Menü

A kifejezés feltétlen kötelessége

10 • 11 • 19Balázs Kata

Az Art Quarter Budapest tíz évvel ezelőtti létrehozásában közreműködő Klimó Károly érett ill. középgenerációs, vezető hazai művészeket kért fel közös kiállításra. Az így megszületett, Kukla Krisztián által kurált csoportkiállítás a koncepciójába foglalt kiindulópontjául Samuel Beckett utolsó, már „minimalistának” tartott prózai művét, a Stirrings Still (Még mindig) c. elbeszélést jelöli meg. A tárlat a címét is innen kölcsönözte (Még mindig már nem), bár az angol kifejezés tartalma egyszerre fejezi ki a nyugtalan mozgást és az elmélyültséget, mozdulatlanságot is. A kiállításon szereplő művek – legalábbis úgy tűnik – Beckett szövegének ezen sajátosságához kapcsolódnak, az alkotói „állapot” analógiájaként igyekeznek különféle módokon megragadni. Konkrét, a szöveggel illusztratív viszonyt feltételező szándékot nem találunk, Beckett sűrű monológja azonban egyfajta keretbe fogja össze a kiállított műveket. Az alkotások – ahogy a szerző megidézett szövege, illetve írói világa – az önreflexió, önvizsgálat, elmúlás/magány és a (nyelvi) kifejezéssel való küzdelem jegyeit, és az egzisztencializmushoz való visszatérés jeleit mutatják, a fenti szempontok vizualitásra való vetítésének, azzal való konfrontálásának lehetőségeit is pedzegetve. Megkísérelhetnénk a nyelv és a kép között folyó versengés hagyományából nézve értelmezni a tárlatot, de pontosabbnak tűnik a képi kifejezéssel: kompozícióval, képi redukcióval, a fogalmi és a vizuális összefüggéseivel való küzdelem kérdését kiemelni az egyébként mind műfajilag (az installáció, videó, fotó, rajz és festészet területeit egyaránt bekapcsolva, bár a medialitás kérdésének előtérbe helyezése nélkül), mind a kiállított alkotások készülésének időbeliségét és gondolatiságát tekintve heterogén anyagból.

0103

Még mindig már nem, Gerhes Gábor, enteriőr. Fotó: Rosta József

Gerhes Gábor korábban készült, kiköltözés utáni irodát ábrázoló fotómunkája (Az értelem esélye) reflektál a legtisztábban a vizuális alkotással kapcsolatban megfogalmazott episztemológiai kérdésekre: kifejezetten a világ megismerhetőségének problémáját, a rendteremtés sürgető kényszerét és lehetőségeit tematizálva. Az Isten hátborzongató jelenléte (2015-2019) c. installáció a mindenkori alkotóművész unheimlich elemekkel és talált tárgyak átalakításával teli wunderkammerját idézi meg, ismét hangsúlyozva a kiállításon megjelenő művek és az alkotómunka analógiáját.

0103

Még mindig már nem, Szijj Kamilla, enteriőr. Fotó: Rosta József

Szíj Kamilla 2018/19-ben készült „posztminimál” rajzinstallációja a képi redukció problémájával kapcsolódik a fentiekhez, amennyiben alkotásában a konceptuális örökség szemiotikai vonatkozásai (nyomhagyás, címnélküliség, üresség) mellett, a művészet térhez és időhöz való viszonyának, a személyesnek és az objektívnak a kérdései merülnek fel.

0103

Még mindig már nem, Károlyi Zsigmond, enteriőr. Fotó: Rosta József

0103

Még mindig már nem, Lovas Ilona, enteriőr. Fotó: Rosta József

Károlyi Zsigmond nyolcvanas és kilencvenes évekbeli absztrakt festményei – ismét a képi redukcióhoz kötődve – a tárgyszerűség, a percepció és az érzékek összefüggéseit kínálják fel, egyúttal megnyitva a személyes, alkotói múlt irányába a kiállítás időbeli dimenzióit. Lovas Ilona egy korábbi alkotásában hajtja végre ezt az összekapcsolást, amikor videomunkájába Anthony Minghella Play by Beckett című filmjéből illeszt be részeket a víz és a szövegfolyam összefüggéseit hangsúlyozva, Beckett Játék c. színművével bővítve a kiállítás irodalmi és vizuális utalásrendszerét.

0103

Még mindig már nem, Komoróczky Tamás, enteriőr. Fotó: Rosta József

0103

Még mindig már nem, Klimó Károly, enteriőr. Fotó: Rosta József

Klimó Károly és Komoróczky Tamás alkotásai is erőteljesen a múlt felé fordulnak, és az írás és az olvasás, a jelölő és jelölt összefüggéseit kultúrtörténeti dimenzióval dúsítják. Klimó Károly kifejezetten erre a kiállításra készült festményinstallációja az alexandriai nagykönyvtár leégését választja témául, a könyvtárnak, mint az emberi tudás jelképének és elpusztulásának is festmény-emlékművet hozva így létre. Komoróczky szintén a későantikvitáshoz tér vissza, amikor Oszlopos Simeon alakját idézi meg Simeon stúdiumok c. festménysorozatában és installációjában (hasonlóan a Képzőművészeti Egyetemen rendezett önálló kiállításának tematikájához) abból a felismerésből kiindulva, hogy a görög megfelelője az oszlop és a stílus (a sztélé szó hatására átalakult helyesírás miatt) szavaknak azonos. Komoróczky kultúrtörténeti tanulmánya így arra ad lehetőséget, hogy az aszkézis és magány (oszlopszent) és a nárcizmus (stílus) összefüggéseivel foglalkozzon, egymásra vetítve a különböző időrétegeket.

0103

Még mindig már nem, Komoróczky Tamás, enteriőr. Fotó: Rosta József

A kiállítás enigmatikus, és befogadói oldalról kihívásokkal teli, ami olykor elveszni látszik a különböző fókuszok és a koncepció absztrakt szempontjai, a sokféleség között, de összességében hatásos és megrendítő költői összefoglalója a képi alkotás dilemmáinak.

Jegyzetek

Még mindig már nem

Kurátor: Kukla Krisztián

aqb Project Space - Art Quarter Budapest

2019.10.01 – 2019.11.10.