Menü

25 eddig nem látott kép a rendszerváltásról

19 • 10 • 22Képszerkesztő: Barta Edit

A rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából ezúttal olyan képválogatást teszünk közzé, mely az utcai felvonulásokat és tüntetéseket mutatja be a rendszerváltás ikonikus időszakából. A képek készítője Fejér Zoltán fotográfus és szakíró (1951), aki 1988-tól 1995-ig rendszeresen fényképezett budapesti utcai demonstrációkon. Képein keresztül nemcsak a rendszerváltás legnagyobb utcai eseményeire nyerünk bepillantást, hanem kisebb demonstrációkra, akciókra is, melyek ügye ma is aktuális tud lenni. Hihetetlen, de már harminc évvel ezelőtt is tüntettek a légszennyezettség és az ózonlyuk miatt a Margit körúton (pedig hol volt akkor még a klímaválság fogalma), a Vörösmarty téren pedig magyar művészek tiltakoztak performanszukkal a Tienanmen téri vérengzések miatt. (Gondoljunk csak Hongkong ügyére.)

Ezúttal az eredeti, fekete-fehér riportfotók teljes negatívkockáinak szkennelt változatát tesszük közzé. A képaláírásokat a felvételek készítője, Fejér Zoltán írta.

Fejér Zoltán György 1951-ben született Budapesten. 1969-1982-ig a Fővárosi Fotó Vállalat Riport részlegén; 1982-1984 között pedig a Budapesti FÉNYSZÖV Reklámfotó Stúdiójának vezetőjeként dolgozott. 1984-tól 1993-ig a Képzőművészeti Kiadó naptárainak felelős szerkesztőjeként, majd szellemi szabadfoglalkozásúként tevékenykedett. 1988-től 1995-ig rendszeresen fényképezett a budapesti utcai demonstrációkon. Felvételeinek egy részét naprakészen adta át különböző hazai közgyűjteményeknek. 2007-ben a Magyar Nemzeti Múzeum „Új szerzemények III.” című kötetében Kiscsatári Marianna muzeológus azt írta, hogy „A magyarországi rendszerváltozás egyik legteljesebb képi dokumentációját Fejér Zoltán fotói képviselik gyűjteményünkben.”

0103

1988. szeptember 12-én a tervezett bős-nagymarosi vízlépcső ellen demonstrálók gyülekeztek a budapesti belvárosban, a Vörösmarty téren. A felvétel a könyvkiadóknak otthont adó irodaház 8. emeleti ablakából készült. © Fejér Zoltán

0103

Késő délutánra a demonstrálók teljesen megtöltötték a Vörösmarty teret. © Fejér Zoltán

0103

1988. október 3-án főként fiatalok Élőláncot hirdettek meg a Duna védelmében, a tervezett bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozásul. A Lánchíd – Erzsébet híd útvonalat azonban az egymás kezét fogó demonstrálók nem érték körbe. © Fejér Zoltán

0103

A demonstrálók lezárták az autóforgalmat is. Erre azonban csak a fotóriporterek kedvéért került sor, mivel ezt az esemény engedélye megtiltotta. A kép hátterében balra a Belügyminisztérium Roosevelt-téri épülete is feltűnik. © Fejér Zoltán

0103

1988. október 23-án a „békés sétálgatók” több tucat rendőr kíséretében haladtak a belvárosban, a Váci utcában. A Vörösmarty téren volt a rendőrök voltak létszámfölényben a járókelőkhöz képest. © Fejér Zoltán

0103

Ugyanaznap Pákh Tibor jogász (sz.:1924), egykori politikai fogoly, egy padra állva rövid beszédet mondott a budapesti Váci utcában. A másnapi napilapok szerint őt és másik négy, meg nem nevezett személyt a rendőrség őrizetbe vett. © Fejér Zoltán

0103

1988. október 30-án a Műegyetem előtt gyülekeztek a tervezett bős-nagymarosi vízlépcső ellen demonstrálók. Mivel a Leica fényképezőgéppel készült képen szinte mindenkit fel lehet ismerni, így a felvétel annak idején nem került közlésre. © Fejér Zoltán

