Ember a borotvákkal

Gerhes Gábor Abstract című kiállítása, amely sajnos már bezárt, de fontosnak tartottuk írni róla, így utólag is, az alkotótól már szinte megszokott módon, szinte teljes tanácstalanságba taszította a befogadót. A Fészek Galéria termébe lépve a kiállítás címén, és egy fekete táblácskára gravírozott mondaton („The darkness inside the body”) kívül más szöveg vagy egyéb mankó nem segített az anyag értelmezésében. Ebben az értelemben pontos és plasztikus volt a sötétséget a testben, így a fejben is lokalizáló mondat.

A tárlatot megnyitó Horányi Attila szolgált fontos orientációval, kontextualizálással, ugyanis megemlítette, hogy a munkák egy nagyobb projekt részét képezik, és ez az Atlas. Amiről tudható, az anyagok még elérhetők a LUMÚ honlapján, hogy ezzel pályázott alkotó és Mucsi Emese kurátor a 2019-es Velencei Biennále Magyar Pavilon kiállítására.

Az Atlas, bár elsőre mást gondolnánk, mégsem mindent nyitó tolvajkulcsa az Abstractnak, ugyanis leírásában éppen a tudás fikcionalitásáról, átláthatatlanságáról és dekonstrukciójáról van szó, mégpedig képekben, képek által. Az atlasz mindig is a szavakból alkotott enciklopédia képes megfelelője, sok esetben melléklete volt. A világ leírása képekben, pontosabban térképek által, meghatározott méretarányban, tudományos pontossággal. Gerhes Atlasza azonba enigmatikus, mégpedig ontológiai módon, rendszerszerűen, épp úgy, mint kivonata, absztraktja.

A kiállítás képei a könyv különböző fejezeteiből lettek válogatva. Ha azt várnánk, hogy egy ilyen enciklopédikus mű legalább a fejezetek szintjén eligazít jelentését illetően, hiszen elvben mindent fel kell ölelnie, a tudás és látás egész halmazát, akkor újfent csalódunk. A szakaszok oly módon szerveződnek, és keltik a komoly, tudományos diskurzus látszatát, ahogyan a Foucault: A szavak és a dolgok című munkájából elhíresült Borges-féle kínai enciklopédia. Amely szövegrészt érdemes teljes egészében idézni, mivel jelentéstartalmában gazdagabb, mint a Foucault által idézett, és mások által továbbidézett rész: „Ezek a kétértelműségek, redundanciák és hiányosságok azokra a jelenségekre emlékeztetnek, amelyet dr. Franz Kuhn egy bizonyos kínai enciklopédiában - A jóravaló ismeretek égi gyűjteménye a címe - mutat ki. Amaz ősi feljegyzések szerint ugyanis az állatok lehetnek a) a Császár állatai, b) balzsamozottak, c) idomítottak, d) malacok, e) szirének, f) mesebeliek; g) kóbor kutyák, h) olyanok, amelyek ebben az osztályozásban szerepelnek, i) őrülten rázkódók, j) megszámlálhatatlanok, k) olyanok, akiket a legfinomabb teveszőr ecsettel festettek, l) másfajták, m) olyanok, akik az imént törtek össze egy vázát, n) olyanok, akik távolról légynek tűnnek. A Brüsszeli Bibliográfiai Intézet is csak gyarapítja a káoszt: ezer alcsoportra osztotta fel az univerzumot; a 262. a pápára vonatkozik; a 282. a római katolikus egyházra; a 263. az úrnapjára; a 268. a vasárnapi iskolákra; a 298. a mormonizmusra; a 294. pedig a brahmanizmusra, a buddhizmusra, a sintoizmusra és a taoizmusra. Heterogén alcsoportokat is megtűr, példaként lássuk a 179.-et: "Állatokkal való kegyetlenkedés. Állatvédelem. A párbaj és az öngyilkosság az erkölcs szemszögéből. Különböző hibák és fogyatékosságok. Különböző erények és tulajdonságok. (A John Wilkins-féle analitikus nyelv)”

Gerhes Gábor vállalkozása a szavakba foglalt tudásnak és rendszereinek fent említett kétértelműségeire, redundanciáira, hiányosságaira, azaz hazugságára, fikcionalitására, a kategóriák és ellentétek felcserélhetőségére utal elvont és abszurd enciklopédiájával. Képekben. Ami az irónia iróniája, paradox húzás, hiszen az egymásra lefordíthatatlan képet és szöveget, képi és szöveges jelentést hozza játékba, ütközteti és magyarázza egymással. Oly módon persze, hogy atlasza Misologia című fejezete taposóaknaként röpíti levegőbe az egészet, mivel, ha máshonnan nem is, de Karl Ove Knausgård szintén monumentális, enciklopédikusnak is nevezhető, Szerelem – Harcom 2. könyvéből tudható, hogy: „A mizológia, a szavakkal szembeni bizalmatlanság, ahogy ez Phaidón esetében volt, phaidonizmus, vajon olyan irány volt, ami vonzó egy író számára? Mindennek, ami szavakkal kimondható, ellent lehet mondani szavakkal, mit akarunk akkor a disszertációkkal, regényekkel, irodalommal? Vagy másképpen fogalmazva: arról, amiről azt mondjuk, hogy igaz, bármikor azt is mondhatjuk, hogy nem igaz.” Ami persze Nietzsche radikális belátásának egy átfogalmazása, hiszen: "Mi is tehát az igazság? Metaforák, metonímiák, antropomorfizmusok át- meg átrendeződő serege, azaz röviden: emberi viszonylatok összessége, melyeket valaha poetikusan, retorikusan felfokoztak, felékesítettek és átvitt értelemmel ruháztak fel, s amelyek utóbb, a hosszú használat folytán szilárdnak, kanonikusnak és kötelezőnek tűntek föl egy-egy nép előtt: az igazságok illúziók, amelyekről elfelejtettük, hogy illúziók, metaforák, melyek megkopván, elveszítették érzéki erejüket, képüket vesztett pénzérmék, amelyek immár egyszerű fémek csupán, s nem csengő pénzdarabok. (A nem-morálisan fölfogott igazságról és hazugságról)”

