A kifejezés feltétlen kötelessége
19 • 11 • 10 Balázs Kata Olvasási idő: 4 perc
Az Art Quarter Budapest tíz évvel ezelőtti létrehozásában közreműködő Klimó Károly érett ill. középgenerációs, vezető hazai művészeket kért fel közös kiállításra. Az így megszületett, Kukla Krisztián által kurált csoportkiállítás a koncepciójába foglalt kiindulópontjául Samuel Beckett utolsó, már „minimalistának” tartott prózai művét, a Stirrings Still (Még mindig) c. elbeszélést jelöli meg. A tárlat a címét is innen kölcsönözte (Még mindig már nem), bár az angol kifejezés tartalma egyszerre fejezi ki a nyugtalan mozgást és az elmélyültséget, mozdulatlanságot is. A kiállításon szereplő művek – legalábbis úgy tűnik – Beckett szövegének ezen sajátosságához kapcsolódnak, az alkotói „állapot” analógiájaként igyekeznek különféle módokon megragadni. Konkrét, a szöveggel illusztratív viszonyt feltételező szándékot nem találunk, Beckett sűrű monológja azonban egyfajta keretbe fogja össze a kiállított műveket. Az alkotások – ahogy a szerző megidézett szövege, illetve írói világa – az önreflexió, önvizsgálat, elmúlás/magány és a (nyelvi) kifejezéssel való küzdelem jegyeit, és az egzisztencializmushoz való visszatérés jeleit mutatják, a fenti szempontok vizualitásra való vetítésének, azzal való konfrontálásának lehetőségeit is pedzegetve. Megkísérelhetnénk a nyelv és a kép között folyó versengés hagyományából nézve értelmezni a tárlatot, de pontosabbnak tűnik a képi kifejezéssel: kompozícióval, képi redukcióval, a fogalmi és a vizuális összefüggéseivel való küzdelem kérdését kiemelni az egyébként mind műfajilag (az installáció, videó, fotó, rajz és festészet területeit egyaránt bekapcsolva, bár a medialitás kérdésének előtérbe helyezése nélkül), mind a kiállított alkotások készülésének időbeliségét és gondolatiságát tekintve heterogén anyagból.
Gerhes Gábor korábban készült, kiköltözés utáni irodát ábrázoló fotómunkája (Az értelem esélye) reflektál a legtisztábban a vizuális alkotással kapcsolatban megfogalmazott episztemológiai kérdésekre: kifejezetten a világ megismerhetőségének problémáját, a rendteremtés sürgető kényszerét és lehetőségeit tematizálva. Az Isten hátborzongató jelenléte (2015-2019) c. installáció a mindenkori alkotóművész unheimlich elemekkel és talált tárgyak átalakításával teli wunderkammerját idézi meg, ismét hangsúlyozva a kiállításon megjelenő művek és az alkotómunka analógiáját.
Szíj Kamilla 2018/19-ben készült „posztminimál” rajzinstallációja a képi redukció problémájával kapcsolódik a fentiekhez, amennyiben alkotásában a konceptuális örökség szemiotikai vonatkozásai (nyomhagyás, címnélküliség, üresség) mellett, a művészet térhez és időhöz való viszonyának, a személyesnek és az objektívnak a kérdései merülnek fel.
Károlyi Zsigmond nyolcvanas és kilencvenes évekbeli absztrakt festményei – ismét a képi redukcióhoz kötődve – a tárgyszerűség, a percepció és az érzékek összefüggéseit kínálják fel, egyúttal megnyitva a személyes, alkotói múlt irányába a kiállítás időbeli dimenzióit. Lovas Ilona egy korábbi alkotásában hajtja végre ezt az összekapcsolást, amikor videomunkájába Anthony Minghella Play by Beckett című filmjéből illeszt be részeket a víz és a szövegfolyam összefüggéseit hangsúlyozva, Beckett Játék c. színművével bővítve a kiállítás irodalmi és vizuális utalásrendszerét.
Klimó Károly és Komoróczky Tamás alkotásai is erőteljesen a múlt felé fordulnak, és az írás és az olvasás, a jelölő és jelölt összefüggéseit kultúrtörténeti dimenzióval dúsítják. Klimó Károly kifejezetten erre a kiállításra készült festményinstallációja az alexandriai nagykönyvtár leégését választja témául, a könyvtárnak, mint az emberi tudás jelképének és elpusztulásának is festmény-emlékművet hozva így létre. Komoróczky szintén a későantikvitáshoz tér vissza, amikor Oszlopos Simeon alakját idézi meg Simeon stúdiumok c. festménysorozatában és installációjában (hasonlóan a Képzőművészeti Egyetemen rendezett önálló kiállításának tematikájához) abból a felismerésből kiindulva, hogy a görög megfelelője az oszlop és a stílus (a sztélé szó hatására átalakult helyesírás miatt) szavaknak azonos. Komoróczky kultúrtörténeti tanulmánya így arra ad lehetőséget, hogy az aszkézis és magány (oszlopszent) és a nárcizmus (stílus) összefüggéseivel foglalkozzon, egymásra vetítve a különböző időrétegeket.
A kiállítás enigmatikus, és befogadói oldalról kihívásokkal teli, ami olykor elveszni látszik a különböző fókuszok és a koncepció absztrakt szempontjai, a sokféleség között, de összességében hatásos és megrendítő költői összefoglalója a képi alkotás dilemmáinak.
Még mindig már nem
Kurátor: Kukla Krisztián
aqb Project Space - Art Quarter Budapest
2019.10.01 – 2019.11.10.