A vásár felépítése azt az elvet követi, hogy van a „fő” vásár, és annak szatellit, azaz másodlagos rendezvénye, külön térben, az Art Photo Budapest, azaz a fotó szekció. Ami meglehetősen vicces és furcsa, és a fotográfiának a művészeti kánonban lévő se vele, se nélküle, de inkább nélküle szerepét mutatja meg. Ami majdnem biztosan abból is fakad, hogy egyelőre nálunk a fotóban még kevesebb pénz van (azaz, konkrétan alig vásárol bárki is fotót), mint mondjuk a festészetben. Emiatt van a vásár felszalámizva két részre, mégpedig úgy, hogy aki nem elég szemfüles, észre sem veszi a fotós részt. Emiatt lehet az, hogy a fotóvásár, mivel a vásárlóerő nem erre mozog, inkább hasonlít egy vegyes felhozatalú biennáléra, mint vásárra. A legtöbb esetben árakat sem látunk, sem műtárgyakat, hanem ilyen-olyan minőségű kiállításokat, installációkat. Ennek ellenére, a hazai fotós galériák és szervezetek majd mindegyike fontosnak érzi, hogy megjelenjen itt, bár kicsit céltalanul.
A kétosztatúság elég különös mutációja, hogy néha adott galéria két részre szakadva van jelen az Art Marketen, némileg megmagyarázhatatlan módon. A Léna & Roselli elvileg tiszta sor, egyik térfélen festészet, szobrászat, a másikon Oleg Kulik nem friss, de egyébként erős és izgalmas munkái. A helyzet komikuma azonban akkor nyilvánult meg erősen, amikor az alkotó október 3-án bemutatta performanszát és a nézők keresve sem találhatták a közelben, azaz a Léna & Roselli standján a munkáit, mert ahhoz át kellett volna zarándokolniuk a másik, futottak még szekcióba.
