Az Art Quarter Budapest tíz évvel ezelőtti létrehozásában közreműködő Klimó Károly érett ill. középgenerációs, vezető hazai művészeket kért fel közös kiállításra. Az így megszületett, Kukla Krisztián által kurált csoportkiállítás a koncepciójába foglalt kiindulópontjául Samuel Beckett utolsó, már „minimalistának” tartott prózai művét, a Stirrings Still (Még mindig) c. elbeszélést jelöli meg. A tárlat a címét is innen kölcsönözte (Még mindig már nem), bár az angol kifejezés tartalma egyszerre fejezi ki a nyugtalan mozgást és az elmélyültséget, mozdulatlanságot is. A kiállításon szereplő művek – legalábbis úgy tűnik – Beckett szövegének ezen sajátosságához kapcsolódnak, az alkotói „állapot” analógiájaként igyekeznek különféle módokon megragadni. Konkrét, a szöveggel illusztratív viszonyt feltételező szándékot nem találunk, Beckett sűrű monológja azonban egyfajta keretbe fogja össze a kiállított műveket. Az alkotások – ahogy a szerző megidézett szövege, illetve írói világa – az önreflexió, önvizsgálat, elmúlás/magány és a (nyelvi) kifejezéssel való küzdelem jegyeit, és az egzisztencializmushoz való visszatérés jeleit mutatják, a fenti szempontok vizualitásra való vetítésének, azzal való konfrontálásának lehetőségeit is pedzegetve. Megkísérelhetnénk a nyelv és a kép között folyó versengés hagyományából nézve értelmezni a tárlatot, de pontosabbnak tűnik a képi kifejezéssel: kompozícióval, képi redukcióval, a fogalmi és a vizuális összefüggéseivel való küzdelem kérdését kiemelni az egyébként mind műfajilag (az installáció, videó, fotó, rajz és festészet területeit egyaránt bekapcsolva, bár a medialitás kérdésének előtérbe helyezése nélkül), mind a kiállított alkotások készülésének időbeliségét és gondolatiságát tekintve heterogén anyagból.
