Címke: fotófesztivál

A kortárs fotóművészetre fókuszál a PhotoBrussels Festival 2024

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a brüsszeli fotófesztivált, melyhez idén 55 helyszín csatlakozott. A legnagyobb belga fotográfiai eseményen ezúttal a kortárs fotográfia került a fókuszba. A fesztivál egyaránt teret biztosít a feltörekvő, pályájuk elején járó és a már ismert művészeknek is. Az egyéni és csoportos kiállításokon nem csupán hazai alkotók, hanem nemzetközi fotográfusok munkáit is bemutatják, ezzel igyekeznek multikulturális perspektívát kialakítani.

Tovább

A közösségek és az elidegenedés témájával foglalkozik Afrika egyik legnagyobb fotográfiai fesztiválja, a LagosPhoto Festival

A 2010-ben indult LagosPhoto Festival egy nemzetközi fotográfiai fesztivál, amelynek minden évben Nigéria ad otthont. Az eseményen többek között kiállítások, workshopok, beszélgetések és nagyméretű szabadtéri installációk várják a látogatókat. A fesztivál szervezői minden évben arra törekednek, hogy programjaikkal a nagyközönséget ne csak a kortárs művészettel, hanem Afrika sokszínű világával is megismertessék.

Kultúrák és nézőpontok párbeszéde: már javában tart a 33. pozsonyi Fotóhónap

A történelmi rétegekbe nyúló félmúlt és a jelen kapcsolódik össze a pozsonyi Fotóhónap november 30-áig látogatható kiállításain. Szlovákia legnagyobb, nemzetközileg is jelentős művészeti eseménye, a 33. Mesiac Fotografie (33rd Month of Photography) Csehszlovákia szétválásának harmincadik évfordulóját, valamint a fénykép médiumának 1993 utáni fejlődését állítja fókuszba. Hagyományaihoz híven a Fotóhónap a tágabb világba is kitekint, miközben olyan hazai alkotók életművével is találkozhatunk Pozsonyban, mint Berekméri Zoltáné.

PhotoVogue Festival 2023 – Mit tesz a mesterséges intelligencia a fotográfiával?

A PhotoVogue Festival az első olyan divatfotográfiai rendezvénysorozat, amely az etika és az esztétika közötti közös alapra összpontosít. A fesztivál idén a mesterséges intelligencia jelenségére reagálva számos tematikus programot is rendez. A résztvevők több kiállítást, szakmai előadást és konferenciát látogathatnak majd, amelyek a mesterséges intelligencia és a képalkotás kapcsolatával foglalkoznak.

Válogatás a világ első számú fotográfiai vására, a Paris Photo idei kiállításainak képeiből

A világ első számú és huszonhatodik alkalommal megrendezett fotográfiai vására és szakmai eseménye, a Paris Photo idén harmincegy ország 191 kiállítójával, több mint 800 művészt bemutatva várja a látogatóit 2023. november 9 és 12. között a párizsi Grand Palais Ephémère épületében. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Punkt ezúttal is a helyszínről számol be az eseményről.

Az emberi lét kérdései a 2023-as PhEST fókuszában – Válogatás az olasz fotófesztivál kiállításainak képeiből

A PhEST egy fotográfiai, zenei és filmszakmai művészeti fesztivál, amelyet idén nyolcadik alkalommal rendeznek meg a dél-olaszországi Monopoli városában. A mostani esemény az Embernek lenni hívószó köré szerveződik, így a bemutatkozó művészek munkáiban az emberi lét általános kérdései és kihívásai kerülnek középpontba.

UNSEEN Photography Fair Amsterdam 2023 – helyszíni beszámoló

Magyarországot az acb, a TOBE Gallery és a Longtermhandstand képviselték. Az acb Dobokay Máté (1988) és Nádor Katalin (1938–2018) fotográfiáit mutatta be, a TOBE Gallery Major Ákos (1974), Almudena Romero (1986) és Dafna Talmor (1974) alkotásait hozta magával, a Longtermhandstand pedig Szombat Éva (1987) és Vékony Dorottya (1985) képeit állította ki. Poroszlai Esztert (1974) a párizsi 193 Gallery reprezentálta.

Válogatás a 212 Photography Istanbul fesztivál kiállításainak képeiből

Törökország egyik legnagyobb fotográfiai eseményét, a 212 Photography Istanbul-t idén október 5-15. között rendezik meg. A fesztivál célja, hogy az egész várost bevonja a programokba, és hogy hozzájáruljon a művészet és a kultúra hagyományainak továbbadására. A fotográfiai fesztivál olyan változatos programokat ígér, amelyek a fotográfiát és számos más vizuális műfajt is bemutatnak.

