A Magyar Fotográfiai Múzeumban látható Schäffer Zsuzsa: Természetes fény. 1/125 másodperc című kiállítás 2025. május 24-ig várja a látogatókat Kecskeméten. A tárlat középpontjában a mindennapi környezetünk apró, sokszor észrevétlen részleteinek szépsége áll.
Lőrinczy György teljes hagyatéka, az alkotó özvegyével megkötött szerződés alapján 2024 nyarán a Magyar Fotográfiai Múzeumban került elhelyezésre. A műtárgyegyüttes átvételének célja, hogy a 2026-ban megnyíló Nemzeti Fotóművészeti Múzeum a műveket feldolgozza és bemutassa, illetve az ország legmodernebb műtárgyraktárában, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban kerüljenek méltó megőrzésre.
Karl Blossfeldt (1865–1932) a növényvilág lenyűgöző részleteit tárta fel makrofotóival, amelyek a tudományos precizitást és az esztétikai látásmódot ötvözik. A Magyar Fotográfiai Múzeumban 2025. március 22-ig látoghatható Válogatás Karl Blossfeldt fotogravürjeiből című kiállítás, ahol a fotóművész 62 ikonikus növénytanulmányát láthatjuk.
Az 1924-ben született Dorothy Bohm a brit fotográfia egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek pályafutását az emberi tapasztalat lényegének megragadásában tanúsított kifinomult érzéke és a fotográfia iránti rendíthetetlen elkötelezettsége határozta meg. Korai éveit Kelet-Poroszországban töltötte, ahol egy tehetős családban nőtt fel. A politikai feszültségek fokozódásával azonban élete drasztikus fordulatot vett, és elindította azon az úton, amely Angliába és egy figyelemre méltó fotográfusi karrierhez vezetett.
Az elmúlt évtizedben több kiadvány is megjelent, amely a fotográfia történetében mellőzött női művészek életművét eleveníti fel. Így került újra a köztudatba az osztrák-brit fényképész Edith Tudor-Hart is, akinek pályafutását korábban erősen beárnyékolták kommunista kapcsolatai és tevékenységei. Az Egyesült Királyság Kew-i Levéltárában több száz aktát őriznek róla, mivel elkötelezett kommunista, és szovjet kém volt, ami miatt évekig megfigyelték. Erős baloldalisága miatt sokáig nem foglalkoztak vele, ám egy új londoni kiállítás most kísérletet tesz arra, hogy Tudor-Hart 25 éves munkásságát új kontextusban vizsgálja.
Heinrich Kühn (1866–1944) kezdetben csak orvosi tanulmányaihoz készített fényképfelvételeket, amikor a berlini Koch Intézetben bakteriológiával kapcsolatos kutatásokat végett. Ekkoriban a makrofényképezés módszere szinte csak a tudományos kutatások dokumentálásakor volt fontos, de Kühn számára hamar megtetszett a képalkotás ezen fajtája. Az 1890-es években felhagyott orvosi karrierjével, és a művészet felé fordult, de természettudományos érdeklődése arra sarkallta, hogy tovább kutasson. Fényképei mellett egy lágyfókuszú objektív kidolgozása tette korának jelentős alkotójává.
Félix Adrien Bonfils (1831–1885) francia fotográfus és író már saját korában elismertségnek örvendhetett. Bonfils a Közel-Keleten tevékenykedett, családjával és munkatársaival Palesztinától Egyiptomig szinte minden országban készített felvételeket. Fotográfiákat értékesítő cégével meghatározó alakja lett a kereskedelmi fényképezésnek, felvételei a mai napig számos gyűjteményben megtalálhatóak, de a műtermében készült fényképei gyakran bukkannak fel aukciókon, idehaza is.