0103

Kora reggeli felvonulók Pesten, a Batthyány-örökmécsesnél. Korábban nem közölt felvétel az 1989. március 15-i riportból. © Fejér Zoltán

0103

Ünneplő tömeg a Petőfi szobornál 1989. március 15-én Budapesten. A jelenlévők a helyszínen készítették az általuk vitt fehér molinók feliratait. © Fejér Zoltán

0103

1989. március 15-én – a korábban közzétetteknek megfelelően – egy rendőr szemlátomást csak kokárdát visel az egyenruháján oldalfegyver helyett. © Fejér Zoltán

0103

1989. március 15-én Csengey Dénes (1953-1991) költő jelképesen elfoglalta Budapesten, a Szabadság téren a Magyar Televízió székházát. Néhányan gyors mozdulatokkal egy előre elkészített „Szabad Magyar Televízió” feliratú molinót bontottak ki. © Fejér Zoltán

0103

1989. április 21-én szülők és gyermekeik demonstráltak a Margit körúti légszennyezés ellen a Moszkva téren. © Fejér Zoltán

0103

A légszennyezés ellen demonstrálók békésen vonultak az utcán, anélkül, hogy a forgalmat zavarták volna. © Fejér Zoltán

0103

1989. június 16-án Budapesten a Hősök terén tömegek álltak sorba, hogy elvonulhassanak a Műcsarnok előtt felravatalozott mártírok koporsói előtt. A felvétel a Milleniumi emlékműről készült. © Fejér Zoltán

0103

A Műcsarnok lépcsőin helyezték el a mártírok koporsóit. Teleobjektíves felvétel. © Fejér Zoltán

0103

Nagy Imre (1896-1958) miniszterelnök sírja az 1989. június 16-i újratemetés napján Budapesten, az Új Köztemető 301-es parcellájában. © Fejér Zoltán

0103

Az Inconnu művészcsoport a pekingi Tienanmen téren történt vérengzés (1989. június 3-4.) elleni tiltakozásul performanszot rendezett. A felvétel az Irodaházból készült 1989. július 10-én Budapesten a Vörösmarty téren. © Fejér Zoltán

0103

A művészcsoport le is döntötte az általuk egy performansz keretében felállított Szabadság-szobor másolatot. Az akciót George Bush, amerikai elnök budapesti látogatásához időzítették. © Fejér Zoltán

0103

1989. július 13-án George H.W. Bush (1924-2018) az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke és felesége, Barbara Bush (1945-2018) a budai Bécsi kapu téren üdvözölték az ott lévőket. A First Lady az elnöki limuzinból történő kiszállás után rögtön a fotósokra nézett. © Fejér Zoltán

0103

1989. július 13-án George H.W. Bush elnök a budai Bécsi kapu téren köszönti a járókelőket. © Fejér Zoltán

0103

Fejér Zoltán filmtekercsén egymás után következik két filmkocka: a bal oldalin a Bush házaspár elhajt a budai Bécsi kapu térről az elnöki limuzinnal; a jobb oldalin pedig (másnap) a pesti Pártszékház előtt, Kádár János ravatalához történő bejutáshoz állnak sorba több százan. © Fejér Zoltán

0103

Kádár János koporsója ugyanaznap a Fiumei Úti Sírkertben. © Fejér Zoltán

0103

1989. december 22-én demonstrálók vonultak Budapesten Románia Nagykövetségétől a Belvárosi Plébániatemplomig. A felvonulók egy része a Rákóczi úton, az Astoriánál. © Fejér Zoltán

0103

1989. december 22-én a Belvárosi Plébániatemplomból a miséről kijövő MDF vezetői összetalálkoztak a felvonulók egy részével és a sajtóval. A felvételen Antall József (1932-1993), az MDF elnöke nyilatkozik a Magyar Rádiónak. Öt hónappal később, 1990. május 23-án ő lett a harmadik Magyar Köztársaság miniszterelnöke. © Fejér Zoltán