Öt perc sétára vagyunk a helyszíntől, mégis videókonferencián döntünk – interjú Szabó Sárával

A friss arles-i fesztiválprogramot böngészve fedeztem fel, hogy a személyedben idén is lesz magyar résztvevője az arles-i fotófesztiválnak. Sőt, ha jól tudom, fotográfiát tanulsz az ottani főiskolán. Hogy kerültél Arles-ba és mióta élsz ott?

2016-ban kezdtem az ENSP-n a képzést. A felsőfokú tanulmányaimat Budapesten kezdtem, a Képzőművészeti Egyetemen végeztem el a látványtervező alapképzést. Ezalatt sikerült kijutnom Erasmussal Franciaországba, az elzászi Mulhouse-ba, és ekkor jöttem rá, hogy az állami képzések évi kb. 400 euróért elérhetőek. Az arles-i képzésről egy mulhouse-i tanáromtól, Anne Immelétől hallottam, aki itt tanult szintén, és aki a Mulhouse-i Fotóbiennále egyik alapítója. A diploma évében, igazából a jelentkezés előtti utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy elküldöm a motivációs levelet, és innen jött minden magától: egyszer kijöttem Arles-ba a szóbeli felvételire, utána meg már költözni kellett szeptemberben. Ez egy hároméves mesterképzés, idén fogom befejezni, ha el nem marad a diploma.

Nemzetközi osztály, ahová te jársz, vegyesen, vannak külföldiek és franciák is?

Nincsen külön nemzetközi osztály, 75-80 diák vesz részt körülbelül az elsődleges képzésben, tehát egy osztály évente, 25-30 diákkal. Ez persze nem zárja ki, hogy külföldiek is jelentkezzenek, ez évi egy-két külföldi szokott lenni eddigi tapasztalataim szerint. Ezen kívül van egy rezidens programja az iskolának, ami egy fizetős program már képzett fotóművészeknek, itt azt hiszem öt-tíz diák van évente, ők nem franciák.

Hogyan jött a lehetőség, hogy részt vegyél a fesztiválon, ha jól tudom, hárman kerültetek be az egyetemetekről. Mi alapján választottak ki pont titeket?

Robin Plusszal és Zheng Henggel a fesztivál "Une Attention Particulière" szekciójában fogunk kiállítani, ami egy régóta létező kapcsolat az iskola és a fesztivál között. Az iskola maga egyébként a fesztiválból született a nyolcvanas években, és ez a kapocs az, ami többek között ma is jelképezi ezt. A “különleges figyelem” nevű pályázat a harmadéveseknek szól, ahova egy kiállítás projekttel és egy portfólióval kellett jelentkezni. A Rencontres azt is elvárta, hogy az idei programra reflektáljon a pályázati anyag. Hármunk munkájában a közös szál – amit kihangsúlyoztak a sajtótájékoztatóban – az a különféle közösségi vonatkozás. Robinnél ez egy, a queer közösségben való aktív részvétel, Hengnél a szülővárosa által alkotott közösség, nálam pedig az EU-val kapcsolatos kérdések. Így valahogy hárman és egyenként az új maszkulinitás, a décroissance (amit én inkább csökkenésnek, mint hanyatlásnak fordítanék), és esetleg az ellenállások szekcióba illeszkedünk bele.

Milyen anyaggal fogsz szerepelni és melyik lesz a ti helyszínetek?

A pályázatomba a készülő diplomamunkámmal jelentkeztem, igazából ez is a célja: az iskola három diplomázójának a kiállítása. Ez a projekt az Európai Unió jelképeiről, a hősiességről és az engedelmességről, ezeknek a kapcsolatairól szól. Mint több projektem, ez is parodikus hangvételű, és vannak olyan részei, amiknek én a kezdeményezője és kivitelezője vagyok, a megvalósítás pedig közös munka, mint az EU Hivatalos Kazettája és Fanzinje.

Idén a Croisière nevű helyszínen lesz a kiállításunk. Ez a városközpont szélén található, a magyar provanszihletésű blogok szóhasználatával élve egy elég rusztikus helyszín, kemencével, terasszal. Nem egyszerű, standard white cube-ról van szó, hanem egy régi autószerelő műhelyről, aminek az irodáit így-úgy rendbe rakták, hogy kiállításra alkalmas legyen. Ez egyébként a Rencontres egyik sajátossága és (kényszerű) büszkesége, hogy a normába be nem illeszkedő helyszíneket használnak. Azért kényszerű, mert Arles-ban a kulturális közintézmények mellett egyre nagyobb teret nyer a privát finanszírozású kultúra (pl. Luma), ami szépen lassan kiszorítja a városközpontból a fesztivált. A Croisière az év nagy részében zárva van, viszont nyáron az egyik leghangulatosabb helyszín, az épület udvarában van egy mediterrán hangulatú pop-up bár és könyvesbolt is. Remélem, hogy a művészek ingyen fogyaszthatnak majd.

Mennyire dolgoztok össze a kiállítótársaiddal? Egyéni kiállítással készültök, de valamilyen módon reflektáltok egymás munkáira?

A felhívás és a körülmények is arra bátorítanak minket, hogy egyéni projekttel készüljünk. Persze ismerjük egymás munkáját és együtt haladunk, együtt hozzuk meg a döntéseket a tér felosztásával, kialakításával kapcsolatban és segítünk egymásnak. Egyelőre ez elég absztrakt, mert a sajtókonferencia másnapján bezárták az iskolát, és megállt az élet. A Rencontres egyelőre fenntartja a határidőit, viszont az irodák és a műhelyek bezárnak, így mi sem tudtuk megnézni a helyszínt, ahol kiállítunk. Úgyhogy annak ellenére, hogy öt perc sétára van minden, itthonról, videókonferencián keresztül döntünk az alaprajzok alapján.

Mit gondolsz, tényleg van rá esély, hogy megvalósuljon a fesztivál?

Őszintén szólva, fogalmam sincs. Mindazonáltal előző héten Sam Stourdzé azt nyilatkozta, meg kell tartani a fesztivált.

Említetted, hogy a projekt megvalósítása közös munka lesz, végeredménye pedig egy kazetta és a fanzin. Ez azt jelenti, hogy van egy fix csoport, akikkel együtt dolgozol?

Nem, a kazetta és a fanzin már megvalósult. A kazetta, ami kilenc különböző Örömóda-feldolgozást tartalmaz, tavaly az EP választások másnapján lett publikáltuk. A fanzin pedig októberben jelent meg, ebben négy szöveges hozzájárulás és egy képsorozat van, ezek az Európai Uniós életérzéssel kapcsolatosak, elméleti, költői, sőt tudományos-fantasztikus szövegek is vannak benne. A közös megvalósításon azt értettem, hogy az eredeti ötlet nyomán felkerestem művészettel, zenével és írással foglalkozó barátaimat, és az ő hozzájárulásukkal valósult meg a kazetta és a fanzin is. A fanzin jelenleg francia-angol nyelvű, az a terv, hogy júliusra kész legyen a teljesen magyar és a teljesen francia változata is. A European Union of Sound nem egy fix kollektívát jelöl, inkább úgy működik, mint egy zenei label. Szeretek rá úgy gondolni, mint egy képzeletbeli kollektívára vagy kinship-re, így nem érzem magam olyan egyedül.