Menü

Képarcheológia és kincsvadászat

09 • 08 • 19Istvánkó Bea

Aby Warburg, német művészettörténész, az ikonográfia, azaz a képtartalom tudományának egyik legmeghatározóbb művelője. Utolsó és egyben leguniverzálisabb projektje a Mnemosyné című képatlasz volt, melyen 1924-től haláláig dolgozott. A nagyméretű fekete táblákra helyezett képegyüttesek olyan vizuális asszociációkra épültek, amelyek megpróbáljákrekonstruálni az antik műalkotások gesztusainak továbbélését a későbbi korok művészetében. A tablókon látható képek összeállításában Warburg a különböző kifejezésformák fejlődését kísérte nyomon, olyan útvonalak után kutatva, amelyek lehetővé teszik a tartósan továbbélő motívumok felismerését. Az atlasz azonban Warburg halála miatt sosem készült el, utolsó változatát csupán fotódokumentációból ismerjük. Warburg a munka során egy mintegy kétezer képből álló reprodukció készletből dolgozott, amelyből több mint ezer szerepelt az 1929-ig elkészített 63 táblán. A Mnemosyné atlasz a művészettörténet tudomány máig egyik legfontosabb képi laboratóriuma, hiszen példátlan és hosszas történeti kutatómunka vezette el Warburgot a képtáblák összeállításáig. Bár Warburg atlasza már kilencven éves, a tanulság 2019-ig nem változott; bizonyos képek egymásmellé helyezése, valamint az azonos motívumok sorozatként való kezelése, képes megváltoztatni azok jelentését és/vagy többletjelentéssel ellátni azokat.

0103

Erik Kessels több élete, enteriőr. Fotó: Kiss Imre.

Erik Kessels augusztus 18-ig a Mai Manó Házban látható kiállításán járva mintha egy, a Mnemosynéhez hasonló ikonográfiai atlasz még hatalmasabb, a kiállítótér méreteihez igazított lapjain járnánk. A holland kortársművész tizenhét fotósorozatából láthatunk részleteket, és - ez is közös pont Warburggal - mindegyik hátterében hosszas kutatómunka és több ezer tételes képadatbázis áll. De kezdjük az elején! Az 1966-os születésű Erik Kessels művészeti praxisa mellett kurátorként, dizájnerként és a KesselsKramer kommunikációs ügynökség vezetőjeként is tevékenykedik. Bár érdeklődése elsősorban fotográfiai, mégis egy olyan alkotóról beszélünk, aki saját fotókat csak nagyon ritkán készít, a képek minősége és kimunkáltsága pedig ezek esetében sem fontos. Nagy volumenű és általában helyspecifikus installációinak alapanyagai azonban gyakrabban talált fotók, amelyeket legváltozatosabb forrásokból - bolhapiacokról, az eBayről, fotósboltok selejtanyagából, vagy akár az internetről - szerez be. Az így kisajátított, főként amatőr fotókból álló anyag válogatása, egymásmellé helyezése és helyspecifikus installációk formájában való újraértelmezése jellemzi munkamódszerét. Kessels ezzel a gyakorlattal egyrészt reflektál a napjainkat jellemző vizuális terhelésre, azaz ő maga nem gyarapítja az amúgy is határtalan és napról-napra bővülő fotóáradatot, másrészt pedig a képkáosz rendszerezésének szélmalomharchoz hasonlatos feladatát is - legalább részben - magára vállalja.

0103

Erik Kessels több élete, enteriőr. Fotó: Kiss Imre.

Kessels igazi szupersztárnak számít a talált fotográfia területén; az elmúlt években Európa és a világ legfontosabb kiállítóhelyein és fesztiváljain szerepelt sorozataival és az ezekből összeállított több mint 60 kiadvánnyal. A  Mai Manóban látható, Erik Kessels több élete című kiállítás egyfajta retrospektív, amely bemutatja a Szinte minden képen (In Almost Every Picture) című sorozat számos darabját, emellett azonban három új munkát is megismerhet a közönség (ezek közül pedig kettő budapesti kötődésű).

Kessels és a jelöletlen fotóarchívumok kapcsolata 1999-ben, Barcelonában indult, amikor a helyi bolhapiacon felfedezett egy négyszáz képből álló anyagot. Szinte minden fotón ugyanaz a spanyol hölgy szerepelt különböző nyaralóhelyeken megörökítve. A képeken szereplő jelölésből és datálásból kiderült, hogy a felvételeket a nő férje készítette 1956 és 1968 között, tizenkét éven keresztül. A képek főszereplőjének neve (Josephina Iglesias) egy spanyol újságban közétett felhívást követően ugyan kiderült, mégis sokkal érdekesebb az a képekről leolvasható folyamat, ahogy az idősödő asszony alakjának szerepe fokozatosan jelentéktelenedik el a kompozíciókban. Az ‘50-es években készült közeli fürdőruhás felvételek lassan felöltözött portrékká válnak, mígnem a sorozat utolsó képein már csak egy vízből kiemelkedő távoli arc, vagy egy fa mögé húzódó sziluett látható és az egykori főszereplő staffázs figurává törpül.

