Menü

Citrom vagy narancs?

06 • 10 • 19

Nehéz az Art Market Budapestről beszélni, azt értékelni, hiszen ez nem egy kiállítás vagy egy művészeti biennálé, hanem vásár, művészetet adnak és vesznek. Az eladók, a galériák megpróbálják azt nyújtani, prezentálni, ami eladható, így mindig más kicsit a kínálat, és alapvetően az árucikk fontos a legtöbb eladónak, nem a körítés. Emellett persze az ország és a térség tükre is az esemény, azaz nem várható el, hogy úgy dübörögjön a művészeti piac, mint Londonban vagy New Yorkban. Az, hogy errefelé mennyire dübörög, talán abból is lemérhető, hogy idén csak egy napon volt ingyenesen látogatható az Art Market, a többi nap fizetős lett.

0103

Art Market bejárat. Fotó: Art Market

A vásár felépítése azt az elvet követi, hogy van a „fő” vásár, és annak szatellit, azaz másodlagos rendezvénye, külön térben, az Art Photo Budapest, azaz a fotó szekció. Ami meglehetősen vicces és furcsa, és a fotográfiának a művészeti kánonban lévő se vele, se nélküle, de inkább nélküle szerepét mutatja meg. Ami majdnem biztosan abból is fakad, hogy egyelőre nálunk a fotóban még kevesebb pénz van (azaz, konkrétan alig vásárol bárki is fotót), mint mondjuk a festészetben. Emiatt van a vásár felszalámizva két részre, mégpedig úgy, hogy aki nem elég szemfüles, észre sem veszi a fotós részt. Emiatt lehet az, hogy a fotóvásár, mivel a vásárlóerő nem erre mozog, inkább hasonlít egy vegyes felhozatalú biennáléra, mint vásárra. A legtöbb esetben árakat sem látunk, sem műtárgyakat, hanem ilyen-olyan minőségű kiállításokat, installációkat. Ennek ellenére, a hazai fotós galériák és szervezetek majd mindegyike fontosnak érzi, hogy megjelenjen itt, bár kicsit céltalanul.

A kétosztatúság elég különös mutációja, hogy néha adott galéria két részre szakadva van jelen az Art Marketen, némileg megmagyarázhatatlan módon. A Léna & Roselli elvileg tiszta sor, egyik térfélen festészet, szobrászat, a másikon Oleg Kulik nem friss, de egyébként erős és izgalmas munkái. A helyzet komikuma azonban akkor nyilvánult meg erősen, amikor az alkotó október 3-án bemutatta performanszát és a nézők keresve sem találhatták a közelben, azaz a Léna & Roselli standján a munkáit, mert ahhoz át kellett volna zarándokolniuk a másik, futottak még szekcióba.

0103

Léna & Roselli/Oleg Kulik. Fotó: Punkt

Az acb Galéria kétosztatú mutációja viszont kevéssé logikus, hiszen a fő vásáron lévő standjukon is van fotó, többek között, Gerhes Gábor friss, Atlas projektjének pár képe, vagy éppen Várnagy Tibor munkái, emellett a fotós szatelliten is bemutatnak fotómunkákat három alkotótól, Eperjesi Ágnestől, Farkas Gábortól és Pincehelyi Sándortól. Ettől függetlenül, ez utóbbi stand nem véletlenül kapta meg az Artmagazintól a legjobb stand díjat, letaglózó egyszerűségű, monumentalitású és minőségű teret hoztak létre mindössze öt munkából, amelyek mindegyike szinte az archeológiai lelet izgalmával hat és fotótörténeti jelentőségű, különösen Farkas Gábor 1989-es háromelemes kemogramja.

0103

acb Galéria stand. Fotó: acb.

0103

acb Galéria stand. Fotó: Tóth Dávid/acb.

Ha már a kedvenceknél tartunk, a Vintage Galéria standja minden évben kimagasló esztétikai színvonalon van megvalósítva. A tágas, minimalista térben hibátlan érzékkel elhelyezett, elsőrangú minőségű műveket látunk, mégpedig már ismerőseket és újakat vegyesen. Hiszen Ősz Gábor lenyűgöző, 2004-es munkája (a Constructed View sorozatból) szomszédságában friss Szabó Dezső műveket láthatunk. A stand szerencsére nincs felszalámizva, hanem nemes egyszerűséggel a fő szekcióban van.

0103

Vintage Galéria stand. Fotó: Biró Dávid.

0103

Vintage Galéria stand. Fotó: Biró Dávid.

Ahogy az ugyancsak színvonalas Várfok Galéria standja is, ahol Czigány Ákos, Misetics Mátyás, Korniss Péter, Lucien és Rodolf Hervé fotóit láthatjuk. Vagy a szintén számtalan, igen jelentős fotómunkát bemutató Mission Art Galériáé, ahol Baranyai András, Gémes Péter, Hajas Tibor, Vető János, Ujj Zsuzsi munkáit vásárolhatjuk meg, és nem utolsósorban Kondor Béla fotogramjait(!). Az Inda Galéria standján, többek között a magyar-kanadai George Legrady izgalmas, archív fotókkal dolgozó, fekete-fehér lentikulár képeinek megközelítésével lehet megpróbálkozni, sikertelenül, hiszen a technika lényege, hogy nincs kitüntetett nézői perspektíva, a kép picit mindig mást mond, attól függően, honnan nézzük.

