Milyen képeket tartunk meg, és miért törlünk? – A mindennapi fényképezés pszichológiája

A fényképezés folyamata számos olyan tényezőt foglal magában, amelyre képkészítés közben kevésbé lehet reflektálni. A munkát éppen úgy hatják át a tudatos, kognitív alapú döntések, mint az intuitív aspektusok. A terepmunkán, a megrendelésre vagy a stúdióban létrejövő felvételek elkészítését követően hasonlóan összetett folyamat következik, amely során az egyértelműen rontott képek kiszelektálása után alaposabb válogatás történik. A fénykép sorsa lényegében ekkor dől el, itt derül ki, hogy része lehet-e egy családi albumnak vagy nyilvánosságra kerülhet-e. A felvételek elbírálása, egymáshoz történő hasonlítása, majd a legjobbak megtartása a szakmai szempontok mellett egyéni szempontokat is igényel, a döntés tehát művészi, esztétikai és pszichológiai szempontokból is megközelíthető, amelyek részletesebb megértése akár a saját fényképezési és kiválasztási gyakorlatoknak is új perspektívákkal szolgálhat.

Amikor a fényképek sokaságából törlésre, megosztásra, vagy akár alkotói portfolióba beválasztásáról születik döntés, változatos szempontok kerülhetnek elő, ám ezt megelőzi a képek elkészítése. Már a fényképezés közben nagy szerep jut az exponálást végző személy saját szempontrendszerének, ugyanakkor igen sok múlik a képkészítés technikai feltételein is, hiszen ez is irányíthatja az alkotót, meghatározza a művészi formanyelvet.[1] Egy olyan digitális fényképezőgép például, amely a beállítások megtételében különféle támpontokat ad, fényértéket mér, rekesz- vagy zárbeállításokat javasol és eközben az expozícióról is visszajelez, több intuíciót engedhet meg. Ezzel szemben a kevesebb elektronikát használó, vagy teljes mértékben analóg gépek gyakran több odafigyelést igényelnek, például precízebb fénymérést. Hasonlóan kisebb tér nyílhat az azonnali képbeállítások módosítására, de a modern, digitális fényképezőgépek szinte mindegyike lehetővé teszi a képkivágás egyszerű változtatását vagy a gépen belüli képstílusválasztást.

Első látásra úgy tűnhet, hogy a könnyebb kezelés és a több módosítható beállítás nagyobb teret engedhet a szabad alkotásnak, és ezzel kedvez a képkészítőnek. Ugyanakkor az is fontos szempont, hogy a rengeteg beállítás el is terelheti a figyelmet a fényképezés témájáról, illetve lényeges, hogy a digitális munka során az alkotó nincs rákényszerítve arra, hogy a lehető legkevesebb, ezzel egy időben pedig a legjobb felvételt készítse el. A döntési lehetőségek sokasága megnehezítheti a döntést, hiszen több lehetőség több kockázatot is jelent, amelyek között nehezebb mérlegelni.[2] Amíg a digitális technikával több tízezer, a különféle tárhelyszolgáltatásokkal pedig lényegében végtelen számú felvételt készíthet el és tarthat meg, addig a nyersanyagra dolgozó fotográfus határok között mozog. Ez nemcsak azért van így, mert egy hagyományos filmtekercsre általában csak 36 felvétel fér,[3] hanem azért is, mert a nyersanyag megvásárlása és előhívása több ezer forintos költség.

Az analóg technika éppen azért eredményezhet alaposabb munkát, mert összpontosítottabb alkotói jelenlétet feltételez. Az intuíció azon is sokban múlik, hogy a fotográfus mennyire tud jelen lenni az adott környezetben, ahol fényképezik. A jelenlétet nagyban elősegítheti, hogy az exponálásoknak nagyobb a tétje – akárcsak a nyersanyag költségei miatt –, mint a digitális technikáknál. Utóbbi eljárás éppen emiatt több képet is eredményez, amelyek szelektálása nagyobb feladat, szintén a döntési lehetőségek sokasága miatt. Pszichológiai kutatások többször rámutattak, hogy a nagy választék, bár kezdetben lehet vonzó, később váratlan módon visszavetheti a választási motivációt.[4] Az amatőr fényképezésben a legjobb megtartandó képek kiválasztásának gyakran fontos szempontja a megoszthatóság, amely magát a képkészítést is motiválhatja. A közösségi média felületei arra is lehetőséget biztosítanak, hogy valamilyen énképet alkothassanak magukról a felhasználók. Az énreprezentálás szempontjából szelektált képek tudatos folyamatként lesznek kiválasztva, ami érdekes módon hasonló ahhoz a folyamathoz, amelyben a professzionális fotográfusok válogathatnak elkészült munkáik közül.[5]

