Menü

„Célom, hogy megmutassam az igazságot” – kiállítással tiszteleg egykori oktatója, W. Eugene Smith előtt az arizonai egyetem

24 • 01 • 14Kéri Gáspár

Az amerikai Center for Creative Photography (CCP) kiállítást rendezett W. Eugene Smith munkáiból A Life in Pictures címen. A fotográfus hagyatékát is kezelő archívum és kutatóközpont a University of Arizona tucsoni campusán működik, a tárlat rendhagyó koncepcióját az adta, hogy Smith jelentőségét és fotográfiai gyakorlatát a társművészetekkel, valamint számos tudományággal kontextusban vizsgálja. 

A Life magazin és a Magnum Photos fotóriportere, W. Eugene Smith 1978-ban, ötvenkilenc évesen agyvérzésben hunyt el az arizonai Tucsonban, ahová egy évvel korábban költözött azzal a céllal, hogy a University of Arizona oktatói gárdáját erősítse. Hagyatéka halála után került a CCP kezelésébe, amely most negyvenöt fényképén és öt sorozatán keresztül – háborús fotográfiák, Nurse Midwife, Jazz Loft, Hitachi Corporation, Minamata –, valamint dokumentumok segítségével tesz kísérletet arra, hogy tudományos eszközökkel vizsgálja a fotográfus életművét. A kiállításnak a CCP által működtetett Alice Chaiten Baker Interdisciplinary Gallery ad otthont.

„Végezte a saját maga által kijelölt küldetést, hogy megragadja az élet működését, a világ valóságát, humorát, tragédiáit, más szóval az életet úgy, ahogy van.”

– nyilatkozta Rebecca Senf, a CCP vezető kurátora.

William Eugene Smith 1918-ban született a Kansas állambeli Wichitában, első fényképeit tizenöt évesen készítette egy helyi lap számára. Egy évet járt a szülővárosában működő Notre Dame University-re, majd inkább New Yorkba költözött, ahol bekapcsolódott a New York Institute of Photography képzéseibe. 1937-ben kezdett dolgozni a Newsweek-előd News-Week-nél, ahonnan záros határidőn belül elbocsájtották, mivel nem volt hajlandó középformátumú kamerát használni. A Leica-méret mellett viszont élete végéig kitarott, stílusteremtő képi világával pedig maradandót alkotott. A második világháború idején előbb a Flying magazin, majd a Life számára készítette tudósításait a csendes-óceáni hadszíntérről, s már ekkor kitűnt fényképeinek humanista megközelítésmódja. Végül sebesülése vetett véget haditudósítói tevékenységének, amit két év lábadozás követett.

1947 és 1955 között ismét a Life számára dolgozott, elkészítve első jelentős és műfajteremtő munkáit, köztük a Country Doctor, Spanish Village, Pittsburgh vagy az Albert Schweitzert bemutató Man of Mercy sorozatokat; de ugyancsak ekkor készült a kiállításon is látható Nurse Midwife is. Már ezekben az években megnyilvánult fanatikus elköteleződése témái iránt, amely sajátos irányt vett hosszú távú munkáival, megteremtve a dokumentarista fotográfián belül az esszé műfaját. Nem kevés konfliktust követően hagyta ott 1955-ben a Life-ot, majd csatlakozott a Magnumhoz, melynek 1957-ben lett teljes jogú tagja. A képszerkesztők által gyakorta sok problémát okozó, kellemetlen figurának tartott Smith végre addig munkálkodhatott sorozatain, ameddig azt jónak látta. A Manhatten szívében készített Jazz Loft című anyagán is éveken keresztül, 1957 és 1965 között dolgozott, nem csak fotókon, de mozgóképen és hangfelvételeken is megörökítve a keleti parti jazz életének fontos momentumait. Munkássága egyik legmegrendítőbb hosszú távú esszéjét a japán halászfalu, Minamata higanymérgezést szenvedett lakóiról készítette el a hetvenes években, az elsők között fókuszálva megdöbbentő erővel az ipari tevékenységek felelőtlen és embertelen gyakorlatára. A Minamata sikerével ellentétes irányban romlott Smith egészségi és mentális állapota, ezért is próbáltak segíteni barátai azzal, hogy egyetemi katedrát szereztek számára Tucsonban, ahol a tanítás mellett archívumát is rendszerezni kezdte; ám idő előtti halála ebben már megakadályozta.

