Menü

Egy véletlenül arra keveredett turista is szerepel a világ egyik leghíresebb lemezborítóján

24 • 05 • 22Princz Zsófia

1969-ben egy amerikai turista, Paul Cole londoni látogatása során megunta a múzeumról múzeumra járást és inkább az Abbey Roadon sétálgatott, amíg a feleségére várt. Cole nem is sejtette, hogy rögtönzött felfedezőútja oda vezet, hogy minden idők talán leghíresebb albumborítóján szerepel majd.

A Beatles utolsó stúdióalbumának, az Abbey Road borítóján Iain Macmillan ikonikus képe látható, ahol a zenekar tagjai – Lennon, Starr, McCartney és Harrison – az Abbey Road egyik zebráján kelnek át. A fotózás mindössze 10 percig tartott, amíg egy rendőr segített a forgalom irányításában. A Beatles tagjai többször is átkeltek az úttesten, közben Macmillan folyamatosan fényképezte őket. A fotózás napján szokatlan hőség volt észak Londonban, ezért az elkészült hat fotóból 4 képen McCartney-t mezítláb láthatjuk, a többin szandált visel. A fotózás után McCartney nézte át a negatívokat és az ötödik képet választotta ki az album borítójához. A kép bal oldalán, Harrison feje fölött egy fehér Volkswagen bogár parkol, ami az egyik lakóé volt. Miután megjelent az album, a kocsi rendszámát – LMW 281F – többször is ellopták a rajongók. A kép jobb oldalán látható amerikai turistának – történetünk főhősének – az album megjelenéséig fogalma se volt arról, hogy aznap lefényképezték.

0103

Fotó: Iain Macmillan: Abbey Road. Album cover.

0103

Fotó: Iain Macmillan: Abbey Road. (részlet)

Cole évekig titkolta történetét, mígnem egy újság felkérte az olvasókat a Beatles-történeteikre, Cole pedig az övével válaszolt. Hamarosan a média őrületének középpontjában találta magát. – olvashatjuk a PetaPixel cikkében. A világhírű képen Cole barna kabátban és szemüvegben, csípőre tett kézzel látható, amint a Beatles tagjai felé néz. „Véletlenül felnéztem, és láttam, hogy azok a srácok úgy sétálnak át az utcán, mint egy sor kacsa” – mondta Cole.

„Egy rakás tökfilkónak gondoltam őket, mert eléggé feltűnően néztek ki abban az időben. Londonban nem sétálgattak mezítláb az emberek.” Cole 2004-ben a The Palm Beach Postnak azt nyilatkozta, hogy nem érdekelte a Beatles, és nem is gondolt sokat a találkozásra, amíg a felesége, aki orgonista, meg nem vette az Abbey Roadot, hogy megtanuljon belőle egy számot egy esküvőre. Cole ekkor fedezte fel képmását a lemezborítón, melyről így mesélt az interjúban:

„Kétszer is megnéztem, és azt mondtam: Hé, ez én vagyok! Azt szoktam mondani az embereknek: Nem veszitek észre, de egy olyan emberrel beszélgettek, akinek a fotója a világon több millió ember otthonában megtalálható.”

A 2006-ban elhunyt Macmillan korábban így nyilatkozott az 55 évvel ezelőtt készült fotóról:

„Az a kép, amit végül a borítóhoz választottunk a hat képből az ötödik volt. Ez volt az egyetlen fotó, ahol mindenkinek tökéletes V alakban áll a lába... A kép egy ikon lett a 60-as években. Talán valóban így van. Szerintem az egyszerűsége miatt lett ilyen népszerű... Ezen felül egy olyan fotó, amivel mindenki azonosulni tud. Egy olyan hely, ahol még ma is sétálnak az emberek.”

A kereszteződés azóta is népszerű zarándokhely a rajongók körében.