Menü

Meghosszabbították Maurer Dóra kiállítását a londoni Tate-ben

20 • 07 • 15Punkt

Tavaly nyáron szinte robbant a hír, hogy Maurer Dóra képzőművésznek kiállítása nyílik 2019 augusztusában a Tate Modernben. Ez volt az első alkalom, hogy magyar képzőművész önálló tárlattal jelenhetett meg a világhírű és befolyásos angliai intézményben.

A tavaly augusztus 5-én megnyílt tárlatra Juliet Bingham, a kiállítás kurátora a Kossuth-díjas művész hozzávetőleg 35 munkáját választotta ki. A rendezés során a kurátor arra törekedett, hogy kiemelje azt a játékos konceptuális megközelítést, amely Maurer különböző médiumokban folytatott kísérleteit jellemzi. Így a kiállításon Maurer grafikai munkáit, fotográfiáit, filmjeit és festményeit is láthatjuk, amelyek az 1937-es születésű alkotó pályafutásának sokszínűségét mutatják be és több mint öt évtizedet ölelnek fel. A kiállításra a Tate saját Maurer-kollekciójából is válogattak, az intézmény ugyanis már a hetvenes évektől kezdve vásárolt Maurer műveket, 2013-ban pedig beszereztek egy nagyobb kollekciót a munkáiból.

0103

Installation of Dóra Maurer at Tate Modern © Tate (Matt Greenwood)

Maurer Dóra kiállítása az eredeti tervek szerint 2020. július 20-ig tartott volna nyitva, ám a Covid-19 járvány miatt a magyar művész kiállítása is több hónapra bezárt. Jó hír viszont, hogy július végén ismét megnyitja kapuit a Tate Modern, Maurer Dóra önálló kiállítását pedig 2021. január 24-ig meghosszabbították.

0103

Maurer Dóra: Overlappings 38, 2007, Acrylic on canvas and wood, 91 × 240 cm © Dóra Maurer Photography © Vintage Galéria / András Bozsó

0103

Maurer Dóra Seven Twists V 1979, printed 2011, Gelatin silver print on paper 20.5 × 20.5 cm, Tate © Dóra Maurer

Maurer Dóra Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő. 1961-ben a Képzőművészeti Főiskolán Hincz Gyula és Ék Sándor tanítványaként szerzett diplomát. Eredetileg grafikusnak tanult az 1950-es években, kísérleti munkáival a határokat feszegette a következő évtizedekben. Az 1970-es években kezdett el a fotográfiával és a mozgóképpel foglalkozni. Festményeinek és grafikáinak stílusa az 1970-es években egyre inkább geometrikussá és absztrakttá vált. 1990-től a Képzőművészeti Főiskola docense, 2003 óta egyetemi tanára. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia levelező, 1998 óta rendes tagja, 2017 óta elnöke.