X+X+X+X

“a sík birtokbavételének legegyszerűbb, legracionálisabb
és legradikálisabb eszköze az átló;
két egymásra merőleges átló kereszt is,
negyvenöt fokban elforgatva kereszt és az igenlés jele;”
Hajdu István: Károlyi Zsigmond Realizmusa 1985-1987

A Fotófestmények tulajdonképpen egy kiállítássorozat része, amelyben a galéria Károlyi korai, koncept-karakterű munkáit igyekszik minél teljeskörűbben bemutatni. A sorozat első darabja 2012-ben az Állványok és fényrácsok (művek a nyolcvanas évekből) című kiállítás volt, amit 2017-ben a Vertikálisdiagonálishorizontális című tárlat követett. Ez utóbbihoz azonos címmel különleges kiadvány is készült, amely ritkán látott vázlatokat, skicceket és műteremfotókat is tartalmaz a művész saját filozofikus, ugyanakkor olykor meglehetősen komplikált jegyzeteivel és szövegtöredékeivel kiegészítve. A mostani kiállítás különlegessége, hogy Károlyi hosszú pályájának egy igen szűk szeletére és egyetlen médiumra koncentrálva, az 1985 és 1987 között készült fotófestményekből mutat be tíz képből álló válogatást.

Károlyi Zsigmond munkásságának ebben a korai szakaszában igen hangsúlyos szerepet töltött be az egymást derékszögben keresztező két vonal, azaz az X motívuma. A kiállítással együtt jelent meg a Neon Galéria kiadásában egy újabb kötet, egy olyan kismonográfia, amely a tárgyalt időszak képanyagán kívül, a művész munkásságával a kezdetek óta foglalkozó Hajdu István 1987-es és eredetileg a Művészet folyóiratban megjelent tanulmányát tartalmazza magyar és angol nyelven. A 2017-ben és 2019-ben is átdolgozott szövegből kiderül, hogy a kiállított sorozat esetében Károlyi kiindulópontja egy 1968-ban, mindössze tizenhat évesen készített fotó. A kép egy felállványozott épületet ábrázolt, ahol az állványzat geometrikus struktúrája mellett, a felújítás egy korábbi fázisában kicserélt ablaktáblákra festett fehér X-ek is láthatóak voltak. Valószínűleg '68-ban még Károlyi maga sem gondolta, hogy ez a városi környezetben készen talált motívum (objet trouvé) bőséges táptalajt fog nyújtani számos későbbi sorozatához. Ebből a képből indul például és a Fotófestmények című kiállításon bemutatott képek előzményeinek tekinthetők azok a 70-es években készült fotómontázsok, amelyek a kínai tangram játék logikáját vették alapul. A tangram befoglaló formája a négyzet, amelynek különböző módokon való geometrikus felosztása jelenti a játék lényegét. A Fotófestmények kiállításon bemutatott négyzet alakú képekben is ez a közös; a képmezőket építkezési állványzatok részletei szabdalják geometrikus mezőkre.

Az építkezési állványzatok által kirajzolt talált formákat azonban ezen fotók esetében a művész saját ikszekkel egészíti ki, méghozzá egy különleges eljárás segítségével. Károlyi ugyanis a fotókat emulzióba mártott ecsetek segítségével hívta elő. A városi térben talált ikszek a művészeti gesztus ikszeivel együttesen elegyednek izgalmas párbeszédbe. Hajdu István szavaival: “E munkákon a realitás természetesen kevésbé érzéki, ám sokkal bonyolultabb formában tűnik elő; a jelentésrétegek gazdagabbak. A fotó valóságára rátelepszik a vegytan realitása és átláthatatlan folyamatainak misztériuma.” A Károlyi Zsigmond által fotófestménynek elkeresztelt technika sajátossága, hogy az emulziós vegyületek áttetszőségéből eredően a festés folyamata közben válik láthatóvá a végeredmény, így a véletlen faktornak igen jelentős szerep jut az alkotás során. Tovább erősíti ezt az emulziós anyag festéktől eltérő konzisztenciája, amelynek köszönhetően a különböző zöldes, kékes, barnás, vagy szürkés megfolyások festői játékosságot visznek az alapvetően geometrikus vonalakra épülő képek vizualitásába.

A Neon Galériában kiállított tíz képből hat darab viszonylag nagy méretű, 100x100 cm-es, ez pedig igen jól tanulmányozhatóvá teszi a képek részleteit. Még inkább erősítik a hatást a különleges képkeretek; az egyszerű, festetlen és kezeletlen natúr lécekből, egy székesfehérvári asztalosmester által összeácsolt rusztikus rámák tökéletes szinkronban vannak a munkák képi világával, kitűnő átmenetet képezve a galériatér fehér falai és a sötét tónusú képek között. A kiállított fotók mindegyike beazonosítható budapesti helyszíneken készült, ugyanakkor ezek pontos behatárolása ebben az esetben nem lényeges. Még akkor sem, ha az egyik 1986-os képen felsejlő utcanévtábláról részben leolvasható a XIII. kerület felirat és a Visegrádi utca neve.

Károlyi Zsigmond munkásságában a '80-as évek végén a kémiai emulzióval létrehozott képeket ugyanezen téma olaj-vászon feldolgozásai követték. “A festmények központi motívuma változatlan maradt, de az emulziós ecset expresszív és mozgalmas gesztusait koncentrált és egyben melankolikus barna, szürke, fekete festéknyomok váltották fel”, írja Zsikla Mónika 2012-es cikkében, amely a Neon Galéria Állványok és fényrácsok című Károlyi Zsigmond kiállítása kapcsán jelent meg a Balkonban. A művész a tárgyalt időszakban tudatosan vizsgálta a festmény és a fotó médiuma közötti határvonalat. Bár a mostani kiállításon a Károlyi által megfogalmazni kívánt különbségek ezúttal nem tanulmányozhatók a galériatérben, a fentebb már említett kismonográfia alkalmas a célra, hiszen az élőben egymás mellett ritkán látható, javarészt közgyűjteményi tulajdonban lévő fotóalapú munkák mellett, a kötetben a téma által inspirált olaj-vászon képek is megtalálhatóak.

[Friss hír: a kiállítás nyitvatartása meghosszabbítva november 15-ig!]