hátterüket. Nemcsak azért, hogy jobban megértsék őseiket, hanem azért is, hogy jobban megértsék önmagukat.
Tomasz Kawecki munkái ezen a linken tekinthetők meg.