Címke: fotóelmélet

A transzgresszív fotóművészet a 20. században

A transzgresszív művészet a társadalmi, kulturális és morális szabályok megszegésével az élet és a halál közti határ megjelenítésével vagy éppen annak túllépésével, az öröklét és annak megvalósítási, megvalósulási lehetőségeivel, témáival foglalkozik. Módszerei közé tartozik a meghökkentés, a néző vagy éppen az alkotó kizökkentése saját biztonságos környezetéből és szembesítés a rideg valósággal. A transzgresszív művészek gyakran ábrázolnak eltorzult emberi alakokat, kipreparált maradványokat, vagy éppen rémálomszerű groteszk alakokat, „Frankeinstein-szörnyeket” alkotásaikon.

Tovább

Eltérítési gyakorlat – A képi narratíva felülírása Drozdik Orshi művészetében

Eredeti kiindulópontom a látvány és a szöveg egymáshoz való viszonyának vizsgálata volt az adott kor képzőművészetében. A tanulmányozott művek körénél a látványt a legtöbb esetben a fotó biztosítja, de maga a kép/szöveg modell más képfajták esetében is érvényes. Utalni szeretnék itt a kép-szöveg modell újabb történetére: a képet szöveggel együtt az avantgárd gyakorlat honosította meg a képzőművészetben, az orosz avantgárd, a szürrealizmus és a dada megoldásai tolulnak emlékezetünkbe, ezzel párhuzamosan a folklóré.

ÚJRAJÁTSZOTT ÉN – Performatív identitáspolitika Drozdik Orshi hetvenes évekbeli művészetében

Drozdik már a 70-es években egy olyan identitáskonstrukciót alkotott, amely összeegyeztethető a mai posztfeminista elméletekkel. Műveiben az identitás performatív létrejöttét állítja, ami legfőképpen a testies létezés különféle megnyilvánulási formáiból szerveződik. A megtestesülés rítusait jelentik például a táncmozdulatok, amelyekben a test önmagát megtapasztaló jelenlétté válik.

Folytonos állásfoglalás. Az Expozíció – fotó/művészet (1976) című kiállítás relevanciája és tanulságai

Előadásom tárgya az 1976-os Expozíció – fotó/művészet című kiállítás. A kiállítás elemzésén keresztül az előadás képet ad a hetvenes évek hazai konceptuális fotóhasználatának sajátosságairól és az azok körüli diskurzusokról, továbbá felvázolja ezek viszonyát a kortárs képzőművészeti fotóhasználat értelmezésének kontextusához.

Két égbolt között: Lengyel András konceptuális fotóhasználata

E tanulmányban Lengyel András képzőművészeti fotóhasználatát mutatom be, kitérve egyúttal annak megjelenésére is sokszorosított grafikai anyagain. Lengyellel először a 2013-as Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív kiállítás előkészítése során kezdtünk el intenzíven együtt dolgozni. Megosztotta velem közös munkáik, barátságuk történetét, ami meghatározó volt mindkettejük számára a hetvenes évek közepétől Tolvaly haláláig. Az együttműködést nemrég kezdtük újra a 2023 tavaszán megvalósuló Lengyel András életmű-kiállítás kapcsán, amelynek jelenleg a kutatási fázisánál tartunk, együtt végezve az anyagok feltárását, válogatását.

A szekvenciális fotográfia és a fotóképregény kapcsolata

A 60-as évek végén, illetve a 70-es évek elején Magyarországon egyre inkább elterjedt a képzőművészeti fotográfia alkalmazása, többek között a koncept art, a happening, a land art, vagy a fluxus hatására. A fotó ugyanis különösen alkalmasnak ígérkezett arra, hogy minimalista módon, a jelek szintjére redukálva, a képsorozatokban a jelek tetszőleges kombinációjával kísérletezzen.

Ideje inspirálódni!

“Tulajdonképpen egy kis formátumú, jól kezelhető zsebkönyvről van szó, amely elsősorban olyanoknak szól, akik készítettek már valaha analóg vagy digitális fényképet bármilyen eszközzel. Azaz valójában mindenkinek.”