1865. március 4-én Washingtonban megállás nélkül szakadt az eső. A Capitolium lépcsőjénél összegyűlt tömeg felett épp akkor tört át a napfény, amikor Abraham Lincoln szólásra emelkedett második beiktatási ceremóniáján. Alexander Gardner ekkor készült felvétele – amely alig egy hónappal a polgárháború vége és az elnök elleni merénylet előtt született – központi darabja annak a harmincöt darabos 19. századi együttesnek, amelyet az intézmény a napokban szerzett meg.
A gyűjteményezési stratégia fókuszában álló polgárháborús blokkban Barnard Sherman és Russell munkái a konfliktus fizikai következményeit rögzítik. Barnard Sherman tábornok seregével vonult végig a déli államokon, és az Atlanta körüli erődítmények romjait, a tüzérségi állásokat és a letarolt tájat dokumentálta. A nedves kollódiumos eljárás percnyi expozíciós ideje technikai gátat szabott az akció megörökítésének – ez a kényszerű statikusság azonban Barnardnál kompozíciós fegyelemmé alakult. Felvételein a pusztítás anyagi tényként, roncsolt topográfiaként jelenik meg. Andrew Joseph Russellnek az Uniós Hadsereg alkalmazásában készített felvételei, így az újjáépített Bull Run-i vasúti hídról készült fotója, egyszerre logisztikai feljegyzés és feszes, szerkezeti kompozíció.
A történeti anyag mellett a galéria több mint száznegyven modern és kortárs fotográfiával gazdagodott. A gyűjteménybe került Ilse Bing, Florence Henri, Albert Renger-Patzsch és Josef Sudek munkássága, továbbá Sebastião Salgado Genesis (2004–2011) című sorozata is. Salgado ötven darabból álló, platinanyomatokból álló portfóliója az emberi kétkezi munka, a természeti erők és a globális változások viszonyát vizsgálja.
A beszerzés stratégiai céljait E. Carmen Ramos, az intézmény vezető kurátora és műtárgyvédelmi igazgatója így összegezte: „Ez az akvizíció mély történelmi relevanciájú műveket egyesít olyan élő alkotók munkáival, akik ma is alakítják a művészeti párbeszédet. Ezáltal kulcsfontosságú területeken tágítja a gyűjteményünket, különös tekintettel a fotográfiára és a szobrászatra.”
A polgárháborús felvételek múzeumi kontextusba helyezése révén ezek a képek végleg kilépnek a történeti illusztrációk szerepköréből, és eredeti esztétikai súlyukkal válnak a nemzeti vizuális emlékezet részévé.