Gerhes atlaszának fejezetei egy önkényes, töredékes és megfejthetetlen tudás térképei. Hamis térképek, amelyek a világ folyamatosan halmozódó, immár befogadhatatlan és kezelhetetlen, éppen ezért érthetetlen, így hiábavaló információmennyiségének ironikus kivonatai. Mégpedig a sokadik hatványon, hiszen valamiféle alaphoz, eredethez eljutni, egy első és pontos tudástérképhez lehetetlen. A globális digitális amnézia következtében minden már volt egyszer, minden valaminek az eltorzított másolata és kivonata, absztrakció, ami elvonatkoztatást, kivonást, eredeti összefüggéseiből kiragadást is jelent. Az absztrakt létező emellett a filozófiában valami mesterséges és fiktív létezőt is jelent, ami csak az emberi tudatban, tudásban létezik, önállóan, függetlenül nem.

Az Abstract képei a kiállításon olyan legóként viselkedtek, amelyek önmagukban is szemlélhetőek voltak, de szabadon összeilleszthetők más darabokkal. Az anyag különböző képcsoportokra lett osztva, amelyek tematikus vonzóerőket is felszínre hoztak, hiszen a tárlaton voltak absztrakt képcsoportok, az emberi testet ábrázolók, vagy éppen a sötétséget, vagy különös tárgyegyütteseket tematizálók. De minden ábrázolás „ábrázolás”, sőt ábrázolás is egyben, azaz valami fake, nem valódi, többszörösen, vizuálisan és verbálisan is aláaknázott szerveződés.

Gerhes művészetének egyik alapvető fogását láttuk működni ebben az anyagban is, a gyanú folyamatos felkeltését, hogy amit látunk, az nem lehet az, aminek látszik. De ez egy lokalizálhatatlan érzés marad mindig, mert nem jutunk el az igazsághoz, nem ad kulcsot a kezünkbe, mit is kell látnunk vagy gondolnunk a képeiről. Pontosabban: igen sok kulcsot ad, ahogy az atlaszának fejezetei is felvillantják a nyugati kultúra nagyon sok fontos toposzát és diskurzusát, ám túlságosan tág, disszeminált kontextusban.

Gerhes egy képén fekete, foghíjas téglalap takar el majdnem teljes egészében egy szöveget, könyvoldalt. Az egyébként sem nagyméretű kép arra csábít, hogy közelebb menve megpróbáljuk a töredékesen látható oldalból azonosítani az eltakart szöveget. Az eltörölni kívánt szöveg, negatívan, de segítene közel kerülni a kép jelentésmezejéhez. A szavak azonban értelmetlenek, vagy egy a számunkra idegen, nem földi nyelven íródtak. Gerhes egy lefordíthatatlan és enigmatikus írást tesz még hozzáférhetetlenebbé a takarással. Tagadást tagadással, törlést törléssel, feketét feketével ábrázol, vagy szór szét a szélrózsa minden irányába.

Az egyik fekete képén egy picike lyukat látunk. De ha nagyon közel megyünk, sem láthatunk a lyukban, a lyukon át semmit. Persze, hiszen ez fotó, nem a valóság. De akkor vajon mit jelent? A kép a voyeur pozíciójába helyezi a befogadót, de úgy, hogy visszavonja, eltörli a kecsegtető látványt. Ugyanilyen lyukakat látunk egy másik fotón, egy csonton is. Mintha bele lehet látni a testbe, a csontokba, vagy azon túl. De mi van a testben?

A másik képen mintha egy furcsa múltbeli, vagy jövőbeli vallás, rítus kellékeit látnánk, de nem tudjuk összerakni a kép jelentését – már megint! –, túl sok mindenre utal, kereszténységre, pogányságra, geometriára, angol reggelire. Itt kell megjegyezni, hogy bár Gerhes képei mostanában kevésbé explicite humorosak, inkább sötét leírásoknak lehet őket tekinteni, mégis, mélyebb értelemben ugyanolyan amorálisan vidámak, az amoralitást itt a nietzschei értelemben véve, mint korábban.

Gerhes Gábor olyan, mint a Brüsszeli Bibliográfiai Intézet, a(z ismeretelméleti) káoszt gyarapítja, mert mást nem tehet, nem lát kiutat, egy picike lyukat sem, amin keresztül ráláthatna a valóságra, a rögzített, örökérvényű jelentések pompás világára, ahol semmi sem hamis, és minden igaz.   Gerhes, mert művész, kezében minimum két Ockham-borotvát tartva szaporítja, ütközteti, mixeli, és nem megszünteti a létezőket. Szofisztikált és mélyen reflektált munkássága egyik betetőzése az Atlas, már amennyire ezt a kivonatából megítélhetjük.