Magánérdek és közkincs 1. rész

A performansz

Írásom közvetlen előtörténetéhez tartozik az Érezze megtiszteltetésnek című performanszom, amelyre 2018. október 11-én került sor a Nemzeti Galériában. Ez a Galériával folytatott hosszú, csaknem 10 hónapig tartó huzavona végére tett pontot. Eredetileg ugyanis kiállítást terveztem, melynek fókuszában Pauer Gyula Magyarország szépe című szobra állt, melyet az 1985-ben megrendezett szépségkirálynő választás győzteséről készített. Mivel a szobor a Galéria közgyűjteményének része, a helyszín magától értetődően kínálkozott. A Galériához beadott tervben ezt írtam: „A szépségkirálynőről készült bronzszobrot szeretném felöltöztetni. Nem ruhába. Palástot adok rá, amit ún. kifutó, azaz vörös szőnyeg anyagából készítek. A vörös szőnyeg nemcsak a szépség- reklám- film- és divatipar fontos szimbóluma, hanem a politikai és hatalmi reprezentációé is…. A hosszú, vörös textil királynőhöz méltó, ünnepi palást, uszály képzetét kelti, miközben kalodaszerűen bénító teher is.”

A szobor pár éve félnyilvános helyen, az épület két szárnya közötti átvezető folyosón álldogál. 2018. október 11-én azonban egy program kedvéért kihozták a folyosóról, és a Kupolacsarnokban állították ki. A befulladni látszó kiállítás helyett ez adott lehetőséget egy félig-meddig rajtaütésszerű, de a Galéria által végül is jóváhagyott performanszra. A szobor a tervezettnél vékonyabb, így könnyebben kezelhető vörös textíliát hordozott a vállán, melyre a világos anyagból kivágott „Érezze megtiszteltetésnek” felirat betűit tűztem fel. Ezt a körülbelül 14 méter hosszú anyagot végül a Kupolacsarnok falára erősítettem. Ezután fogtam hozzá a Pauer-szobor társadalmi és művészeti kontextusát körüljáró írásnak.

A performansz dokumentációját 2019. május 14-június 10 között a Fészek Művészklub Galériájában, a témához kapcsolódó új műveket pedig a Herman teremben mutatom be.

A fotográfia szerepe a 70-es évek kultúra és médiapolitikájában

A rendszerváltást megelőző gazdasági átalakulást nálunk is a színes, nyomtatott fotográfia, a reklámképek különféle tömegmédiumokon való terjedése kísérte. Egy 1972-ben kiadott belkereskedelmi minisztériumi állásfoglalás szerint a művészi aktfotók, grafikai és rajzos ábrázolások árureklámozás céljára csak akkor használhatók fel, ha azok az áru jellegével, rendeltetésével vagy használati módjával kapcsolatba hozhatók. Ez a látszatszabályozás a gyakorlatban korlátlan lehetőségeket biztosított, és megnyitotta az utat a „művészi akt” tömegkulturális és reklámcélú felhasználása előtt. A „művészi akt” a fotográfiai alkalmazások során vált valódi gumifogalommá, melyet szabadon rá lehetett húzni bármely technikailag jobb minőségű felvételre. Eleinte a kártyanaptár népszerű és intim médiuma szolgált kísérleti terepként olyan képek megjelenítésére is, melyet nyomtatott sajtóban, plakáton nem biztos, hogy engedélyeztek volna.

A Képzőművészeti Kiadó Vállalat nagymértékben támogatta ezt a politika céljaival korreláló, fogyasztásösztönző, tömegkulturális ideológiával dúsított tendenciát. A vállalat, amely a szocialista korszak monopolhelyzetben lévő, vizuális művészetekkel foglalkozó cége volt, azaz politikai kötöttsége nehezen volna megkérdőjelezhető, maga is jelentetett meg kártyanaptárokat.

A vállalat 80-as évekbeli kártyanaptár-kiadó tevékenységére jellemző az alábbi kép. Az oldalpár 16 kártyanaptárából 10 ún. „művészi akt”, 4 festményreprodukció; 2 pedig az akkor, 1982-ben nálunk még nem létező Forma 1-et (ami majd 1986-ban indul el), vezeti be a köztudatba. A „művészi akt” művészisége elsősorban a jobb minőségű világítás- és felvételtechnikát jelentette, a modellek pedig kizárólag szép és fiatal nők voltak. A kártyanaptárak elsősorban a férfiközönség számára készültek.