„A fénykép a legjobb esetben egy halk hang, ám néha – csak néha – egy fotográfia vagy annak egy csoportja tudatosságra csábítja érzékszerveinket. Sok múlik a nézőn; bizonyos esetekben a fényképek elegendő érzelmet képesek megidézni ahhoz, hogy katalizátorként szolgáljanak a gondolkodáshoz.”

Smith örökségét az 1980-ban alapított W. Eugene Smith Memorial Fund élteti tovább, amely minden évben olyan fotográfusokat díjaz, akik a humanizmus szellemében, hasonló elkötelezettséggel és kivételes teljesítménnyel dolgoznak munkáikon. Mindamellett az örökség tudományos vizsgálatában fontos állomást jelent a Center for Creative Photograpy március 2-áig látható kiállítása.

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Untitled, 1960s Gelatin silver print 8 3/16 x 12 5/16 in. (20.8 x 31.2 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.129.30

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Newsmen covering Environmental Minister Takeo Miki's tour of Minamata, ca. 1972 Gelatin silver print 10 1/2 x 15 9/16 in. (26.7 x 39.5 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive/Gift of Aileen M. Smith © Aileen Mioko Smith 82.136.76

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Untitled, 1951 Gelatin silver print 9 11/16 x 13 1/4 in. (24.6 x 33.7 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.116.39

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Untitled, ca. 1961 Gelatin silver print 15 5/16 x 10 5/16 in. (38.9 x 26.2 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.132.13

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Frontline Soldier with Canteen, 1944 Gelatin silver print 13 3/8 x 10 3/8 in. (34 x 26.3 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.102.438

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Untitled, ca. 1957 Gelatin silver print 4 5/16 x 6 1/2 in. (10.9 x 16.5 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.128.20

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Ronnie Free Untitled, 1960s Gelatin silver print 19 7/16 x 12 13/16 in. (49.3 x 32.5 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.131.9

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Aircraft Carrier and Destroyer of Naval Task Force 58, the South Pacific, 1943 Gelatin silver print 10 7/16 x 13 1/2 in. (26.5 x 34.3 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.102.3

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Maude Awaiting Delivery, 1951 Gelatin silver print 12 13/16 x 9 15/16 in. (32.5 x 25.3 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive/Gift of the artist © The Heirs of W. Eugene Smith 82.116.99

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Steelworker with Goggles, 1955 Gelatin silver print 10 15/16 x 9 5/16 in. (27.8 x 23.6 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive/Gift of the artist © The Heirs of W. Eugene Smith 82.123.182

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Fishing in Minamata Bay, ca. 1972 Gelatin silver print 8 3/4 x 13 1/16 in. (22.2 x 33.1 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive/Gift of Aileen M. Smith © Aileen Mioko Smith 82.136.118

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Untitled, 1960s Gelatin silver print 7 9/16 x 11 11/16 in. (19.2 x 29.7 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.131.2

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Untitled, 1961 Gelatin silver print 9 1/8 x 11 5/8 in. (23.2 x 29.6 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive © The Heirs of W. Eugene Smith 82.132.60

0103

Fotó: W. Eugene Smith: Maude Awaiting Delivery, 1951 Gelatin silver print 12 13/16 x 9 15/16 in. (32.5 x 25.3 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive/Gift of the artist © The Heirs of W. Eugene Smith 82.116.99

0103

Fotó: W. Eugene Smith: The Walk to Paradise Garden, 1946 Gelatin silver print 14 11/16 x 11 15/16 in. (37.3 x 30.4 cm) Center for Creative Photography, University of Arizona: W. Eugene Smith Archive/Gift of the artist © The Heirs of W. Eugene Smith 82.121.1

Jegyzetek

W. Eugene Smith: A Life in Pictures
Center for Creative Photography, University of Arizona
2023. szeptember 2. – 2024. március 2.