A fotók az aktuális létállapot egyes kifejezésmódjait jelenítik meg, bemérhetetlen távolságokat illusztrálva. A fényképezőgép nélküli pillanatrögzítés választása a hagyományos fotográfiai tájleképezéssel szemben lehetőséget teremt eltávolodni a külső valóságunktól, nyitva hagyva ezáltal a befelé utazást.
Chris Killip fotográfus pályafutásának és egyben személyének egyik egyedülálló és kiemelten fontos jellegzetessége az a viszonyrendszer, amelyet a fotóin megjelenő emberekkel alakított ki. Killip nem pusztán a szakmabeli szerepében, vagyis fotográfusként volt jelen a fotózások helyszínein, hanem mint magánember is elmélyült a terepen.
Az előző kiadások méretbeli korlátaitól megszabadulva, Sternfeld olyan portrékat és tájképekbe ágyazott portrékat is beválogatott az új kiadásba, amelyek az emberi létet írják le Amerikában. A végeredmény egy sokkal összetettebb és sokoldalúbb látlelete az amerikai társadalomnak.
Czigány Ákos művészetét a dokumentatív, konceptuális és absztrakt megközelítések ötvözése jellemzi. A Várfok Galériában kiállításra kerülő anyag – mely a Fotóhónap2022 programsorozat eseménye – a látás határhelyzeteit járja körbe.
A tavaly kiválasztott három fotográfus 2022. október 20-án számolt be a zsűrinek ösztöndíjas projektjeikről, és közülük került ki az idei Capa-nagydíjas alkotó; Móricz-Sabján Simon, aki további 3 millió forintot vehetett át a Capa Központban ma megrendezett díjátadón.
Emma idén novemberben töltötte be a tizenhármat. Elkísért egy kéthónapos finnországi utazásra, hogy egy közös művet alkossunk. Ám az együttműködésünk hullámvasút volt a szeretet és a gyűlölet, a sértések és a gyengédség szélsőségei között, mivel tinédzserkori személyisége egy felnőtt nőé és egy gyámoltalan gyermeké között ingadozott. Növekvő függetlensége nap mint nap kapcsolatunk határait feszegette. Hirtelen és brutális felismerés ez, hogy rám nem sokáig lesz már szükség a védelmező apafigura szerepében.
Gyöngyösi Eszter kutatóként és szakíróként lett a Stúdió tagja, és ezzel a kiállítással debütált kurátori szerepben. Munkáját dicséri, hogy nem erőltetett rá semmit a tárlatra, hanem nagyon jó arányérzékkel megadta és beosztotta a teret a művészek számára, hogy bemutatkozhassanak.
Az 1894-ben épült műemlék-múzeumépület mind a hat emeletét betöltő Make Believe a Fotografiska New York első, egyetlen művésznek szentelt, egész épületre kiterjedő tárlata, hiszen tereiben általában egyszerre négy-öt különálló kiállításnak adnak helyet. Jelen esetben a Fotografiska LaChapelle munkáit a múzeum templomszerű belső tereivel lebilincselő összjátékban állítja színpadra.
Tizenhét és huszonegy éves korom között megmártóztam a budapesti éjszaka ragadós sötétjében, alámerültem és képekkel tértem vissza onnan. A techno lélektelen zakatolása, csavargás éjsötét bunkerek folyosóin, zaj, verejték és füst: „angyalfejű hipszterek égve az éjszaka gépezetében” – ezt a felajzott, hét végén égetett létállapotot, ezt a nagyon is aktuális, ugyanakkor örökérvényű fiatalság-élményt, saját felnövéstörténetem egyik szakaszát rögzíti ez a sorozat.
A kiállításon látható alkotások most születtek, csak mutatóban villan fel egy-egy kép a múltból. Életformáik, környezetük, élményeik feldolgozásához néha gépiesen tárgyilagos, némelykor az idős kor melankóliájával átitatott formákat találtak, melyek egyszerre intimek és monumentálisak. A Focus tagjait az érett férfikor nem sarkallja zajos teljesítményekre.
A hollandiai születésű és székhelyű marokkói-holland Hajar Benjida nyertes sorozata az Atlanta Made Us Famous egy folyamatban lévő munka, mely azokat a nőket mutatja be, akik fontos, de alapvetően háttérszerepet játszanak az atlantai hip-hop szcénában.
Magyarország legnagyobb, évente megrendezett kortárs képző- és fotóművészeti eseményén, az Art Marketen állíthat ki Kemenesi Zsuzsanna, aki a Nemzetközi Portfolio Review program tavalyi nyertese volt.
A Sotheby’s idén ősszel mutatta be Sebastião Salgado első nagyobb amerikai megjelenését az 1990-es évek óta, a Magnum Opus-t, egy kurátori, nonprofit kiállítást, amely az 1944-ben született, brazil művész és környezetvédő Sebastião Salgado öt évtizedes munkásságát mutatja be.
Az If Spring Could Feel Ache című sorozata a kínai serdülő queer csoportok férfiasságáról szól, a queer identitásról – kollektív traumák és az egyéni identitás érintésével. A közösség mélyebb rétegeit keresi, miközben önmaga „queer modellek” árnyékába állított tükörképében is elmerül.
A fotók és a megjelenített témák túlnyomó része nem fog a néző arcára mosolyt csalni, azonban a fotográfia ezen vállfajának ez egyáltalán nem is célja. Hiteles vizuális források kerülnek bemutatásra, valós történések dokumentálásán keresztül, amikről globális és egyéni szinten tudnia kellene mindenkinek.