Más médiumokban is megjelentek meztelen testekről készített felvételek. A 60-as évek végétől egyre gyakoribbá válik a fotók használata, fokozatosan szorulnak háttérbe az korábbi évtizedek rajzi, grafikai megoldásai. A legkarakteresebb példa a MUOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) Tollasbál című lapja, ami 1959-től 1990-ig évente egyszer, farsangkor jelent meg, és kreatív ötletek egész arzenálját vonultatta fel a női test szexualizálásának ilyen-olyan tematikákkal való leplezésére. Például testfestés, nudista strand, aktot festő művész, aktot fotózó művész, meztelenség a színházban, stb. A Tollasbál témái főleg férfiak érdeklődésére tarthattak számot: a női test minél csupaszabb megjelenítése mellett népszerű magyar férfiakról közöltek portrécikkeket (pl. Hofi Géza, Szepesi György, Alfonzó, Chrudinák Alajos stb.) bemutattak híres, sikeres külföldi férfiakat, színészeket, sportolókat (pl. Laurence Olivier, John McEnroe stb.), és megjelent az autó és a sport tematika is. A ’kreatív szerkesztés’ mellett természetesen a reklámok és a humor fedezékét használták az aktok megjelenítéséhez; a lapban közölt reklámok és poénok is jól példázzák a női testábrázolással kapcsolatos elképzeléseket. A nőknek szánt tartalom főleg a reklámokban rejtőzött. Többségben voltak ugyanis a női fehérnemű, divatékszer és kozmetikai termékek reklámjai, vagyis ebből a szempontból mintha elsődlegesen a nőolvasókat célozták volna meg. De kilóg a lóláb, hiszen épp ezek azok a termékek, melyekhez női testek „kívánkoztak” a reklámokban, amelyeknél a csupasz női test látványa megfelelt a szabályozásnak is.  Azaz a tartalom szempontjából a Tollasbált inkább férfilapnak nevezhetjük, akár a Playboy szocialista verziójának is. A vegyes (férfi és női) olvasótábor látszatát csupán a lap monopolhelyzete biztosította.

Mutatnak azonban jelek a női test használatával kapcsolatos gyakorlat felügyeletére és kontrolljára is. Nem tudható pontosan, minek köszönhető, mindenesetre tény, hogy míg például az 1980-as Tollasbálban egy kombinét viselő nővel reklámozták a Lehel hűtőszekrényt, addig a 81-es számban a nő, mint csali már nem szerepel ugyanezen a reklámon. De arról viszont egészen konkrét forrással rendelkezünk (Vörös Boldizsár kutatásai alapján), hogy a 1979-ben a Magyar Reklámszövetség kritizálta a Fabulon napozókrém-reklámját a képen szereplő „artisztikus csupasz hátsó” miatt, és csak üdülőkörzetekben engedte a plakátok kiragasztását, városban nem. A kritizált cég a cenzúrára szintén a Tollasbál szabadosabb terepén reagált. A tiltást a reklámszakma prüdériának minősítette, az ötletet az 1980. év legjobb sajtóhirdetései pályázatán különdíjjal jutalmazta.

1982-ben jelent meg a lapban egy olyan reklám, amely a nők elleni erőszakot szexualizálta, humoros felhanggal. A képen a „megtámadott” nő már majdnem félmeztelen, mert a blúzát a „támadó” „letépte” róla. A nő arca élvezkedő, kezében rádiótelefon. A reklám szövege: „Segítség! Megtámadtak! Hall engem? - Hallom! Vágja fejbe támadóját a rádiótelefonnal! A BRG rádiótelefon mindent kibír!” Lehet, hogy ez a hirdetés is fennakadt a Reklámszövetség szűrőjén, lehet, hogy más okból változtattak rajta, mindenesetre 1983-ban ugyanaz a termék szexista módon bár, de nem az erőszak szexualizálása révén jelent meg a lapban. Talán itt érdemes megemlíteni, hogy a fotográfia eredendő, mediális agresszióját Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében a női test tömegkulturális ábrázolásai során sok esetben pornográfnak tartja, és a pornográfia jellemzői szerint csoportosítja a képtípusokat: a ’puha’ változat „csak” tárgyiasítja a női testet, míg a ’kemény’ erőszakot is követ el rajta. A ’pornográfia’ szó alatt a szexualizált tárgyiasítást érti. Nem a nemek közötti kölcsönös erotikát kifogásolja, hanem azt, ha az ábrázolás az elszemélytelenítés és a hatalmi vágyak, fantáziák kiszolgálójává silányul. Máshogyan használja tehát a ’pornográfia’ kifejezést, mint ahogyan azt mondjuk a BTK teszi.

Érdemes szemügyre venni egy másik kiadványtípust: a napilapok szilveszteri különszámait is a testábrázolás szempontjából. A napilapok szilveszteri különkiadásai nemcsak a sajtótörténet sajátos színfoltjai, hanem a pártállami segédlet és támogatás is láthatóvá válik bennük a női test áruba bocsátásával kapcsolatban. Az egyébként tiltott aktfotók kitüntetett helyet kaptak a zártkörűen terjesztett, a szerkesztőség munkatársai és a párt emberei számára készült számokban. Az MSZMP napilapja, a Népszabadság például Szilveszteri Népszabi címmel jelentett meg évente egyszer egy különszámot. A szilveszteri különkiadás műfaja sok szerkesztőségben dívott, pl. ’Resti Hírlap’, ’Fanyar Hírlap’, ’Népsava’ címeket adták a számoknak. A lapszámok nem minden évben jelenhettek meg; megjelenésükhöz pártengedély kellett; sokáig csak zártkörűen terjesztették. Egyre nagyobb példányszámokat kellett készíteni, mert a legkülönbözőbb hivatalos helyeken kuncsorogtak érte. Ezek a kiadványok kötelező elemként tartalmaztak külföldi lapokból kiollózott női aktfelvételeket. Az 1971-es Szilveszteri Népszabi képi világa jól tükrözi a forrásként használt nyugati lapok testképét és társadalmi nem felfogását, mely helyenként még a 68-as szexuális forradalom hatását mutatja. A számban férfiak is feltűnnek, pontosabban két fotón meztelen nők és férfiak együtt láthatók. Az egyik képen még a férfi pénisze is feltűnik.

