Fókuszban az MFSZ új tagjai – Galyasi Géza Attila

Galyasi Géza Attila 1976-ban született Komlón, 5 éves kora óta azonban Esztergomban él. Az analóg fotográfia ösvényein gimnáziumi évei alatt indult el. A természet elsősorban sajátos formarendjével, organikus rendszertelenségével ragadta meg. Az Esztergomi Fotóklub tagjaként látásmódjában az avantgard és absztrakt formanyelv ösztönző erejét érhetjük tetten. Az analóg fotográfia szerelmeseként nyughatatlan kísérletező, a fotótörténet hőskorából ismert technikák elhivatott (újra)felfedezője. Természeti ihletettségű felvételei mellett kiemelkednek az urbánus tér elhagyott ipari terepein, régi gyárakban készült fotósorozatai, amelyeket a korábbi természetjáró struktúrákra rácsodálkozó szemléletével örökít meg. (Az egykori esztergomi szemüvegkeretgyár, a Granvisus belső tereiről készült Szemker-sorozat 2011–ben, az ugyancsak esztergomi Szerszámgépipari Művekben fényképezett SZIM-sorozat képei 2021–22-ben készültek.) Ezek a szekvenciát alkotó enteriőrképek az ember által épített környezet, a természet körforgásából ismert pusztulás, és a hiány, (az űr) szintézisével sajátos belső csendet és békét közvetítenek. A fekete-fehér felvételek különös ötvözetei a részleteket kirajzoló kontrasztoknak és a nagy felületeket puha foltokban képre játszó fényeknek és árnyékoknak. A jellegzetes ipari torzók töredékességükkel Galyasi olvasatában egyszerre szólnak az emberi élet múlandóságáról és a teremtett világ rendjéről. (Szabó Ágnes)

Galyasi Géza Attila: szemker

Galyasi Géza Attila szemker címet viselő fotósorozata kifinomult lépések szekvenciája. A bejárt terep, amelyen a fotók készültek bárhol lehetne az országban, hiszen a régen kiürült és kifosztott, célját vesztett gyárépület közelmúltunk jellegzetes ipari mementója. A védőháló mögött málló vakolat, betört ablakok, időtlen betonlépcsők elhagyott tereit halk magabiztossággal, a természetjáró tisztes - mert tisztességes - távolságot tartó lépésével közelíti Galyasi. Az így feltáruló enteriőrök már nem az egykori szemüvegkeretgyár szomorú emlékei, sokkal inkább egy letisztult belső optika képei.

A természetfotósként induló művész korábbi munkáit jellemző rend - az apró részletek mozdulatlan ritmikája, felületeinek állandó szépsége - szervezi a szemker-képeket is. Különös figyelemmel keresi és találja meg az enyészpontot, amelyben találkoznak a gyárépület funkciótól megfosztott belső terei: Galyasi megáll ott, tiszteletben tartva a tárgyak részletei és a tér saját dimenziói közti egységet, a hely belső rendjét. A természet belső vonásaira figyelmes ember a fények mentén komponálja a roncsok enteriőrjeit. A rend erőteljes kontraszttal válik felületté: ablakkeretek falra vetülő árnyékai, hiányzó ajtók feketéi, az ablakon át beszüremlő fény hanyagul vetülő szőnyegei, falicsempe fekete-fehér vonalhálója által. Galyasi olykor absztrakcióig fokozza a realitást, átjárhatóságot biztosítva a látott reális és a síkok játékával absztrakt felé induló látvány között. (Szabó Ágnes)