A bátorság került a középpontba a Helsinki Fotográfiai Fesztivál idei eseményén

A Helsinki Fotográfiai Fesztivál augusztus 4-én nyílt meg, és október 30-ig lesz látogatható. A fesztivált évente rendezik meg, immár hatodik éve. A fesztivál ideje alatt különleges kiállításokat lehet felfedezni Helsinki különböző közterein, és rangos kulturális intézményeiben egyaránt. Az eseményen olyan fényképeket és más vizuális alkotásokat mutatnak be, melyek korábban kiállításon még soha nem voltak láthatók Finnországban. Az idei fesztivál programját számos tárlatvezetés, szeminárium és workshop színesíti, de idén nagyobb teret kapnak a művészekkel folytatott beszélgetések is.

Tovább

Szlovénia egyik legnagyobb fotográfiai fesztiválján idén a környezetvédelemé a főszerep

Idén is megrendezték Szlovénia egyik legnagyobb művészeti eseményét, a Kranj Fotográfiai Fesztivált. A harmadik alkalommal megtartott rendezvénysorozatot azért hívták életre, hogy kiállítási felületet adjanak szlovén és nemzetközi művészeknek. Ezenfelül a rendezők minden évben kiírnak egy tematikus pályázatot is, amely győzteseit a fesztiválon mutatják be.

Indul a 11. UNSEEN – Válogatás a holland fotófesztivál kiállításainak képeiből

Az immár 11. alkalommal megrendezett UNSEEN szeptember 21. és 24. között várja a látogatókat az amszterdami Westergas ipari műemlék épületeiben. Az elsősorban gyűjtőknek és a szakmának szóló rendezvény során 72 kiállító galéria és 65 könyvkiadó képviseli majd művészeit. A fesztivál idei témája a természet és ember közötti kapcsolat. Az UNSEENről helyszíni beszámolóval is jelentkezünk, ebben a cikkünkben a fesztivál kiállításain látható képekből válogattunk.

A fotográfia, mint a világ szeizmográfja – Helyszíni beszámoló a 2023-as Arles-i fotófesztiválról

Idén 54. alkalommal kerül megrendezésre Arles-ban a Les Rencontres de la Photographie fesztivál, amely a szakmai közeg és a fotográfia iránt érdeklődők megkerülhetetlen eseménye. A legkülönbözőbb helyszíneken – templomban, szupermarketben, apátságban, katakombában és szabadtéren – megrendezett kiállítások mellett, programokkal, beszélgetésekkel, vetítésekkel és fotókönyvekkel várja a látogatókat a dél-franciaországi kisváros.

Művészet, feminizmus és természet a PHotoESPAÑA 2023 fókuszában

Közel száz helyszínen több mint háromszáz alkotó – sok más mellett Edward Burtinsky, Louis Stettner, Marina Abramović és Martin Chambi – mutatkozik be a Madridban szeptember 3-áig látogatható PHotoESPAÑA 2023 kiállításain. Az idén huszonhatodik alkalommal életre hívott nemzetközi fotó- és vizuális művészeti fesztivál a fotográfia és a társművészetek párbeszéde mellett, most is meghatározó hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalások fontosságára.

Társadalmi problémák és egyéni küzdelmek – a Latin-amerikai Fotófesztivál képei

A Bronx Documentary Center július 13 – 30. között rendezi meg a hatodik Latin-amerikai Fotófesztivált, amelyen feltörekvő és elismert fotográfusok mutatják be alkotásaikat. A meghívott kiállítók – akik Kolumbiából, Chiléből, Kubából, Mexikóból, Peruból és Venezuelából, illetve Bolíviából érkeztek – igen sokféle, nemritkán érzékeny témákat dolgoznak fel. Fényképeiken az őslakosok jogairól, a fiatalok elvándorlásáról, vagy a helyi kultúrák veszélybe kerüléséről tudósítanak.

Utazásra invitálnak a Belfast Photo Festival 2023 kiállításai

A Belfast Photo Festival 2011-es alapítása óta a világ egyik legrangosabb nemzetközi fotófesztiváljává nőtte ki magát. Az észak-ír fővárosban idén júniusban Journey címen megrendezésre kerülő rendezvénysorozat fizikai és spirituális értelemben, valamint történelmi és társadalmi kontextusba helyezve járja végig az utazás gondolatkörét a kiállításoknak helyet biztosító mintegy harminc helyszínen.