Ez a következő számokban már nem jellemző. A hazai sajtótermékekből (is) gyorsan eltűntek a 68-as mozgalom pozitív hozadékai. A szerkesztőségek férfiklub jellege, szexista humora a lapszámokban akadály nélkül bontakozhatott ki. Ezen a ponton értek össze a pártlap jellemzően férfi újságíróinak igényei a piaci folyamatokkal felpuhított pártpolitika céljaival. A korábban zárt terjesztés kibővült, közvetlenül a rendszerváltás előtti években már utcára is kerülhettek az egyes lapok szilveszteri különkiadásai. Innentől kezdve nem csak a pártemberek és környezetük privilégiuma volt a meztelen női test képeinek nézegetése, hanem demokratikusan mindenki hozzáférhetett a felülről jövő szexista útmutatáshoz.

A lapok képei külföldön megjelent újságokból lettek kiollózva. A külföldi újságokat az országhatáron ellenőrzésnek kellett alávetni. Barnai István, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának alezredese, az Utas és Ajándékforgalmi Vámosztály vezetője 1984-ben az erotikus lapok behozatali szabályairól nyilatkozik a Tollasbálban. Hivatalos tiltólista nincs, a munkatársai ránézésre döntik el, mely sajtótermékeket ítélik vámkezelhetőnek (ezek a vámkezelés után visszakerülnek az eredeti tulajdonoshoz); vagy melyeket ítélik megsemmisítésre valónak. Hangsúlyozza, hogy azok a sajtótermékek, melyek csupán aktfelvételeket tartalmaznak, minden további nélkül behozhatók az országba. Az „akt” a Vámügyőrség álláspontja szerint is csak női aktot jelenthet, és a kép lehet pornográf is, legalábbis a szó Naomi Wolf szerinti értelmében.  A meztelen nőnek egyedül kell lennie a képen; nem helyénvaló, ha a kép modelljei egymással vannak interakcióban. A pénisz látványa pedig megengedhetetlen.

A nemi szervek ábrázolhatósága, ami a gyakran láthatóvá tett női és az inkább eltakart férfi nemi szervet jelenti, szorosan összefügg a hatalmi viszonyok kérdésével. Ez az íratlan szabály rendkívül erős hagyománnyal bír a képzőművészetben is. Egy képzőművészeti példa 1962-ből: Somogyi József szobrász elkészíti a Család c. háromalakos szobrának kisméretű tervét, melyet bronzból is kiönt. Az apa és fia álló figuráinak pénisze jól látható, a nemi szervek kidolgozottsága és formai megoldása harmonikus összhangban van a testek kidolgozottságával. Az anya ülő figuráján csak a mellek láthatók.

Somogyi 1964-ben elkészíti a szobor köztéri változatát, melyen lényegtelennek látszó, a témánk szempontjából azonban radikálisnak nevezhető módosításokat hajt végre. A köztéri szobron, ami 1964 óta Óbudán, a Bécsi út egyik kis modern házak között kialakított parkocskájában áll, a gyermek lánnyá változott, és ruhát visel; az apafigura pénisze eltűnt, és egy meghatározhatatlan identitású kendőszerűség révén maszatolódik el az inkriminált testterület formaképzés szempontjából; az anya figurája viszont gazdagabb lett egy nemi szervvel, mely a lábai között a testébe mélyedő negatív formaként jelenik meg, és amely a kisméretű szobron még nincs ott. Hogy változtatásait utasításra tette-e, vagy belső öncenzúra lépett működésbe, egyelőre nem sikerült kideríteni. Mindez azonban elég világosan mutatja, hogy a tömegkultúra és az elitkultúra között tökéletes megegyezés van legalább egy tekintetben: a domináns kultúra hatalmi pozíciója által megerősített és működtetett kettős értékrend érvényes a nők és férfiak meztelenségének ábrázolásával kapcsolatban, mely támogatja és fenntartja a nemek közötti hatalmi egyenlőtlenségeket.

Köszönöm Gál Csabának, hogy Somogyi szobrának eme aspektusára felhívta a figyelmem. Köszönöm Beck Andrásnak a kutatáshoz nyújtott segítségét.

Eperjesi Ágnes: Magánérdek és közkincs 2. rész.