Az eddig felsoroltakból, továbbá az utóbbi évek kiállításaiból, publikációiból, többek között a LUMÚ frissen, Rómában nyílt kiállításából is látható a megélénkült érdeklődés a ’60-as, ’70-es és már a ’80-as évek neoavantgárd, experimentális fotográfiája iránt, ami, reméljük nem az utolsó pillanatban jött el, és jó pár munka előhozható, megmenthető még a feledéstől.

0103

Várfok Galéria stand. Fotó: Várfok Galéria

A fotográfiai felhozatal fontos eleme a berlini WHITECONCEPTS standja, ahol jelentős, régi és új Németh Hajnal fotómunkákat láthatunk. A japán, osakai SYSTEMA mindig megbízhatóan hozza Nobuyoshi Araki fotóit, jellemzően polaroidjait, ami jelen esetben mintegy előhírnöke, ízelítője a 2019-es fotóhónap fő kiállításának, Araki Érzelmes utazás című tárlatának a Mai Manó Házban.

Mindig izgalmasak, bár nem frissek, az orosz AES+F csoport nagyméretű, provokatív munkái, amelyekből egyet most a moszkvai Triumph galéria mutat be, pár hatalmas lightboxban pedig a Defile sorozatuk néhány darabja látható a Knoll Galéria Budapest jóvoltából. Ők voltak azok is, akik 2009-ben kiállításon mutatták be a sorozatot.

0103

Triumph Galéria/AES+F. Fotó: Art Market

0103

Knoll Galéria/AES+F. Fotó: Punkt.

Az Art Photo Budapest közönségcsalogató dobása a szupersztár operaénekes José Cura abszolút feledhető, fekete-fehér, lírai, utcai fotós művészkedése. De persze itt nem a kép, hanem a szupersztár alkotó a lényeg.

A MOME az új visegrádi fotográfiát mutatja be, bármit is jelentsen ez, mindenesetre feltörekvő cseh, szlovák, lengyel és magyar fotográfusok színvonalas munkáit, korlátozottan izgalmas installációban, a galéria részen. Sajnos, egy a MOME-nál is eldugottabb, jóformán megtalálhatatlan galériasarokban jutott hely a kisebb volumenű kaposvári Fotográfia BA/MA bemutatkozásának, bár Eiter Tamás munkái kifejezetten izgalmas kísérletezések eredményei. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója a talányos „a kind of golden ráció” koncepcióval prezentál változó színvonalú munkákat, pontosabban húzza be a pipát az Art Marketre. Pozitívum, hogy van viszonylag olcsón hazavihető, celofántokos kortárs fotó.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége eddigi ösztöndíjasai munkáinak, sorozatainak bemutatója kiváló kedvcsináló az újabb pályázatra, hiszen kint az új kiírás, új a zsűri összetétele is, október 30-ig lehet pályázni.

0103

Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója stand. Fotó: Punkt.

0103

Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíjasok stand. Fotó: Punkt

A Capa Központ kiállítása, Bilak Krystyna Komplement című anyagának installálása olyan magyar narancsszerűre sikeredett ("Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk." A tanú (1969)). A komplex, főleg a teret igen komolyan és jelentésképző módon használó installatív mű, eredetileg diplomamunka, amelyről írtunk már, nagyjából csak fel lett rakva, le lett butítva a megszokott képnézési magasságban arra a pár falfelületre. Az így megmutatott mű igazából nem azt jelenti, amit egyébként jelenthetne, azaz, amit látunk, az nem a Komplement, hanem valami más. Adott esetben, ha semmilyen mód nincs a tér kibővítésére fa installációval, akkor az adott lehetőségekből kiindulva kellett volna újratervezni a munkát, ha egyáltalán ez lehetséges, amiben kételkedem, de se ez, sem az nem történt meg.

0103

Capa Központ/Bilak Krystyna. Fotó: Capa Központ.

A fotó szekció persze bővelkedik furcsaságokban és abszurd momentumokban, ilyen a Bauhaus Contemporary „tárlat”, amit az EMMI és a Budapesti Tavaszi Fesztivál jegyez, és amelyen jórészt színvonalas nevek sorjáznak Biró Dávidtól Czigány Ákoson át Kudász Gábor Arionig, és amelyen a művek egy csigavonalú, a galéria részre felvezető út szélére, kb. térdmagasságban vannak a falhoz támasztva. Ami, tekintve a képek egyébként konzervatív keretezését, paszpartuzását, se nem érdekes, se nem laza. A képeket magukat nézve pedig eléggé erőltetni kell a kortárs Bauhaus reflexió szembetűnését.

A Szellemkép Szabadiskola anyaga és prezentálása szolid fotóklubos zavarosságával és amatőrizmusával tűnik csak fel. De ezzel persze nem áll egyedül.

Túlzás lenne bármilyen konklúziót keresni vagy erőltetni a 2019-es Art Marketre, hiszen lételeme az, hogy igen vegyes a felhozatal, és hogy a piactól függ. Ha a piac nem pörög, hát marad az esemény ilyen-olyan színvonalú kipipálása a résztvevők részéről. Csak hab a tortán, és valóban becsülendő, aki mindettől függetlenül tud és akar hibátlanul, messzemenően professzionálisan bemutatkozni, mint a fent említett pár galéria. Örülni kell a narancsoknak!

0103

Bauhaus Contemporary. Fotó: Punkt

Jegyzetek

Art Market Budapest 2019

Október 3. - október 6.

Millenáris Park