A Magyar jókedv és szomorúság című cikket John Patric írta, amelyet saját maga és Hans Hildenbrand, valamint egy Vadas Ernő fotográfia mellett Balogh Rudolf színes és fekete-fehér képeivel illusztráltak. Cikkünkbe az 1938-ban publikált 55 oldalas riport képeiből válogattunk.
A kiegyezés után időszerűvé vált Buda és Pest szabad királyi fővárosok, a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Óbuda mezőváros és a Pest vármegyei Margit-sziget egyesítése, amit az országgyűlés 1872-ben meg is szavazott. Ennek eredményeként létrejött Budapest 1873. november 17-én a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. Az azóta eltelt 150 évben a fotográfusok többféle technikával örökítették meg a fővárost, mai születésnapi cikkünkben ezekből a képekből válogattunk.
2023-ban a Leica Picture of the Year elnevezésű díjat a New York-i Magnum fotográfus, Elliott Erwitt kapta Bulldogs című New York-ban készült felvételéért. Az a közhely, hogy a kutyák és gazdáik gyakran vizuálisan is hasonlítanak egymásra, ezen a 2000-ben készült fényképen is erőteljesen megmutatkozik. A kutya tematika egyébként nem véletlen, hiszen egyik kedvelt témáját a kutyák jelentik, és mindig ezek voltak a legnépszerűbb alkotásai.
Valamikor 1969 körül William Eggleston (1939) egy memphisi külváros elhagyatott utcáján üldögélt és azon tűnődött, vajon mit lenne érdemes megörökítenie. Hamar megakadt a szeme egy elfelejtett triciklin és fényképezőgépével a járdaszegélyen egyensúlyozva hamisítatlanul egyedivé tette az egyébként jelentéktelen látványt. A fotográfus egy ikonikus vintázs nagyítását 317.500 amerikai dollárért árverezték el 2023. október 11-én New Yorkban a Phillips árverésén.
„A kép felháborítja a nőket, dühösek lesznek tőle. Azt mondják: »Az a szegény nő! Az lenne a normális, hogy a fenyegetettség érzete nélkül járjunk-keljünk.« A lehető legkedvesebben el szoktam magyarázni ilyenkor, hogy egyáltalán nem éreztem félelmet. Szó sem volt veszélyről, mert azok teljesen más idők voltak.”
Hiroshi Sugimoto 1976-ban kezdte el a Theaters című sorozatát régi amerikai filmszínházak és autósmozik fényképezésével. Akkor még csak 28 éves volt, és már egy ideje olyan projekteken dolgozott, amelyekhez különböző időtartamú expozíciókra volt szükség. Nagy formátumú fényképezőgépét és az éppen futó film vetítőjét fényforrásként használva Sugimoto teljes mozifilmeket örökített meg egyetlen állóképben. Minden egyes egész estés film eredménye egy világító fehér doboz volt, amely finoman megjelenítette az összes lefényképezett tér építészeti részleteit.
Az Annie Leibovitz At Work című album azt mutatja meg, hogy a világhírű fotóművész hogyan készíti a képeit. Leibovitz nem csak azokat a fiatal fotográfusokat és olvasókat szólítja meg, akik érdeklődnek a fotográfusok tevékenysége iránt, hiszen valószínűleg minden olvasó le lesz nyűgözve ettől a gazdagon bemutatott fotográfiai anyagtól. Az albumba került témák közé tartozik a fotóriporteri- és stúdiómunka, a táncosok és sportolók fényképezése, az írókkal való munka, valamint az analógról a digitális fényképezőgépekre történő átállás bemutatása. A könyv eredetileg 2008-ban jelent meg, és jelenleg is Leibovitz legkeresettebb könyve. Az album az archive.org oldalon online is elérhető.
A program tudása a 2021 előtt tanult dolgokra korlátozódik, és egyes válaszai elavultak lehetnek. Nehéz belőle konkrét véleményt kicsikarni, így a „Ki a legjobb…” típusú kérdésekre is sokszor egymásnak ellentmondó válaszok érkezhetnek. Ennek ellenére nemrég a Reddit Leica subjában megjelent egy hír, hogy a ChatGPT összeállította minden idők 20 legjobb fotográfusának, a 20 legjobb street fotográfusnak, valamint a 20 legjobb, Leicával dolgozó alkotóinak listáját.
Cikkünkben összegyűjtöttünk nyolc olyan turisztikai látványosságot, ahol a fényképezőgépet biztosan a zsebben kell tartani. Van, ahol kulturális, vallási, vagy éppen örökségvédelmi okokból tiltják, hogy a turisták megörökítsék a neves tájakat, épületeket, szobrokat vagy síremlékeket, de olyan is akad, ahol maga a látvány jogvédett.
100 éve született Marc Riboud, aki annak a fotográfus generációnak tagja, amely a második világháború utáni időszak idején a humanizmus középpontba helyezését tekintette munkája lényegének.
A számos nyelvtudása mellett Morath termékeny napló- és levélíró is volt; a szavak és képek iránti kettős tehetsége különlegessé tette őt kollégái között. Morath sokat és gyakran szórakoztatóan írt fotográfiai témáiról. Bár életében ritkán publikálta ezeket a szövegeket, a posztumusz kiadványok munkásságának főleg erre az aspektusára összpontosítottak.
A tizenkilencedik század második felében az információáramlás felgyorsítása komoly kihívást jelentett. Több helyen – például Magyarországon is – az évszázad végén már működtek hírügynökségek és távirati irodák. A napilapok és más újságok, majd a rádiók gyakran használták ezeket, hogy az ország és a világ híreiről több információhoz jussanak, majd azokat közreadhassák.
Itthonról nézve irigylésre méltó problémával szembesült a brit közélet, miután egy Twitter bejegyzés nyomán a sajtót is letaroló, még III. Károly koronázását is elhomályosító parázs vita bontakozott ki arról, hogy a nálunk is használatos, közúti ellenőrzést jelző tábla ikonja vajon tényleg egy klasszikus, 19. századi harmonika kihuzatos fényképezőgépet ábrázol?
Bár művészete szemléletmódjában rokonítható volt Cartier-Bressonéval távol állt tőle a purizmus, nem ragaszkodott munkamódszerhez sem: egyaránt jelen volt a türelmes, a környezetébe beolvadó, a megfelelő pillanatért órákig várakozó utcai fotográfus, és a felvételeket, nyersanyagokat szétbontó, átíró laboráns, manipulátor.
1873. május 13-án született Léon Gimpel, francia fotográfus, aki a fotótörténet nagykönyvébe azzal írta be magát, hogy ő volt a világon a legelső fotóriporter, akinek egy francia képesújság (L’Illustration) színes nyomtatásban jelentette meg fényképeit.