A professzionális felhasználás szelektálásában az intuíció azért kaphat kisebb szerepet, mert a megrendelő szempontjai elsőbbséget élveznek. Ebben az esetben is érvényesülhet az intuitív, az első benyomás érzéseit követő választás, ám sokszor a fotográfus a megrendelő fejével is gondolkodik: ez a kognitív munka pedig inkább a tudatos döntéshozatalhoz kerül közelebb, mint a sugalmazásszerű munkához. Az összpontosítás mindkettőnél adott, csak a figyelem fókusza változik: a kívülre (egy esetleges megrendelőre, az igényeire), vagy a belülre (saját érzelmi világra) összpontosítás egyszerre nem történhet meg, a figyelem azonos időben csak egyik felé irányulhat.[6] Mindez azt jelenti, hogy osztott figyelemről ebben az esetben nem lehet beszélni, az ugyanakkor nagyon is elképzelhető, hogy a döntési láncolatban mindkét szempont helyet kap. Az alkotónak ehhez külön-külön kell elvégezni mind a kétfajta kiválasztási folyamatot, ami érzelmi és értelmi feldolgozási rendszereket is jelent.[7] Ez az egyik fontos oka annak, hogy ez a művelet tovább tart: az emberi tudat viszonylag hosszabb ideig képes egy adott problémára koncentrálni, emiatt alkalmas arra, hogy alaposabban mérlegeljen.[8]

Hasonló szempont kerülhet előtérbe akkor is, ha esetleg egy fotográfus fényképét nem maga az alkotó választja ki, hanem például egy munkatársa, egy szerkesztőség, vagy egy magánmegrendelő. Ezekben az esetekben általában már egy előszelektált képanyagból válogatnak, a szelektáló így nem a képek alapvető minőségét vizsgálja – nem rontott-sikerült dichotómiában gondolkodik –, hanem a már előszűrt képek között keresi meg és választja ki az igényeinek leginkább megfelelőt.

Itt szintén lehetséges egy kettéválasztás. Amíg például egy esküvői fényképsorozatnál az ifjú pár inkább érzelmi szempontok alapján választ, addig egy reklámügynökség szakmai szempontokat részesíthet előnyben, vagyis hasznosságfüggvények mentén történik a választás.[9] A két helyzet ebből a szempontból ugyan ellentétesnek tűnhet, a képlet azonban nem ennyire fekete-fehér. Az ifjú pár választásában bizonyos szakmai szempontok könnyen felmerülhetnek, de a professzionális munkatárs szelektálásában is megjelenhet az érzelmi töltet,[10] akár akkor is, amikor egy modellről készült, egyenletesen jó minőségű képek közül kell egyet kiválasztania, amely később óriásplakátra kerülhet. A túlzott egyéni elhúzásokat az ügynökségek általában éppen ezért úgy védik ki, hogy több embert vonnak be a döntési folyamatba, így több szempont is előkerülhet, ezért a végső választás jó eséllyel nem egyetlen ember szubjektív döntését tükrözi. A szakmai – vagyis tapasztalatalapú – döntések szintén torzíthatnak, akár egyéni, akár a szakmából adódó szempontok miatt.[11] Egy műgyűjtő bizonyára az adott munka művészi színvonala mellett a befektetési szempontjait is figyelembe veszi, egy esztéta a kép művészetfilozófiai vagy társadalmi hatása felől közelít, egy művészettörténész pedig az adott munka előképeit, rendszerben történő elhelyezését is figyelembe veszi, amikor egy konkrét kép kiemeléséről vagy mellőzéséről dönt.

A vizsgált helyzet világosnak tűnik, azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai és az érzelmi, vagy egyéni impressziók mentén született döntések nem rangsorolhatók, az egyik nem érvényesebb, vagy előrébb való a másiknál. Ha egy művészi minőségű alkotás megítélése a kérdés, egyik szempontot sem lehet negligálni, hiszen maga a fénykép is fények és színek keltette benyomásokból, illetve technikai paraméretekből áll.[12] Művészetesztétikai vagy művészetfilozófiai megítélései kétségkívül eltávolítják az értelmezést egyéni pszichológiai aspektusaitól, de a műalkotást befogadó szubjektív természetét is érdemes szem előtt tartani, amikor a megítélés és kiválasztás folyamata a kérdés.