Menü

Minek köszönhető Robert Mapplethorpe képeinek töretlen népszerűsége?

24 • 08 • 26Szabó Benedek

A híres amerikai fotográfus, Robert Mapplethorpe fényképei az utóbbi években talán népszerűbbek, mint valaha. Idén, 2024 tavaszáig négy önálló kiállítást is bemutattak már műveiből. Mapplethorpe képei London, Párizs, New York és Los Angeles vezető galériáiban is helyet kaptak, amelyekben neves kurátorok működtek közre a kiállítások megszervezésében. Úgy tűnik, nem csak a közönség figyelmére tarthatnak igényt Mapplethorpe fényképei, mivel számos galéria, műgyűjtő és divatipari cég is érdeklődik a művész munkái iránt. Vajon mi lehet az oka annak, hogy az 1989-ben elhunyt alkotó munkái éppen napjainkban kapják talán a legtöbb figyelmet?

Amikor Robert Mapplethorpe-ot alig 40 éves korában AIDS-szel diagnosztizálták, elkeseredésében elhatározta, hogy az összes fényképét, nagyítását és filmnegatívját megsemmisíti. A kezdeti sokk után azonban úgy döntött, helyesebb, ha gondoskodik hagyatéka utóéletéről. A művész végül egy évvel halála előtt létrehozta a Robert Mapplethorpe Alapítványt. Sok szakértő úgy véli, hogy a fotográfus jól döntött, amikor elhatározta, hogy nem családtagjaira vagy élettársára, hanem külső, független szakemberekre hagyja életművének kezelését.

A művész hagyatékát kezelő alapítványt most Michael Stout igazgatja, aki ügyvédként szerzői jogi szakértőként is tevékenykedik. Ahogy az igazgató az ARTnewsnak elmondta, becslései szerint Mapplethorpe körülbelül 14 000 nagyítást hagyott hátra, amelyek nagyjából 2000 negatívról készülhettek. Ezeken felül néhány szobor, objekt és installáció is helyet kapott a gyűjteményben, amelyben még a művész kevéssé ismert polaroidjait is őrzik. Az igazgató azt is elmondta, hogy az elmúlt években Mapplethorpe hagyatékának kezelése egyre bonyolultabb feladat, mivel jelenleg világszerte 15 galéria kezeli a hagyatékból származó eladásokat. Többek között találhatunk ilyen galériát Észak- és Dél-Amerikában, Európában, illetve Ázsiában, Szöulban is. Ezekkel az intézményekkel bonyolult megoldani a folyamatos kapcsolattartást, illetve nyomon követni egyes Mapplethorpe-képek eladását.

0103

forrás: www.instagram.com/robertmapplethorpefoundation/

Az alapítvány másik fontos feladatának tekinti a kiállítások és az eladások szervezése mellett a márkakapcsolatok ápolását. A kezdeti időkben az alapítvány csak papíralapú termékeket, például képeslapokat, naptárakat és posztereket licencelt, ám jelenleg többek között a Chrome Hearts és a Honey Fucking Dijon luxusmárkák azok, amelyek megvásárolták egyes Mapplethorpe-képek jogait. Az alapítvány igazgatója elmondta, igyekeznek olyan döntéseket hozni a művész képeivel kapcsolatban, amelyekről úgy hiszik, hogy a művész is egyetértene.

Ezenfelül azonban fontos szempont az is, hogy új együttműködéseket is kezdeményezzenek, ezzel is népszerűsítve a művész alkotásait. Az alapítvány ennek szellemében a nyári Art Basel kiállításra is készült néhány eladásra szánt Mapplethorpe-művel, illetve részt vesz más, nem eladási célú kiállítás szervezésében is. Nemrég a New Hampshire-i Currier Museum of Art nyitotta meg Filippo de Pisis és az amerikai fotográfus képeiből rendezett kiállítását, amelyen az amerikai fotográfus és a kortárs olasz festő munkái egymás mellett szerepeltek. Ezen együttműködések nyomán számos látogató találkozhatott Robert Mapplethorpe alkotásaival, amelyek a mai napig meghatározó jelentőséggel bírnak a művészeti életben.

Jegyzetek

Patti Smith szívszorító levele – mely már nem jutott el Robert Mapplethorpe-hoz – ezen a linken olvasható el.