0103

Erik Kessels több élete, enteriőr. Fotó: Kiss Imre.

Kessels az egyes sorozatok mellett sokat foglalkozik a főként a 20. századra jellemző családi fotóalbumok evolúciójával. Az egyik teremben egymásra dobált kemény és bőrkötéses albumokból látható egy installáció, egy másikban pedig padlótól plafonig érő, felnagyított albumoldalak közé léphetünk, ahol a tapéta selyempapír mintás és még a szőnyegpadló is családi fotók reprodukcióból készült. Ahogy Kesselsnél fontosak a visszatérő motívumok, úgy a családi albumokban is; egy fiatal pár életét dokumentáló albumfolyamban az első kötetek általában a megismerkedésről és a közös nyaralásokról szólnak. Ezt követik az esküvőnek dedikált könyvek, majd pedig az első gyermek születését és csecsemőkorát dokumentáló albumok. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy az első új családtag érkezését követően már változatosabbak a témák és előtérbe kerülnek a csak egy-egy családra jellemző elemek, mint amilyen például az az ébenfekete foltként megjelenő kutya, amit a Szinte minden képen sorozat 9. darabján próbált meg minden igyekezet ellenére sikertelenül dokumentálni valaki a rendelkezésre álló, gyenge minőségű Polaroid kamerával.

0103

Erik Kessels több élete, enteriőr. Fotó: Kiss Imre.

Ahogy a kutyás sorozatból is kitűnik, Kessels képarcheológia vagy kincsvadászatként aposztrofált tevékenysége nem mellőzi a humort, amelyet sok esetben a képek tökéletlensége szül és amelyet a művész intervenciói teljesítenek ki. Ilyen visszatérő, tipikus hiba például az amatőr fotósok képekbe lógó, ottfelejtett ujjai, amelyek a legviccesebb kitakarásokat, vagy éppen már-már avantgard gesztusokat eredményeznek. Az ilyen képeket általában a fotósok az előhívást követően egyszerűen csak kidobják, ám Kessels installációiban újraértelmezve, jelen esetben hatalmas méretűre nagyítva megváltozik státuszuk és a kiállítótér falán igazi műalkotásokká válnak. Hasonló a helyzet a Budapesten, Kardos Sándor Hórusz Archívumában felfedezett sorozattal, amin minden bizonnyal egy féltékeny feleség vagy szerető satírozhatta ki a képeken szereplő férfi mellett álló rejtélyes alakot, néhol egészen meglepő művészi precizitással, máshol a képfelület roncsolásáig fajuló vehemenciával. Szintén olyan hiányos képekről van szó az In Almost Every Picture #14-ben, ahol a jelentős nagyítás és a kiállítótermi kontextus változtatta meg a képek jelentését. A sorozatban szereplő fotográfiák ugyanis tulajdonképpen hulladékok; egy tengerparti fotós vágta ki a képeken szereplők portréját kör alakban, hogy aztán személyre szabott kitűzőként értékesítse a lényeget, ezzel együtt pedig kidobásra ítélje a felesleget.

 

0103

Erik Kessels több élete, enteriőr. Fotó: Kiss Imre.

Kessels sorozatai azért is izgalmasak, mert mindegyikhez tartozik egy-egy kitalált vagy megtalált történet, amelyen keresztül betekintést nyerhetünk az adott karakter vagy egész család történetébe, ezáltal kicsit mi is részesei lehetünk annak. Ha úgy tetszik folytathatjuk is a történetet, hozzátehetjük a magunk részét, amit tovább erősít, hogy a teljes képsorozatokat önálló photobookként is megjelenteti a művész. Különösen kedvelhető, ám bizonytalan sorsú karakter például az az élő kismalac, amelyet Michel Campeau fedezett fel szülei egyik családi albumában. Az 1963-as felvételen Campeau édesanyja a kezéből cumiztatja a nyakában piros szalagot viselő kedves kis állatot a montreáli Au Lutin Qui Bouffe nevű étteremben. Campeau évekig őrizgette a különleges felvételt, míg 2005-ben egyik barátja családi archívumában megtalálta a felvétel párját. Rövidesen kiderült, hogy az immár két fotóból álló sorozatnak több száz, ha nem több ezer másik darabja létezik, hiszen 1938 és 1973 között mindennapi gyakorisággal készített ilyet az étterem fotósa (olykor esténként többszáz darabot). Campeau és Kessels felhívására ugyan sikerült összegyűjteni egy könyvre való képet, de a teljes archívum az étterem leégésével örökre megsemmisült. A képek készítőjének pontos motivációja és a sorozat koncepciója rekonstruálhatatlan, ahogy azt sem lehet tudni, hogy mi történt a képek kurtafarkú sztárjával. Vannak, akik szerint az étlapon végezte, mások viszont állítják, hogy nyugdíjazása után egy vidéki farmra került. Aki nem hiszi, járjon utána!

0103

Erik Kessels több élete, enteriőr. Fotó: Kiss Imre.

Jegyzetek

Erik Kessels több élete

Mai Manó Ház

  1. május 22. - 2019. augusztus 18.