Capa kalandos sorsával sokat foglalkozott a sajtó, de többnyire csak az alakja köré szövődött számtalan legendát ismételgették, melyekben szinte szétválaszthatatlanul egybemosódott a fikció a valósággal. Ennek kialakításában maga Capa járt az élen, minden jó történetből egy még frappánsabb, még színesebb sztorit konstruált. „Annyira szerette társaságát és saját magát szórakoztatni, hogy egy jó történetből soha nem restellt a maga szája íze szerint egy még jobbat faragni.”
1885-ben önállóan alapított műtermet a Vilmos császár úton. Akkor már három-négy segéddel és több inassal dolgozó szakfényképész volt. Ez az időszak a főváros és az egész ország fénykora volt, s 30 évesen Mai Manó is a csúcsra jutott, a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselőjének, a szakmai közélet vitathatatlan tekintélyének ismerték el. Szakmai tudásának elmélyítését mindig is elsődleges feladatának tekintette, s hogy ismereteit gyarapítsa, beutazta Németországot, Olaszországot, Franciaországot. Folyton tanult, képezte magát, olvasta a külföldi szaklapokat, könyveket.
Mindig maximális teljesítményre törekedve, mindig a legújabb és legjobb, mások által már kipróbált technikát alkalmazva több fényképi területet művelve egyformán magas teljesítménnyel működött. Különösen egyes városképein – amellett, hogy nagyon pontos képekben hagyta ránk a 19. század utolsó harmadának látványait – a hely sajátos atmoszféráját tükrözve képes volt művészi rangra emelni a városfényképezést. A lényeget fogalmazta meg Lugosi Lugo László a múltunk elidegeníthetetlen részét alkotó hagyatékról: „Klösz György a 19. század pillantása.”
Veress Ferenc talán a legsokoldalúbb fotográfusunk, a 19. századi magyar fotográfia legkiemelkedőbb egyénisége, a fényképezés szinte minden területén nagyot alkotó, univerzális fényképész, a fotográfia elméleti és gyakorlati, tartalmi és technikai, szervezeti és társadalmi kérdéseivel komplex módon foglalkozó alkotó volt.
Az évek során egyértelművé vált, hogy Alfred Stieglitz sokkal több volt, mint a kamera nagy mestere; a reneszánsz ember sokrétű képességeivel rendelkezett: zseniális fotográfus, kiadó, író, galériatulajdonos és kiállításszervező, karizmatikus vezető a fotográfia és a művészet világában. Oly mértékben hatással volt a fotográfia alakulására, hogy munkásságának köszönhetően szakítva a festészetutánzással a fotográfia a huszadik század egyik fő művészeti ága közé emelkedett.
Kepes Györgyöt világszerte a leghíresebb magyarok között emlegetik, a fotográfiát is magába foglaló fényművészet legelismertebb, egyik legnagyobb hatású nemzetközi tekintélye volt. A legtöbb vizuális művészet köszönhet valamit neki és tanainak. Könyvei és alkotásai hidat vernek a 19. és a 21. század művészete között.
Palatin Gergely világa az élet nehéz és derűs oldalának megmutatásával együtt harmonikus kerek egész. Kincses Károlyt idézve: „A képek szépek, egy rendezett, önmagával tökéletes harmóniában élő világot mutatnak. Ilyen fotókat csak az tud csinálni, akinek fejében, lelkében hasonló rend, békesség és harmónia uralkodik. … Így hozott létre egy olyan fotográfusi életművet, melynek ismerete nélkül … nem lehet alapos magyar fotótörténetet írni.” Szépen komponált képei mindent elmondanak személyiségéről és az életről való felfogásáról.
Divald Kornél, a 19-20. század fordulóján az akkor szinte még ismeretlen, felfedezésre váró régió, Felső-Magyarország legjobb ismerője volt. A Felvidék fáradhatatlan kutatója, főként középkori és reneszánsz művészeti emlékeinek forrásértékű dokumentálója volt, akinek művészettörténeti, topográfiai gyűjtőmunkája során készített fényképfelvételei nélkül a Felvidék számos művészeti emlékéről azok pusztulása után nem alkothatnánk semminemű képet.